2017. március 27. hétfőHajnalka
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Figyelmeztetést adott ki a magyar külügy a romániai kanyarójárvány miatt

2017. március 09. 18:28, utolsó frissítés: 19:04

A Romániában kialakult kanyarójárvány veszélyeire figyelmeztette az országba induló magyar állampolgárokat a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata csütörtökön közzétett tájékoztatásában.

Mint írták, a Románia legtöbb megyéjében (leginkább Krassó-Szörény, Temes, Arad, Maros megyében, de már Hargita megyében is) akuttá vált a kanyarójárvány. A helyi közegészségügyi szolgálatok lehetőségeikhez mérten megtették a szükséges lépéseket a járvány megfékezéséért.

Kiemelték: a Romániába utazó külföldi állampolgároknak elsődlegesen a higiéniai rendszabályok betartása a legfontosabb, valamint vitaminok kellő bevitele ajánlott, ugyanakkor - amennyiben rendelkezésükre áll - érdemes maguknál tartani az oltási könyvüket és utazásuk előtt ellenőrizni védettségüket a vírussal szemben.

A konzuli szolgálatnál emlékeztettek: az ÁNTSZ információi szerint Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, aminek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége legalább egy kanyaró elleni oltásban részesült. A hosszútávra szóló védettség kialakítása érdekében 1989-től kezdődően két dózis oltóanyagot (oltás és újraoltás) adnak be.

Kitértek rá, hogy az elmúlt két évtizedben Magyarországon az átoltottság mind a 15 hónapos korban végzett első, mind a 6. osztályban végzett újraoltás esetén meghaladta a 98 százalékot, és az oltás és az emlékeztető oltás a szakirodalmi adatok alapján mintegy 99 százalékos védelmet biztosít.

A kanyaró szempontjából leginkább veszélyeztetettek a 15 hónaposnál fiatalabb, még védőoltást nem kapott, valamint a betegséget át nem vészelt, oltatlan emberek. Veszélyeztetettek továbbá az immunhiányos betegek, valamint az egészségügyi dolgozók, akik Romániából érkező, potenciálisan kanyarós betegeket látnak el.

Az 1969 után, de 1989 előtt születettek között előfordulhat, hogy valaki csak egy oltásban részesült, náluk az immunitás szintje az évek múlásával csökkehet, így előfordulhat, hogy oltás ellenére fertőz a kanyaró.

Csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerda délutáni adatokra hivatkozva azt mondta: országosan eddig 29 kanyarógyanús megbetegedést jelentettek, ami egészségügyi dolgozókat és civileket is érint. A betegek ellátása zajlik, a szükséges oltóanyag és gyógyszer rendelkezésre áll. (mti)


VilágRSS