2020. január 22. szerdaVince, Artúr
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

EP-konferencia az uniós romastratégiáról: április végéig értékelik ki a nemzeti stratégiákat

2012. április 12. 11:49, utolsó frissítés: 11:49

Az európai uniós romastratégia elfogadása korszakos eredménye volt a tavalyi magyar elnökségnek és az Európai Parlamentnek, de a keretet tartalommal kell megtölteni – hangoztatta Tőkés László EP-képviselő szerdán Brüsszelben a témáról rendezett konferencián.

A képviselő az általa szervezett – A roma polgárok is európai polgárok című – tanácskozásról újságíróknak nyilatkozva elmondta: nem minden EU-tagországnak szívügye, hogy foglalkozzon a romakérdéssel, nehezen érkeztek be például a nemzeti stratégiák. Jelezte azt is, hogy a Roma Évtized program vonatkozásában is rosszak a tapasztalatok. "Mintha Európa megelégedne ... a tennivalók kimondásával, de annál nehezebb a tettek mezején bizonyítani" – fogalmazott. Hozzátette: a romáknak partnerekké kell válniuk a folyamatban, mások mellett az Európai Unió és a tagállamok partnereivé.

Tőkés László külön méltatta az EP egyetlen roma képviselőjének, Járóka Líviának a szerepét az uniós stratégia kidolgozásában.

Jelen volt a tanácskozáson az Európai Bizottság egyik, e témában illetékes tisztviselője, Jana Balazova is, aki megerősítette, hogy az uniós végrehajtó testületnél jelenleg folyik a nemzeti romastratégiák értékelése, amely várhatóan a hónap végére készül el. Hozzátette, hogy az értékeléshez olyan témák is hozzátartoznak, mint a stratégiák gyakorlatba iktatásának ellenőrzése, a témával kapcsolatos kommunikáció és a romák bevonásának kérdése.

Tőkés emlékeztetett arra, hogy a nagyváradi püspökség égisze alatt már a múlt évtized elején cigánymissziós központot hoztak létre, a Partiumi Keresztény Egyetemen pedig Romániában elsőként vezették be a szociális munkás szakot. Szeptembertől az egyetemen külön romológiai szakot is indítanak – fűzte hozzá.

"Valóban európai horderejű ügyről van szó, de a magyarság szempontjából is életbevágóan fontos nemzetpolitikai ügyről, mert Magyarország jövője nagymértékben azon múlik, tudjuk-e rendezni a cigánykérdést" – fogalmazott Tőkés László, hozzátéve, hogy ugyanez elmondható Romániáról is.

Üzenetet intézett a résztvevőkhöz Járóka Lívia, valamint Izsák Rita, az ENSZ kisebbségügyi független szakértője is. Izsák egyebek között annak fontosságát hangoztatta, hogy uniós szinten is ellenőrizzék és értékeljék a nemzeti stratégiák végrehajtását. Rámutatott, hogy az uniós stratégia a világ más régiói számára is példaként szolgálhat. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS