2018. december 11. keddÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Több mint 20%-kal csökkent a maláriában meghaltak száma az utóbbi évtizedben

2011. október 18. 16:18, utolsó frissítés: 16:18

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az utóbbi évtizedben több mint húsz százalékkal csökkent a maláriában meghaltak száma világszerte - írta a BBC internetes oldalán.

Egy új jelentés szerint a 108 országnak, ahol a malária népbetegségnek számít, egyharmada 10 éven belül minimálisra csökkentheti az ilyen jellegű megbetegedések számát. Szakértők úgy vélik, hogy a jelenlegi ütemet tartva 2015-ig akár további 3 millió életet is megmenthetnek.

A szúnyogok által terjesztett betegség leginkább Fekete-Afrikában jellemző: a halálesetek 85 százaléka köthető ide. 2009-ben 781 ezren haltak meg váltólázban.

A WHO 1955-ben indított küzdelmet a malária felszámolásáért, és eddig tucatnyi országban, illetve térségben sikerült visszaszorítania a fertőző betegséget. Az ENSZ több szakosított intézménye és a Világbank kezdeményezésére indított Roll Back Malaria Partnership nevű projekt azt célozza, hogy 2015 végéig további 8-10 országban számolják fel a váltólázat. A WHO szerint a malária jelentős gazdasági károkat okoz az érintett országoknak, és a legfertőzöttebb államokban akár a hazai össztermék 1,3 százalékának kiesésével is számolni kell e kór miatt. (mti, bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS