2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Francia elnökválasztás: az ügyészség kiterjesztette a vizsgálatot Fillon két gyerekére is

2017. február 02. 18:17, utolsó frissítés: 18:17

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség csütörtökön kiterjesztette Francois Fillon volt miniszterelnök konzervatív elnökjelölt két idősebb gyermekére is azt a vizsgálatot, amelyet eredetileg a korábbi kormányfő feleségének állítólagos fiktív parlamenti állása miatt indított.

A Le Canard enchainé című szatirikus hetilap szerdai számában azt állította, hogy Fillon nem csak a feleségének fizetett ki bruttó 900 ezer eurót asszisztensi szerződéssel lefedve, hanem 2005 és 2007 között szenátorként két gyermekét is asszisztenseként alkalmazta, s ilyen minőségükben 84 ezer eurót utalt át nekik.

A konzervatív elnökjelölt egy múlt heti televíziós interjúban maga fedte fel, hogy ügyvéd végzettségű gyerekeinek is adott "alkalmi megbízásokat", amikor szenátor volt. Francia újságírók viszont ezt azonnal lehetetlennek nevezték, ugyanis 2005 és 2007 között gyermekei még nem voltak ügyvédek, csak egyetemi hallgatók. A Fillon által nyilvánosan elmondottak alapján a Le Canard enchainé a szenátustól is megszerezte a vonatkozó fizetési kimutatásokat.

Eszerint Marie Fillon 2005. október és 2006. december között havi bruttó 3800 eurós fizetésért volt apja asszisztense a szenátusban. Az akkor 23 éves lány ugyan már befejezte jogi tanulmányait, de csak két évvel később tette le az ügyvédi esküjét. Utóda bátyja, Charles Fillon lett, aki a hivatalos dokumentumok alapján akkor szintén 23 évesen 2007. január és július között havi 4846 euróért látta el apja mellett a titkársági munkákat a szenátusban.

A Fillon gyerekek nem kívántak francia újságírók megkeresésére az újabb sajtóinformációkra reagálni. A francia lapok értesülése szerint mindkettőjüket hamarosan beidézi az ügyészség, jóllehet még egyikük sem kapott idézést, s a szenátushoz sem érkezett házkutatási kérelem annak érdekében, hogy a nyomozók betekintést nyerhessenek a munkaszerződésekbe.

A párizsi ügyészség múlt héten sikkasztás, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával indított vizsgálatot, s hétfőn külön-külön kihallgatta a Fillon házaspár tagjait, akik nem tudták bemutatni Penelope Fillon munkaszerződéseit, ezért kedden az állítólagos fiktív állásokat vizsgáló nyomozók a francia nemzetgyűlésben jártak.

A fizetési kimutatások szerint, amelyeket a Le Canard enchainé megszerzett, Penelope Fillon bruttó 831 440 eurót kapott férje, majd annak utódja asszisztensként 1988 és 1990, majd 1998 és 2007 között, valamint 2012-2013-ban, a nemzetgyűlésbe viszont nem volt belépőkártyája és parlamenti e-mailcímmel sem rendelkezett.

A France 2 közszolgálati tévécsatorna csütörtökön jelezte, hogy birtokába jutott egy 2007-ben készült interjú, amelyben Fillon felesége maga jelenti ki, hogy "soha nem volt a férje asszisztense". A csatorna csütörtök este le is adja ezt az interjút. Élise Lucet, az Envoyé Spécial című magazin műsorvezetője elmondta, hogy az interjút a brit Sunday Telegraph készítette.

Pierre Cornut-Gentille, az elnökjelölt feleségének ügyvédje csütörtök délután elítélte, hogy miközben ügyészi vizsgálat folyik, a média - mint mondta - a kontextusukból kiragadott mondatokat használ fel. Szerinte Penelope Fillon bemutatta a nyomozóknak mindazokat a papírokat, amelyek bizonyítják, hogy ténylegesen munkát végzett férje asszisztenseként a nemzetgyűlésben.

A volt miniszterelnök támogatottsága a botrány egy héttel ezelőtti kirobbanása óta öt százalékkal esett, és ezzel a harmadik helyre szorult a 27 százalékkal vezető Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje, valamint a függetlenként induló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron mögé, akinek 23 százalékon áll a népszerűségi mutatója az Elabe szerint. Egy csütörtökön közzétett felmérés szerint a franciák több mint kétharmada azt szeretné, ha Fillon visszalépne az elnökjelöltségtől. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS