Bush letartóztatását kéri az Amnesty Kanadától
2011. október 13. 10:10, utolsó frissítés: 10:10
George W. Bush volt amerikai elnök letartóztatását kéri Kanadától az Amnesty International. Az emberjogi szervezet nemzetközi jogot sértő bűncselekmények, pl. kínzás elkövetésével vádolja a volt elnököt, aki október 20-án látogat Kanadába.
Mivel eddig az USA nem lépett ebben az ügyben, Kanadának kötelessége letartóztatni és eljárást indítani Bush ellen – nyilatkozta Susan Lee, az AI amerikai igazgatója. Közbe kell lépnie a nemzetközi közösségnek; amennyiben Kanada nem lép Bush látogatása alatt, ez az Egyesült Nemzetek Kínzás Elleni Konvenciója megsértésének minősül, és az alapvető emberi jogok leértékelésének, tette hozzá.
Az AI a CIA 2002 és 2009 között működött titkos fogolyprogramja okán kéri a volt elnök letartóztatását. Bush kíméletlen kihallgatási eszközök használatát engedélyezte a foglyokkal szemben, mint pl. a vízbefojtást szimuláló módszert. (mediafax)
VilágRSS
16 millió ember került vesztegzár alá a koronavírus miatt Olaszországban
Biztonsági okokból elmarad a budapesti március 15-re tervezett ünnepség
Koronavírus: rekordot ért el az egy napra eső elhalálozások száma Olaszországban
Koronavírus: fertőzöttet jelentettek Vatikánvárosból is