2019. november 18. hétfőJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Iránban felakasztottak egy férfit, aki a vád szerint Izraelnek kémkedett

2010. december 28. 12:28, utolsó frissítés: 12:28

Iránban kedden felakasztották azt a férfit, akit korábban az izraeli titkosszolgálat javára végzett kémkedésért halálra ítéltek – idézte az IRNA állami hírügynökség az ügyészség közleményét. A tájékoztatás szerint Ali Akbar Sziadatot, aki a Moszadnak kémkedett, kedd reggel az Evin börtönben felakasztották.

A férfi állítólagos tevékenységét 2004-ben kezdte, négy év múlva, 2008-ban vették őrizetbe, amikor el akarta hagyni az országot. Azzal vádolták, hogy titkos információkat adott át Izraelnek az iráni katonai támaszpontokról, hadműveletekről, harci repülőgépekről, légi balesetekről, illetve iráni rakétákról.

Arról nincs értesülés, hogy Sziadat állami alkalmazott volt-e, illetve hogyan jutott a titkos információkhoz. Az izraeli titkosszolgálat embereivel állítólag törökországi, thaiföldi és hollandiai útjai során találkozott.

Az IRNA jelentése szerint a férfi bevallotta, hogy a titkos információkért cserébe 60 ezer dollárt kapott, illetve a titkos találkozókon alkalmanként hétezer dollárt. Munkájához 2007-ben "eszközöket" és egy számítógépet is kapott. Két évvel ezelőtt, amikor elfogták, 29 oldalnyi titkos dokumentumot találtak nála.

A helyi média két hónappal ezelőtt két, Izraelnek dolgozó kém elítélését helyezte kilátásba.

Izrael azzal vádolja Iránt, hogy polgári atomprogramja örvén atomfegyverre akar szert tenni, míg az iráni hatóságok azzal vádolják Izraelt, hogy Teheránnal szemben ellenséges tevékenységet folytat, így kémkedik, az ország nukleáris, illetve katonai programját próbálja kifürkészni. (mti/afp/ap/reuters)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS