2018. október 23. keddGyöngyi
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Delfinharcosokat” képez ki az ukrán haditengerészet egy forrás szerint

2012. október 11. 16:41, utolsó frissítés: 16:41

Tíz palackorrú delfin katonai célú kiképzésébe kezdett az ukrán haditengerészet Szevasztopolban – tette közzé csütörtökön a Ria Novosztyi helyi forrásból származó értesülésére hivatkozva a Korreszpondent ukrán hírportál.

A forrás szerint a delfineket részben a tengerfenéken lévő tárgyak felkutatására idomítják. Ha megtalálják a keresett objektumot, és hozzáérintik a fejükre erősített kioldószerkezetet, egy bója emelkedik a felszínre. Emellett fegyveres támadódelfineket is képeznek a szevasztopoli bázison. Az állatok fejére fegyvert erősítenek, amellyel ellenséges búvárok ellen hajthatnak végre támadásokat.

A kilencvenes években fogyatékkal élő gyerekek rehabilitációjában alkalmaztak sikeresen delfineket. Katonai célokra 1973 óta képeznek ki delfineket Szevasztopolban. "Ezt a programot azóta sem függesztették fel, de nem is hoztak róla semmit nyilvánosságra" – tette hozzá.

A Ria Novosztyi szerint a világon jelenleg két helyen képeznek ki delfineket katonai célokra: az egyesült államokbeli San Diegóban és Szevasztopolban. A Szovjetunió szétesése után a fekete-tengeri flottának a delfinkiképzéssel foglalkozó részlege Ukrajnához került.

A delfinek katonai célú képzését mindkét országban igyekeznek a lehető legnagyobb titokban tartani. Az egyesült államokbeli kiképzésekről azonban 2005-ben kerültek napvilágra hírek, amikor a Katrina hurrikán pusztítása után állítólag nyoma veszett több fegyveres delfinnek, amelyeken rajtuk maradhatott a rájuk erősített harci eszköz. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS