2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mától mozgósítanak Ukrajnában

2015. január 20. 17:46, utolsó frissítés: 17:46

Megkezdődött hivatalosan kedden Ukrajnában az újabb részleges katonai mozgósítás - jelentette be Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) parancsnokságának szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján.

A tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy a mozgósítás három hullámban, összesen 210 napig tart majd, és érinti Ukrajna valamennyi megyéjét és a fővárost is. Szavai szerint az újonnan behívottak azokat a katonákat váltják fel, akik tavaly tavasz óta szolgálnak. Hozzátette, hogy kétszeres fizetést kapnak azok, akiket a kelet-ukrajnai harcok övezetébe vezényelnek.

Az ukrán parlament által január 14-én jóváhagyott elnöki mozgósítási rendelet kedden jelent meg az ukrán hivatalos közlönyben, és ezzel a jogszabály életbe lépett.

A sajtótájékoztatón Liszenko beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában egyetlen katona sem esett el a harcok övezetében, 19 viszont megsebesült. A szakadárok továbbra is hevesen támadják az ukrán katonák állásait, az elmúlt 24 óra alatt több mint száz alkalommal nyitottak tüzet. A szóvivő szerint a szakadár támadásoknak területfoglalás a céljuk. Hozzátette, hogy a szakadárok továbbra is intenzíven mérnek tüzérségi csapásokat lakott területekre, főként nagy szórású Grad rakéta-sorozatvetőkkel, valamint gránátvetőkkel és harckocsik lövegeivel.

A szóvivő elmondta, hogy kedd reggel heves tüzérségi párbaj folyt a donyecki repülőteret védő ukrán katonák és a létesítményt elfoglalni próbáló szakadár egységek között. Kijelentette, hogy a légi kikötő területét továbbra is az ukrán fegyveres erők uralják. Előző nap a repülőtér új termináljában történt egy részleges beszakadás két szint között, aminek következtében több ukrán katona is megsérült. Liszenko szavai szerint ez nem változtatott a helyzeten, a "kiborgok", vagyis a repteret emberfeletti módon védő ukrán katonák továbbra is kitartanak. Elismerte ugyanakkor, hogy nincsenek friss információi arról, miként alakult azóta nap közben a helyzet a repülőtéren és környékén.

A donyecki városvezetés kedden arról számolt be, hogy a városban nem szűnnek az éjjel kezdődött tüzérségi támadások, lövedékek csapódnak be a város központjában és több kerületében is. A hivatal információi szerint az elmúlt 24 órában két civil életét vesztette életét, és 11 megsebesült.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének (KMKSZ) az elnöke hétfőn a Transindexnek elmondta, hogy a kárpátaljai családok aggódnak a részleges mozgósítás miatt. "Itt mindenki békére vágyik, és a családok jelentős része igencsak fél attól, hogy a tagjaik a frontra kerülnek, és életveszélynek lesznek kitéve. Az is nyilvánvaló, hogy a konfliktusos térségbe való szolgálatra hívják be őket, és Kelet-Ukrajnába lesznek vezényelve a behívás és a kiképzés után” – mondta.

Ukrajnában 50 000 személyt hívnak be katonai szolgálatra

Ukrajnában január 20-tól részleges mozgósítási parancs van érvényben. Erre a parancsot Petro Porosenko ukrán államfő azután írta alá, hogy tíz civil életét oltotta ki egy ellenőrző pontnál egy autóbuszba becsapódott tüzérségi lövedék a kelet-ukrajnai Donyecktől délre fekvő Volnovaha település közelében. A támadásban 18-an megsebesültek.

Eszerint Ukrajnából 50 000 személyt hívnak be katonai szolgálatra, ebből 3000 személyt Kárpátaljáról fognak behívni. Ez lesz a negyedik mozgósítási hullám azután, hogy a kijevi Majdan-téren indult EU-párti tüntetések EU-párti erőknek juttatták a hatalmat Ukrajnában, amire válaszul Kelet-Ukrajna leginkább oroszok lakta régióiban nyílt felkelés kezdődött erős orosz támogatással, valamint Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím-félszigetet.

Annak ellenére, hogy a fegyveres felkelés számos áldozatot követelt idáig mindkét oldalon, hivatalosan Ukrajna nem áll hadban más országgal, csupán nem állami entitások felkelésével szembesül a saját területén.

Az ukrán hadkiegészítő parancsnokság közlése szerint a múlt évben Kárpátaljáról 49 katona (köztük két beregszászi magyar), négy határőr és az Ajdar nevű zászlóaljban szolgáló két önkéntes vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS