2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A tanulság: Amerikában még mindig minden lehetséges

B. D. T. összeállította:B. D. T. 2008. november 05. 09:25, utolsó frissítés: 09:13

Örömkönnyek, ünneplő milliók: Yes, we did it! Barack Obama az Egyesült Államok első fekete elnöke.



Obama győzelmi beszédekor (forrás: The New York Times)Obama győzelmi beszédekor (forrás: The New York Times)

Történelmi győzelmet aratott Barack Obama demokrata szenátor az amerikai elnökválasztáson – ehhez most már kétség sem fér, bár még az eredményeket nem dolgozták fel teljes egészében.

Obama győzelmének előrejelzésekor a nyugati parti államokban pedig még javában tartott a szavazás. Obama 56,9, míg McCain 51,7 millió szavazatot szerzett a CNN szerint.

Barack Obama, az Egyesült Államok megválasztott elnöke megköszönte szerdán támogatóinak, munkatársainak és családjának, amiért hozzásegítették választási győzeleméhez.

Barack Obama feleségével és két kislányával jelent meg több tízezer támogatója előtt egy chicagói parkban, hogy elmondja megválasztása utáni első beszédét. Méltatta republikánus riválisa, John McCain és Sarah Palin alelnökjelölt állhatatos választási küzdelmét. Kijelentette, hogy győzelmével a változás "megérkezett" az Egyesült Államokba.

>> Obama győzelmi beszéde cnn.com >>

"Yes, we did it!" (forrás: cnn.com)


John McCain, a Republikánus Párt elnökjelöltje kedd éjszaka gratulált Barack Obamának ahhoz, hogy megválasztották az Egyesült Államok következő elnökévé. McCain az arizonai fővárosban, Phoenixben mondott beszédet hívei előtt; közölte, hogy telefonon köszöntötte Obamát győzelme alkalmából. Az arizonai szenátor hívei többször felmorajlottak; a fehér szavazók többségének támogatását bíró szenátor leintette őket.

John McCain feleségével, valamint alelnökjelöltjével, Sarah Palin alaszkai kormányzóval az oldalán úgy fogalmazott, hogy


az amerikai nép "világosan szólt"

ezen a választáson. Mint mondta, nagyra értékeli és csodálja Obama kitartását, valamint azt a képességét, hogy "olyan sok amerikaiban fel tudta ébreszteni a reményt".

Hangsúlyozta, hogy történelmi választás ez az afrikai amerikaiak szempontjából. Őszinte fájdalmát fejezte ki, hogy Obama nagyanyja nem élhette meg ezt a sikert. Az arizonai szenátor megígérte: minden tőle telhető segítséget megad Obamának ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben, a sok kihívás közepette vezesse az Egyesült Államokat. "Arra buzdítok minden amerikait, aki támogatott engem, hogy velem együtt gratuláljon neki, és fejezze ki jókívánságát következő elnökünknek, hogy megtalálja az együttműködés útjait és az ellentétek leküzdéséhez szükséges kompromisszumokat".

A 47 éves Barack Obama, akit kedden az Egyesült Államok 44. elnökévé választottak, Martin Luther King polgárjogi harcos álmának beteljesedése, de gyakran hasonlítják John F. Kennedyhez is karizmatikus egyénisége és a változáshoz fűzött remények miatt.

Egy olyan országban, ahol a feketék alig fél évszázada élhetnek valóban jogaikkal, a demokrata párti jelölt rendkívüli utat tett meg, és


a megfiatalodott és magával megbékélt Amerikát testesíti meg.

Amikor 1961. augusztus 4-én megszületett Hawaiin kenyai apától és fehér, kansasi anyától, a vegyes házasságokat több déli államban még törvény tiltotta (csak 1967-ben törvényesítette a legfelsőbb bíróság).



Obama 2004 júliusában vált ismertté, amikor chicagói szenátorként beszédet mondott a demokrata párt konvencióján. Több millió amerikai ismerte meg ott, amikor faji, korbeli vagy nemi különbségekre való tekintet nélkül a megbékélésre szólította fel az amerikaiakat. "Nincs baloldali és jobboldali Amerika. Csak Amerikai Egyesült Államok van. Nincs fehér, fekete, latin, ázsiai Amerika, csak Amerikai Egyesült Államok van... egyek vagyunk" – mondta.

Obama a megbékélés és az amerikai álom elnöke kívánt lenni. Republikánus vetélytársa, John McCain gyakran vonta kétségbe, hogy alkalmas lesz-e a hadsereg főparancsnoki tisztségének ellátására háború esetén.


Gyakran vádolták elitizmussal,

hazafiságát is megkérdőjelezték. Naivnak és tapasztalatlannak nevezték. Indonéziában nevelte édesanyja, majd nagymamája,aki két nappal a választás előtt halt meg. Mindenekelőtt értelmiségi. A Columbia Egyetemen végzett tanulmányai alapján pénzügyi karrierre volt hivatott, de inkább Chicago szegénynegyedeiben dolgozott szociális munkásként, majd a Harvardon folytatott jogi tanulmányokat. Ő volt az első fekete bőrű főszerkesztője a Harvard Egyetem jogi folyóiratának.

Chicagóban dolgozott ügyvédként, az ügyvédi irodában ismerte meg jövendőbeli feleségét, Michelle-t, aki a Princeton és Harvard egyetemeken végzett. Két lányuk van: a tízéves Malia és a 7 éves Sasha.

1997-ben Chicago egyik legszegényebb negyedében önkormányzati képviselőnek választották, a szegények ellátásáéért és több iskoláért harcolt. 2000-ben a képviselőház tagja lett, majd 2004 novemberében


a szenátus egyetlen fekete bőrű tagjává választották.

A megválasztott elnök, aki január 20-án lép hivatalba, ígéretet tett, hogy csökkentik az amerikai bérből és fizetésből élők 95 százalékának adóját, "felelős módon" kivonja a katonákat Irakból, és republikánusokat is bevesz a kormányába.

Forrás: MTI a Reuters, AFP alapján, The New York Times, CNN

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS