Vajdasági autonómia: többnyelvűség ugyanannyi pénzből
S. G. 2008. szeptember 20. 10:44, utolsó frissítés: 10:09A vajdasági parlamentben öt nyelv hivatalos. A helyzet Romániához képest jó, de a harminc évvel ezelőtti autonóm jogkörök lennének az igaziak. #b#[interjú]#/b#
Mi az, amivel a vajdaságiak elégedetlenek? Mit lehetne javítani az autonómián, milyen akadályai vannak a többnyelvűségnek? – kérdeztük Orosz Jánostól, aki a Vajdasági Tartományi Jogszabályi, Igazgatási és Kisebbségi Ügyek Titkársága képviseletében tartott előadást a Kisebbségi nyelvek helyzete című budapesti konferencián.
Orosz János: – A Vajdaságban tágnak tűnhetnek a mostani lehetőségek, de ha az embernek eszébe jut, hogy 1974-ben a tartománynak külön alkotmánya volt, bírói hatalmat, törvényhozási hatalmat, végrehajtó hatalmat gyakorolt, akkor mindenképp visszaesés, ami a kilencvenes években történt.
Az akkor végbement központosítás tényleg szörnyű volt, ennek során Belgrád szó szerint magának tartott meg minden hatalmat. 2002-ben átruháztak Vajdaságra némi hatáskört, de ezeknek a gyakorlása továbbra és többnyire belgrádi felügyelet alatt áll. Most készül az új tartományi statutum, pillantnyilag tervezet formájában van, remélem, hamarosan napirendre kerül.
A jövőre nézve sok minden jót el lehet képzelni, de az egésznek a hátránya az, hogy a tartományi alapszabályzat hatálybalépéséhez a belgrádi nemzetgyűlés jóváhagyása szükséges.
Szerbiában az alkotmány 2006 óta garantál kisebbségi jogokat, de két nyelvhasználati törvény, az 1991-es milosevicsi és a 2002-es új kisebbségi törvény ellentétben áll egymással. A régebbi törvény tiltja a kétnyelvű helységnévtáblák használatát. Milyen bonyodalmakhoz vezet a jogszabályok ellentmondásossága a gyakorlatban?
– A Szerb Köztársaság első, ’91-ben hozott nyelvhasználati törvénye nemzeteket és nemzeti kisebbségeket nevez meg, szerbhorvátnak nevezi a szerb nyelvet. De főleg az a rendelkezése rossz, amely szerint a helységnevek nem változtathatók meg, csak annyi lehetséges, hogy kiírhatók a kisebbségi nyelv helyesírási szabályzata szerint.
Ez azt jelenti, hogy például Fehértemplomot – ami szerbül Bela Crkva –, nem lehetett románul Biserică Albănak kitáblázni, hanem csak úgy, hogy Bela Ţrkva, a román ábécé cé betűjével. És hasonló helyzetek, lásd például Szabadkát. A várost, amióta létezik, a magyarok Szabadkának nevezik, és nem Szuboticának, viszont ezt a törvény nem engedélyezte.
A törvény ellentmondásosságának az volt a következménye, hogy a hatóságok különbözőképpen értették, leginkább a kisebbségek kárára. Szinte soha nem történt úgy, hogy a kisebbségek javára értelmezték volna.
A törvény végrehajtásának felügyeletével a köztársasági szervek voltak megbízva. Tíz-tizenöt év alatt egyetlenegy végzést sem adtak ki, eljárást nem indítottak, senkit sem büntettek a törvényt megsértők közül. A felügyeleti jogot 2002-ben viszont átruházták Vajdaságra. Azóta minden tartományi községet bejártunk, rendszeresen készülnek a végzések, indítjuk az eljárásokat azok ellen, akik megszegték a törvényt, így elég jó eredményeket értünk el.
A legutóbbi választások, az új parlament és a koalíciós kormány megalakulása óta van-e remény arra, hogy ez a törvény lecserélődjön?
– Már huzamosabb ideje szó van arról, hogy a törvényt cserélni kell, illetve a mese úgy kezdődött, hogy módosítani kell. El is készítettük és a tartományi képviselőház elfogadta a módosítási javaslatot, amit el kell juttatni Belgrádba, ami aztán ott félúton megrekedt, és mind a mai napig ott van.
Van szándék és elképzelés a javításra. Szövetségi szinten 2002-ben meghoztuk a kisebbségvédelmi törvényt, és 2006-ban a szerbiai alkotmányt. A két jogszabály figyelembe veszi az időközben becikkelyezett nemzetközi egyezményeket, például a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, és szövegük azoknak a szellemében íródott. Mindez szükségessé teszi, hogy az 1991-es nyelvhasználati törvény végre lekerüljön a porondról, és egy új legyen a helyébe.
Milyen pénzből fizetik a pluszköltségeiket azok a vajdasági helyhatóságok, önkormányzatok, melyek nyelvi jogokat biztosítanak a területükön élő kisebbségeknek?
– A helyi önkormányzatokat egyformán pénzelik. Létezik egy köztársasági szintű törvény, ami kimondja, na kérem, ennyi a bevételed az adókból, illetékekből, ebből-abból. Azoknak a községeknek és helyi önkormányzatoknak is ebből a pénzből kell gazdálkodniuk, ahol csak a szerb a hivatalos nyelv – ilyen a szerbiai községek zöme –, és azoknak az önkormányzati egységeknek is, ahol több nyelv van hivatalos használatban.
Tehát nincs több pénz a többnyelvűség működtetésére. Ezt a Vajdasági Autonóm Tartomány szerény kis összegekkel egészíti ki, például kétnyelvű helységnévtáblák elkészítésére, űrlapok nyomtatására, számítógépes programok elkészítésére, hogy bár valahogy segítsük a többnyelvűséget.
Vagyis rendszerszintű, tartós megoldásra van szükség. Ezt szintén évekkel ezelőtt kezdeményeztük az illetékes köztársasági szerveknél. Meghallgattak bennünket, volt is némi hajlandóság a megvalósításra, de végül nem lett belőle semmi.
Lehet-e számszerűsíteni, hogy a többnyelvűség mennyivel kerül többe?
– Nem. Azért, mert szó szerint értve tízkilométerenként nézve, két helyi önkormányzatok között is akkora a különbség, hogy ezt nem lehet kiszámolni. Egyikben igénylik a többnyelvűséget, a másikban nem – a nyelvhasználat annyira tág ügykör, hogy nem lehet sem mérni, sem definiálni, hogy mennyi a költsége.