2019. április 21. vasárnapKonrád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A rabszolgák is bevándorlók voltak, "amerikai álommal" Trump egyik minisztere szerint

2017. március 07. 11:50, utolsó frissítés: 11:50

Ben Carson volt sebészprofesszor, korábbi elnökjelölt-aspiráns, aki jelenleg a Trump-kormány építésügyi és városfejlesztési minisztere, a munkatársaknak tartott értekezleten azt mondta hétfőn: a rabszolgák szintén bevándorlók voltak, és nekik is volt "amerikai álmuk".

A minisztert pénteken iktatták be hivatalába, és az első állománygyűlésen – amely egybeesett Trump elnök beutazást szigorító új rendeletének kiadásával – azt fejtegette, hogy Amerika "az álmok és a lehetőségek hazája", és az volt a rabszolgaszállító hajókkal Amerikába érkező feketék számára is.

"Voltak más bevándorlók is, akik rabszolgaszállító hajók mélyén érkeztek ide, s ráadásul hosszabb ideig és keményebben dolgoztak, ráadásul kevesebbért" – hangoztatta a szintén afroamerikai Carson. Majd hozzátette: "nekik is az volt az álmuk, hogy egy napon a fiaik, a lányaik, az unokáik, a dédunokáik jólétre és boldogságra leljenek ezen a földön".

Az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért (NAACP) nevű befolyásos polgárjogi szervezet és az Anne Frank Központ amerikai irodája azonnal reagált a volt orvosprofesszor szavaira. "Bevándorlók???" – kérdezte, három kérdőjellel Twitter-bejegyzésében az NAACP. Az Anne Frank Központ pedig "tragikusnak, sokkolónak, elfogadhatatlannak" nevezte Ben Carson megjegyzéseit, leszögezve, hogy a rabszolgák nem bevándorlók voltak, hanem akaratuk ellenére, erőszakkal hurcolták be őket, és Amerikában szabadságuktól megfosztva éltek.

Valószínűleg a felháborodás hatására, Ben Carson hétfőn éjjel a legnagyobb közösségi portálon visszakozott, és azt fejtegette, hogy a rabszolgaság és a bevándorlás teljesen különbözik egymástól. "A rabszolgákat elszakították családjaiktól és otthonaiktól, és miután eladták őket, akaratuk ellenére rabszolgasorsba kényszerítették rabszolga-kereskedők. A bevándorlók maguk döntöttek úgy, hogy Amerikába jönnek. Ezt az országot a lehetőségek földjének látták. Ezzel szemben a rabszolgákat erőszakkal, akaratuk ellenére kényszerítették ide, és minden lehetőségüket elveszítették. Ezzel az örökséggel élünk együtt a továbbiakban is" – írta éjjeli bejegyzésében Ben Carson.

A Carson-beszédről tudósító kommentárok megjegyzik: Ben Carson 2013-ban, akkor még gyakorló sebészként, az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt hasonlította a rabszolgasághoz. "A rabszolgaság kora óta ez a legrosszabb, ami ebben az országban megtörtént... bizonyos értelemben ez is rabszolgaság, hiszen az állam szolgáivá tesz bennünket" – idézik Carson négy évvel ezelőtti szavait.
(mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS