2019. január 19. szombatSára, Márió
-2°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tovább emelkedett az Alternatíva Németországnak euroszkeptikus párt népszerűsége

2014. június 05. 16:21, utolsó frissítés: 16:22

Németországban tovább emelkedett az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű, euroszkeptikus párt népszerűsége, vezetője szerint az Angela Merkel vezette konzervatívok körében nagy az ijedtség az új vetélytárs megjelenése miatt.

A több mint 60 éve működő CDU/CSU pártszövetség "retteg tőlünk" - mondta Bernd Lucke, a tavaly alapított párt társelnöke a Die Welt című lapban csütörtökön közölt interjúban azzal kapcsolatban, hogy a CDU parlamenti frakcióvezetője kijelentette: nem hajlandó együtt szerepelni az AfD képviselőivel televíziós vitaműsorokban.

A Merkel vezette konzervatívok azért kerülik a vitát, mert kiderülne, hogy az AfD "színtisztán" képviseli a CDU elhagyott elveit és politikáját, például azt, hogy a minimálbér megroppantja a német gazdaság gerincét adó középvállalati szektort, a maastrichti szerződés pedig megtiltja uniós társországok államadósságának átvállalását - fejtette ki Bernd Lucke.

Pártja a Forsa közvélemény-kutató intézet legutóbbi - a német lapokban csütörtökön ismertetett - közvélemény-kutatása szerint 8%-ot szerezne, ha most vasárnap lenne a német parlamenti (Bundestag-) választás, ami minden korábbinál nagyobb választói támogatást jelez, csaknem a kétszerese a tavaly őszi Bundestag-választáson elért 4,7%-nak - amivel a párt kevéssel elmaradt az 5%-os bejutási küszöbtől -, és meghaladja az európai parlamenti választáson elért 7%-ot is.

Az euroszkeptikus párt az EP-ben elutasítja az együttműködést a szélsőségesekkel és az EU feloszlatására törekvő erőkkel, mint például az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP), és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójához kíván csatlakozni.

A mérsékelt konzervatív ECR-nél ugyan "tárt karokkal fogadták" az AfD képviselőit, de frakciótagságuk még nem biztos, mert Berlinből nyomást gyakorolnak a brit konzervatívok vezetőjére, David Cameron miniszterelnökre és Jaroslaw Kaczynskire, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetőjére. Meglehet, hogy "párt- és államérdekből" végül elutasítják az AfD felvételi kérelmét - mondta Bernd Lucke.

Az AfD EU-párti politikai erő, az EU-t az érvényes szerződések alapján a jelenlegi formájában akarja megőrizni - hangsúlyozta a párt társelnöke, leszögezve, hogy nem támogatják Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választását.

Juncker "a régi, nyugat-európai és központosító jellegű" EU képviselője, aki Angela Merkellel együtt megszegte az uniós szerződéseket és "növekedési unióból észak-déli újraelosztási unióvá" tette a közösséget, azért dolgozott, hogy a pénz Dél-Európába áramoljon és "nem vett tudomást Kelet-Európáról, pedig ott gazdaságilag és politikailag nagy feladatok várnak megoldásra"- mondta az AfD társelnöke.

Az AfD a második világháború utáni Németország történetében az első jelentős erő, amelynek sikerült megvetnie a lábát a CDU/CSU pártszövetségtől jobbra. Szakértők arra számítanak, hogy az újonc párt stabilizálhatja a helyét, mert a CDU Angela Merkel vezetése alatt végbement modernizálódásával megnyílt a tér a szélsőjobb és a jobbközép uniópártok között, vagyis az AfD elégítheti ki a hagyományos konzervatív értékek képviseletére irányuló társadalmi igényt.

Az idén ősszel három tartományban tartanak választást Németországban, és a CDU-ban nincs egység abban a kérdésben, hogy miként kell viszonyulni az AfD megjelenésére. Több tekintélyes vezető, köztük Wolfgang Schäuble elutasítja az együttműködést. Mások viszont nyitottak, például Erika Steinbach, a CDU parlamenti frakciójának elnökségi tagja, a második világháború után kitelepített németek érdekeit képviselő Elűzöttek Szövetségének (BdV) elnöke, aki szerint az AfD a jogállamot és a demokratikus értékeket tisztelő pártként "nemcsak vetélytárs, hanem lehetséges partner is". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS