2019. december 13. péntekLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Oroszország: 3 év börtönt kértek a Pussy Riot tagjaira

2012. augusztus 07. 16:14, utolsó frissítés: 16:15

Három év börtönbüntetést kért az orosz államügyészség kedden a Pussy Riot nevű orosz női punkegyüttes három tagjára, akik két héttel a márciusi elnökválasztás előtt a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban maszkban, gitárokkal "imádkoztak" a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, az azóta megválasztott államfőt.

Perbeszédében Alekszandr Nyikiforov ügyész kijelentette: kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a vádlottak garázdaságot követtek el, amit vallási gyűlölet motivált. Hangsúlyozta, hogy a vádlottak állításával ellentétben akciójuk nem politikai természetű volt, hanem egyenesen a pravoszláv hitűek megsértésére, megalázásra irányuló provokáció. Hozzáfűzte, hogy a bűntettet tudatosan és előre kitervelten követték el.



"Egy székesegyházat, annak emelvényét színpadnak használni, kihívó, a helyhez nem illő öltözékben táncolni és énekelni rajta, mindezt az államügyészség úgy értékeli, mint a hívők érzéseinek kigúnyolását" – fogalmazott a vád képviselője. Mint mondta, nem arról van szó, hogy az együttes tagjai nem tudták, hogyan kell viselkedni egy székesegyházban, hanem szándékosan szegültek szembe a szabályokkal.

A vádlottak előző napi meghallgatásukon tagadták, hogy a hívek megsértése lett volna a céljuk, és kitartottak amellett, hogy pusztán a politikai hatalommal szembeni bírálatukat fejezték ki ily módon. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS