2018. november 13. keddSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Reformok Marokkóban: a volt gyarmatosító elégedett, az ellenzék nem

2011. szeptember 30. 14:03, utolsó frissítés: 14:03

Támogatásáról biztosította csütörtökön a VI. Mohamed marokkói király által kezdeményezett reformokat Nicolas Sarkozy Tanger-ban.

A francia államfő néhány órás marokkói villámlátogatásának apropóját az adta, hogy az afrikai kontinensen megkezdődött az első francia nagysebességű vasútvonal, a TGV építése, amely 2015-től fogja Tanger-t Casablancával összekötni, s így a jelenleg közel hatórás út két órára csökken.

"Marokkó a király ösztönzésére modernizálódik" – hangsúlyozta a francia elnök VI. Mohameddel elköltött munkaebédjét követően. Hozzátette: "Franciaország már több alkalommal jelezte, hogy mennyire üdvözli a király vízióját, és mennyire örült, hogy elsöprő győzelmet aratott az alkotmányos reformtervezetről tartott (júliusi) népszavazás, és hogy Marokkó folytatja menetelését a demokrácia felé".

A 72 százalékos részvételi arány mellett 98,5 százalékos támogatottságot kapott alkotmánymódosítás értelmében a jövőben a kormányfő abból a politikai pártból kerül majd ki, amely megnyerte a választást, s nem az uralkodó fogja kijelölni a mindenkori miniszterelnököt. A király emellett bizonyos jogköröket átruház a miniszterelnökre, aki feloszlathatja a képviselőházat, ami eddig a király kizárólagos joga volt.

A marokkói ellenzék azonban a reformjavaslatokat nem tartja eléggé mélyrehatónak, mert álláspontja szerint nem teremtik meg a valóban alkotmányos monarchia bevezetésének a lehetőségét, s a november 25-én esedékes előre hozott választások előtt további változtatásokat követelnek.

A Le Monde című napilap meglátása szerint Sarkozy szeretné megerősíteni a Franciaország-Marokkó tengelyt a forrongó arab országok gyűrűjében, ahol a forradalmak kimenetele egyre bizonytalanabb. A lapnak nyilatkozó egyik diplomáciai forrás szerint Párizs úgy tekinti: Marokkó példaként szolgálhat a többi arab ország számára. A február 20. óta tartó tiltakozó megmozdulást – amelynek keretében szeptember 25-én újabb 8 ezres tüntetésre került sor Casablancában – az Elysée-palota jelentéktelennek tartja, s arra helyezi a hangsúlyt, hogy Marokkóban "nincsen megtorlás". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS