2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szándékos emberölés miatt le akarják tartóztatni az oroszok a volt ukrán államfőt

2017. március 28. 09:52, utolsó frissítés: 10:13

Fegyveres banditizmus és szándékos emberölés gyanúja miatt távollétében elrendelte hétfőn Arszenyij Jacenyuk volt ukrán miniszterelnök letartóztatását a jesszentuki (Oroszország) városi bíróság.

Az igazságügyi testület ezt azzal indokolta, hogy február 21-én nemzetközi körözést adtak ki a volt politikus ellen. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője a Novaja Gazeta című napilapnak adott interjúban kijelentette, hogy Jacenyuk 1994 decembere és 1995 áprilisa között Csecsenföldön tartózkodott, és ott Alekszandr Muzicsko ukrán nacionalista büntetőosztagának tagjaként részt vett az orosz hadsereg elleni harcokban.

Jacenyuk a Facebookon közölte, hogy az ukrán külügyminisztérium tájékoztatta az ellene Oroszországban indított eljárásáról. Véleménye szerint a Kreml keresi az ukrán politikusok üldöztetésének jogi eszközeit és ebbe a koncepcióba illeszkedik az ellene kiadott letartóztatási parancs is.

Arszenyij Jacenyuk 2014 februárja és 2016 áprilisa között volt ukrán kormányfő. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS