2019. október 14. hétfőHelén
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lengyelországban tartották a Coppieters Foundation küldöttgyűlését

2017. április 02. 13:36, utolsó frissítés: 13:36

A lengyelországi Katowicében (Szilézia tartomány) szervezte meg küldöttgyűlését a Centre Maurits Coppieters (CMC) alapítvány, mely az Európai Szabad Szövetség (EFA) háttérszervezete, s melynek tagjai az Európa-szerte az autonómiáért és függetlenségért küzdő szervezetek, intézmények, tudományos műhelyek. Az alapítvány társult tagjaként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke képviselte.

Az alapítvány küldöttgyűlésén egy új, tizenegy fős elnökséget választottak, valamint a szervezet nevét Coppieters Foundation névre változtatták. Az alapítványnak egyébként tizenhét tagja van, melyből tizenhárman voltak jelen a tanácskozáson.

Sándor Krisztina felszólalásában megköszönte a meghívást, majd bemutatta a nemrégiben megjelent Transylvanian Monitor legfrissebb számát, mely a 2014-2016-os erdélyi jogsértéseket szemlézi.

Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: Romániában rendszeresen tapasztalhatóak az állam magyarellenes megnyilvánulásai, a kiadványt pedig három nyelven (magyarul, románul és angolul) terjesztik azért, hogy nemzetközi téren is átfogó képet nyújtsanak a romániai magyarság helyzetéről.

Sándor Krisztina hozzátette, folytatják a monitoring-tevékenységet és továbbra is igyekeznek tájékoztatni a nemzetközi közvéleményt az erdélyi történésekről. Az EMNT ügyvezetője beszámolt továbbá az immár hagyományosnak számító román-magyar konferenciákról, valamint az EMNT által szervezett autonómiakonferenciákról is.

A Coppieters Foundation egy európai szintű, bejegyzett alapítvány, melynek célja, hogy különböző tudományos kutatásokkal segítse a politikai pártokat önrendelkezési küzdelmükben. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS