2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Liechtenstein nem ismeri el Csehországot és Szlovákiát

2003. október 15. 13:15, utolsó frissítés: 13:15

A szlovák külügyminisztérium Lichtensteint okolja amiatt, hogy kedden elmaradt az Európai Gazdasági Társág (EGT) kibővítését célzó megállapodás aláírása. A hercegség diplomáciai szinten máig nem ismerte el sem a Szlovák, sem a Cseh Köztársaságot, mert azok nem hajlandók érvényteleníteni a Benes-féle dekrétumokat, amelyek értelmében a második világháború után az egykori Csehszlovákiában élő magyarok és németek vagyonát elkobozták, függetlenül attól, hogy csehszlovák állampolgárok voltak-e vagy sem.

A szlovák külügyminisztérium álláspontja szerint egyértelműen Liechtenstein a felelős azért, hogy kedden meghiúsult az Európai Gazdasági Térség (EGT) kibővítését célzó megállapodás aláírása. Juraj Tomaga külügyi szóvivő szerint azonban ez semmiképpen sem befolyásolhatja Szlovákia uniós csatlakozását. Jelezte: szlovák jogi szakértők cseh kollégáikkal együttműködve veszik kezükbe az ügyet.

A Benes-dekrétumok hatályba lépése idején a hercegség területén olyan családok is éltek, akik az 1930-as népszámláláskor a német etnikumhoz tartozó közösséghez sorolták magukat, így az uralmat gyakorló hercegi család is. Őket, a dekrétumok hatályba lépésekor képviselt csehszlovák álláspont szerint úgy kezelték, mint akik a németekkel kollaboráltak. A hercegi család tagjai ezt a jogszemléletet azóta is következetesen visszautasítják és arra hivatkoznak, hogy Liechtenstein 1939-ben bejelentette semlegességét. Az uralkodó család a benesi dekrétumok érvényessége óta mintegy százmillió eurót kitevő vagyon, köztük olyan főúri kastélyok visszaszolgáltatására tart igényt, mint a valdicei, vagy a lednicei birtokok. Liechtenstein 1993-ban, Csehszlovákia kettészakadása után Prágával és Pozsonnyal is jegyzékben közölte, hogy kész lenne mindkét országot elismerni, de a diplomácia kapcsolatok felvétele érdekében Szlovákiának és Csehországnak el kellene magát szánnia a Benes-dekrétumok semmissé nyilvánítására. Ezt azóta sem Prága, sem Pozsony nem tette meg. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS