HIRDETÉS

  • Utolsó frissítés: 11:42 GMT +2, 2008. november 08.

Obama a válság kezelésével kezdené


HIRDETÉS



Barack Obama, az Egyesült Államok megválasztott elnöke pénteki chicagói sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy hivatalba lépése után első dolga lesz a gazdasági válság kezelése. A keddi elnökválasztáson szerzett elsöprő győzelme óta első ízben lépett a sajtó elé az illinois-i szenátor, oldalán Joe Biden alelnökkel és gazdasági tanácsadóival.

Obama azt mondta, hogy a válságból való kilábalás érdekében sürgős szükség van egy pénzügyi ösztönző csomagra, minél előbb, annál jobb. Mint mondta, ha erre nem kerül sor a mostani kormány alatt, hivatalba lépése után az elsők között fog erről intézkedni.

"Amint elnök leszek, legfontosabb kérdésként fogom kezelni a gazdasági válságot, megteszek minden szükséges lépést a hitelválság enyhítése, a keményen dolgozó családok megsegítése, a növekedés és a jólét helyreállítása érdekében" – fogalmazott.

Arról is beszélt, hogy a globális pénzügyi válság globális választ igényel. Hangsúlyozta, hogy adminisztrációjának kiemelt céljai közé fog tartozni az amerikai autóipar megsegítése. Leszögezte, hogy mindenekelőtt stabilizálni kell a pénzügyi piacokat, de az adófizetők védelmével. "Átmeneti csapatom mindezeknek a kérdéseknek a megoldásán fog dolgozni az elkövetkező hetekben" - mondta, hozzátéve, hogy szoros figyelemmel kísérik a gazdasági helyzet alakulását.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Amerikának egyszerre csak egy elnöke és kormánya van, és ő csak január 20-án lép hivatalba. Megköszönte George Bush elnök meghívását a Fehér Házba, valamint azt, hogy a jelenlegi kormány csapata minden információval ellátja az ő szakértőit. (mti)



HIRDETÉS




Adatbank

november 21
Udvardy FrigyesVincze GáborBalogh Béni


2003. november 21.

Nov. 19-én Temesváron, a Libris Könyvesboltban dr. Albert Ferenc egyetemi tanár bemutatta Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Talpalatnyi régiónk /Komp-Press (Korunk Baráti Társasága) Kiadó, Kolozsvár/ című új könyvét. /Jantó-Petneházy István: Talpalatnyi régiónk. = Heti Új Szó (Temesvár), nov. 21./ A szerkesztő által Politológiai esszék alcímmel ellátott munka azoknak szól, akiket foglalkoztat a szórvány (szórványosítás) kérdése, a "bánsági szellemiség", a tolerancia, identitás, régió és regionalizmus, etnikum kérdése. /P. L. Zs.: Bemutatták Bodó Barna új kötetét. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21/
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2003. november 21.

A temesvári hetilap sorra bemutatta a magyar miniszterelnököket. A mostani számban Horn Gyula következett, akiről a lap azt írta, hogy a forradalom alatt nemzetőr volt /!/, majd 1957-ben belépett az MSZMP-be. /Horn Gyula. = Heti Új Szó (Temesvár), nov. 21./A lap nem tud arról, hogy Horn Gyula 1956-ban karhatalmista, közismert néven pufajkás volt. Maga mondta a tévében: Pufajkás voltam, na és?
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2003. november 21.

Nem emlékszem arra, hogy Franciaország és Románia között valaha is feszült lett volna a viszony - nyilatkozta nov. 21-én Párizsban Jacques Chirac francia államelnök. A bejelentésre a Chirac-Iliescu államelnöki találkozó végén került sor. A francia elnök nemcsak jónak, hanem egyenesen testvériesnek nevezte a két ország közötti viszonyt. Emlékezetes, amikor Románia és Bulgária Amerika iraki intervenciója mellett tört lándzsát, Chirac keresetlen szavakkal bírálta a döntést. Chirac akkor kijelentette: jobb lett volna hallgatnia Romániának, mert amúgy is kényes ügy az ország felzárkózása. /Felhőtlen francia-román viszony. Iliescut elkísérték az elnöki autóig. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

1969. november 21.

A bukaresti televízióban megindul a magyar adás. A magyar nyelvű TV-adás elindításáról - Fazekas János szerint - még 1968 augusztus végén döntött Ceauşescu, amikor a bevonulást követő napokban szükség volt a magyar kisebbség támogatására is. Az adás tényleges megkezdése azonban azért késett, mert a pártapparátus "fázott tőle", és minden eszközzel szabotálta azt. A magyar szerkesztőség vezetője kezdetben a bukaresti rádió magyar osztályának szerkesztőségi főtitkára, Molnár Vilhelm (aki románnak tartja magát, a fia sem tud magyarul). (Október elején Huszár Sándornak ajánlják fel a posztot, de ő nem fogadja el azt.) 1970 elején Bodor Pál veszi át a szerkesztőség vezetését.
[Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989]

1943. november 21.

Márton Áron püspök szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a nagyenyedi r. kat. ifjúságnak. Kiemeli: "még soha nem volt úgy reá szorulva a szeretetre az emberiség, mint manapság, amikor a gyűlölködés vérözönnel önti el a földet s amikor a népek és egyesek elnyomása napirenden van.
[Balogh Béni: Dél-erdélyi magyarság 1940-1944]










IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
Tudom, nehéz olyan előadásokat létrehozni, amelyek egyaránt megfeleljenek a szakmának és a szélesebb (...)
[lazarius, 2009 november 20 18:26]

IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
Tompa Gábor, miután elegáns csavarral igyekszik más témára (Három nővér)terelni a figyelmet, elsüt (...)
[lazarius, 2009 november 20 18:25]

IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
@Éva: kár volt lelőni a poént; egy pillanatig azt lehetett hinni, hogy van, aki foglalkozik az (...)
[Írisz, 2009 november 20 11:28]

A gazdasági helyzet súlyos, de nem fenyeget államcsőd - állítja Juhász Jácint
sajnos...:( (...)
[lory, 2009 november 19 17:24]

Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
(VI)Ha valaki politikai pályára adta a fejét (hmmm…vagy inkább lelkét) az legfőképp az (...)
[arnold, 2009 november 19 11:32]

Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
“(V)az ár majd sodor magával” alpolgármester és egy fiatal,politikai karrierjét minden (...)
[arnold, 2009 november 19 11:31]


SZAVAZÓGÉP

Meddig bírod napfény nélkül?

nekem elég a hűtőszekrény fénye 22
székely vagyok, nem mediterrán 138
szabadidőmben fotoszintetizálok 66
máris D vitamint szedek 21
megfelel a rivaldafény is 24

KORÁBBI SZAVAZÓGÉPEK
24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS