2019. szeptember 15. vasárnapEnikő, Melitta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vádat emeltek a Kansas City-beli volt Ku Klux Klan-vezér ellen

2014. április 16. 08:11, utolsó frissítés: 08:11

Három ember meggyilkolása miatt vádat emeltek kedden az ellen a rasszista férfi ellen, aki vasárnap fegyveres támadást hajtott végre két zsidó közösségi intézmény ellen Kansas City egyik elővárosában.

Frazier Glenn Crosst többek között előre megfontolt szándékkal elkövetett, szándékos emberöléssel vádolták meg. A férfira halálbüntetést szabhatnak ki.

A férfi Overland Park zsidó közösségi házánál főbe lőtt egy 14 éves fiút és annak nagyapját, később pedig egy nyugdíjasotthonban egy asszonyt gyilkolt meg.

Cross ellen várhatóan a szövetségi hatóságok is vádat fognak emelni. Noha tettének indítéka minden jel szerint a gyűlölet volt, később kiderült, hogy Cross egyik áldozata sem volt zsidó.

A Miller nevet is használó Cross a Missouri állambeli Aurorából való. Korábban a Ku Klux Klan rasszista szervezet egyik vezetője volt, és többször nyilvánosan kifejezte a zsidók elleni gyűlöletét.

Cross, akire 10 millió dolláros óvadékot szabtak ki, várhatóan kedden jelenik majd meg először a bíróság előtt. Két védőügyvédet rendeltek ki mellé.

Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban megtartott nagyhétfői imareggelin arra hívta fel a figyelmet, hogy Cross éppen a keresztény virágvasárnapra és a zsidó pészahra való felkészülés utolsó napjára időzítette támadását, ami szavai szerint még fájdalmasabbá tette a tragédiát.

"Senkinek sem kellene aggódnia a biztonsága miatt, amikor a hittársaival gyűlik össze. Senkinek nem kellene soha félnie a biztonsága miatt, amikor imádkozik" - mondta.

Az elnök a pészah alkalmából hétfőn kiadott üdvözletében szintén kitért a Overland Park-i támadásokra, hangsúlyozva, hogy az amerikaiak egységesen lépnek fel az ilyen típusú erőszak ellen, amelynek "nincs helye" a társadalomban. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok különböző vallású lakói továbbra is összefognak majd a gyűlölethez és erőszakhoz vezető tudatlanság és az intolerancia ellen, beleértve az antiszemitizmust.

"Sohasem veszítjük el az abba vetett hitünket, hogy az együttérzés és az igazságosság végül győzedelmeskedik majd a gyűlölet és a félelem fölött" - szögezte le üzenetében Barack Obama. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS