2019. szeptember 15. vasárnapEnikő, Melitta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Globális felvilágosító hadjáratot kell indítani az álhírek ellen az Apple vezére szerint

2017. február 11. 16:15, utolsó frissítés: 16:15

Globális kiterjedésű felvilágosító kampányt kell indítani a közösségi médiafelületeket elöntő álhírek ellen Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szerint. A világ egyik legnagyobb piaci tőkeértékű vállalatának vezetője a The Daily Telegraph című brit lapnak adott, szombaton ismertetett interjúban kifejtette: az álhírek járványszerű terjedése a világ jelentős részén ma már komoly probléma, és szükségessé teszi a hatóságok és a technológiai cégek közös fellépését.

Cook szerint olyan jellegű felvilágosító hadjáratra van szükség, mint amilyennel az elmúlt évtizedekben a környezetvédelemmel kapcsolatos közgondolkodást is sikerült megváltoztatni.

Az Apple vezérigazgatója kijelentette: a közvéleményt rá kell ébreszteni az online felületeken megjelenő kitalált sztorik veszélyeire, és e veszélyekre már az iskolákban fel kell hívni a figyelmet. A gyerekeket ugyanis a legkönnyebb megtanítani erre, legalábbis bizonyos kor alatt ők azok, akik igencsak odafigyelnek, és utána a szüleiket is rászorítják a cselekvésre. "Ezt tapasztaltuk a környezetvédelmi kérdésekben is: a gyerekek tanultak erről az iskolában, aztán hazamentek, és feltették szüleiknek a kérdést, hogy miért vesznek és miért dobálnak ki műanyag palackokat" - fejtegette az Apple vezetője.

Cook szerint ha ehhez megvan az akarat, akkor a kezdeményezés gyorsan eredményt hozhat.

Kijelentette: az álhírek özönét olyan "gátlástalan cégek" indították útjára, amelyek bármilyen áron online olvasottságuk növelésére törekszenek. "Ma sajnos azok állnak nyerésre, akiknek célja a legtöbb kattintás elérése, nem pedig a legtöbb igazság kimondása, és ez megöli a gondolkodást" - fogalmazott az Apple vezetője.

Tim Cook szerint az Apple-hez hasonló technológiai cégeknek olyan eszközöket kell kifejleszteniük, amelyekkel útját lehet állni az álhírek terjedésének, a szólás- és a sajtószabadság sérelme nélkül.

Hozzátette: éppen az álhírek elleni fellépés segítené a minőségi újságírást a klikkvadász tartalmak visszaszorításában, és ebből a valós tartalmakat közvetítő, megbízható, nem szenzációhajhász hírközlő orgánumok kerülhetnek ki győztesen. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS