Országok, ahol nem akarnál élni 4.
összeállította:B. D. T. 2008. július 04. 09:38, utolsó frissítés: 2008. július 03. 15:07Mandátumok élethosszig, az aranyfogak és az ellenzék betiltása, személyi kultusz. Ez már a posztszovjet korszak, Közép-Ázsia isztánjai: náluk 2005-ben volt Temesvár, de azt is leverték.
A Freedom House független amerikai civil szervezet minden évben megvizsgálja az emberi jogok és a civil szabadságjogok helyzetét a világban. A szervezet 2007-es évre vonatkozó, legfrisebb elemzésében a 193 ország és 15 terület közül nem szabadnak minősül 43 ország és nyolc terület.
Az elnyomásnak is vannak azonban szuperlatívuszai: sorozatunkban azokat az országokat mutatjuk be, amelyek a lehető legrosszabb pontszámokat kapták az emberi jogok állandó megsértése miatt.
>> Worst of the Worst: a Freedom House különjelentése .pdf-ben itt letölthető >>
Korábbi cikkeinkben Kubát és Észak-Koreát, Mianmart és az utolsó európai diktatúraként számon tartott Fehéroroszországot, illetve két afrikai, polgárháború sújtotta államot, Szudánt és Szomáliát
mutattuk be a Freedom House feketelistásai közül. Következzen két közép-ázsiai, posztszovjet diktatúra.
Türkmenisztán
Politikai jogok: 7
Civil szabadságjogok: 7
Az 5,4 milliós ország 1998 óta sorozatban a lehető legrosszabb minősítéseket kapja a Freedom House-tól. Hiába halt meg 2006 decemberében a “türkménbasi, azaz minden türkmén atyja ”, a nagyzási hóbortban szenvedő Saparmurat Niyazov diktátor, következő évben sem volt különösebb jele a demokratizálódásnak.
Az új elnök, Gurbanguly Berdymukhammedov nagyrészt megőrizte elődje “vívmányait”, annyi különbséggel, hogy többet járt külföldre, és külföldi befektetőket kezdett hívogatni, ügyelve arra, hogy egyszerre tegyen eleget a kínai, orosz és nyugati igényeknek az ország gáztartalékai iránt.
A türkménbasi a Szovjetunió széthullása után függetlenségét 1991-ben elnyerő Türkmenisztán kommunista vezetője volt. 1992-ben a szavazatok 99,5 százalékával választott vezetővé avanzsált (nem volt ellenjelöltje). 1994-ben megszavaztatta a néppel, hogy 2002-ig még maradhasson. 1999-ben “parlamenti választások” voltak: minden jelöltet a kormány állított, és mindegyikük tagja volt az egyetlen pártnak. Ezután a parlament hálából életfogytiglan tartó mandátumot szavazott meg az elnöknek.
A türkménbasi 2002-ben túlélt egy merényletet, de lankadatlanul újra meg újra átszervezte kormányát; sikerült befognia a média száját; személyi kultusza haláláig virágzott. Utóda az akkori miniszterelnök lett, aki jól megszervezte az átmenetet, félreállította riválisát, és 2007 februárjában bebetonozta magát az elnöki székbe (öt évre szóló mandátummal, természetesen szabad választások nélkül). Kirúgta az előző elnökhöz lojális funkcionárusokat, és 50 éves születésnapjára országos ünnepséget szervezett, mintegy az új személyi kultusz jegyében.
Mindeképp előrelépés, hogy az aranyfogak, a hosszú haj és a play-back betiltása – a türkménbasi világhíres vívmányai – immár megszűntek. Kicsit enyhült az állampolgárok szigorú megfigyelése és ellenőrzése is, kevesebb a lehallgatás, és a médiának már szabad informatívnak is lennie, hiszen nem téma már a korábbi diktátor dicsőítése.
De még mindig érvényben van az ellenzéki pártok betiltásának rendelete, gyakori az ellenzéki figurák megfélemlítése. A Transparency International szerint Türkmenisztán “csupán” a 19. legkorruptabb ország a világon.
Az állami telekommunikációs vállalat az egyedüli internetszolgáltató, és bár az új elnök liberalizációt ígért, a 2007-ben megnyílt két publikus internetkávézót katonák őrizték, és roppant drágán lehetett csak a szolgáltatásait igénybe venni. Ígéretet tett arra is, hogy a 2006-ban gyanús körülmények között meghalt Ogulsapar Muradova, a Szabad Európa Rádió munkatársa ügyét kivizsgálják; továbbá szabadon engedte Nasrullah ibn Ibadullah főmuftit, akit hazaárulás címén 22 év börtönre ítéltek.
Mégsincs vallásszabadság, hiszen az iszlám szellemében történő nevelés hatósági akadályokba ütközik, a kormány a mecsetek számának gyarapodását is féken tartja. Az előző elnök műve, a Rukhnama továbbra is kötelező olvasmány minden lakosnak, és az oktatási rendszer reformja még várat magára. Előrelépés, hogy 40 százalékkal megemelték a tanárok fizetését. A civil szervezetek tevékenysége erős állami kontroll alatt áll.
A szomszédos Afganisztánból áramló kábítószerszállítmányoknak jó tranzitországa Türkmenisztán: magas funkcióban lévők is benne vannak a buliban, és egyre nagyobb probléma a drogfüggőség is.
A türkmén nacionalizmus erősödik, a kisebbségeket diszkriminálják – állapítja meg a Freedom House. A posztszovjet gazdaság minden ésszerűséget nélkülöz, nagy a korrupció és a szegénység. Mindennek a tetejébe tovább folytatódik egy 2001-ben elkezdett urbanizációs projekt, melynek következtében több száz embert egyszerűen kilakoltattak otthonukból, és semmivel vagy csekély összeggel kárpótolták őket elveszített ingatlanjaikért.
Üzbegisztán
Politikai jogok: 7
Civil szabadságjogok: 7
A 26 milliós országban 2007-ben alkotmányellenes módon ismét indult a választásokon Islam Karimov elnök, amit természetesen meg is nyert. A Szovjetunió felbomlása után exkommunista vezetőként, de már a független Üzbegisztán elnökjelöltjeként 1991-ben szavaztak bizalmat neki. Az ellenzéki Szabadság Párt jelöltjét két éven belül el is üldözték, pártja illegalitásba kényszerült. 1994-ben már csak a kormánypártok indulhattak a választáson; 1995-ben az ország lakóinak 99 százaléka megszavazta, hogy Karimov mandátumát 2000-ig meghosszabbítsák.
Természetesen itt is megjelennek az iszlamisták, akik az elnyomó, posztkommunista, ateista rendszer ellen harcolnak, és iszlám berendezkedésű államot szeretnének. 1999-ben robbantássorozat történik, a kormány az elnök elleni merényletkísérlettel vádolja a fegyveres iszlamista mozgalmat. 2000-ben Karimov ellenfele egy marxista történész, de őt is legyőzi – 2002-ben gyorsan tart ismét egy népszavazást arról, hogy az elnöki mandátum ne öt, hanem hét év legyen.
2004-ben több öngyilkos merényletben félszázan meghalnak, az elkövetők a hatóságok szerint azok közül kerülnek ki, akiknek családtagjait a rendszer “vallási extremizmus” címszó alatt bebörtönözte. A kormány al-Kaida veszélyt kiált, és nem ismeri el a felelősségét, hogy a megszorító intézkedések és visszaélések vezettek az elkeseredett merényletekhez. Ugyanezen év júliusában az amerikai és izraeli nagykövetséget érte támadás, ekkor már több terroristacsoport is magára vállalta a merényletet.
2005-ben kisebb lázadás tört ki egy munkanélküliségtől és szegénységtől sújtott városban: Andidzsán 23 helyi vállalkozóját a kormány azzal vádolta, illegális iszlamista csoport tagja. A kezdeti békés szimpátiatüntetésen fegyveres támogatók jelentek meg, akik kiszabadították a börtönből a vállalkozókat, s elfoglalták a helyi közigazgatási központot. A felvillanyozódott lakosság – civilek, köztük asszonyok és gyerekek – gyülekezett a téren, és szidta a kormányt.
Ők lettek aztán az áldozatai a karhatalom megtorlásának, amely figyelmeztetés nélkül a tömegbe lőtt és megrohamozta az elfoglalt épületet. Független források több mint 800-ra teszik a lelőtt civilek számát. A kormány utólag a szélsőséges iszlamisták számlájára írta a kormányellenes megmozdulást, annak ellenére, hogy a legtöbb tüntetőt, illetve gyülekezőt a gazdasági és politikai visszaélések elleni tiltakozás motiválta.
Karimov azóta sem engedett sem az ENSZ, sem az EU, sem az USA, sem az EBESZ kérésének, hogy független bizottság vizsgálja ki a történteket. Oroszország és Kína a hivatalos üzbég álláspontot támogatta, valószínűleg azért, hogy az afganisztáni hadműveletek bázisául szolgáló amerikai támaszpontot számolják föl Üzbegisztánban (illetve a jó gazdasági kapcsolatokat sem akarták felrúgni).
2006 és 2007 folyamán a lehetséges ellenzéki figurákat, az emberjogvédőket végképp semlegesítették.
2007 végén újabb választások voltak, Karimov három “ellenfele” egybehangzóan az elnököt dicsőítette a “kampányban”. Mindezek ellenére az EU enyhített a még 2005-ben hozott szankcióin.
Az etnikai vagy vallási alapon szerveződő pártok be vannak tiltva. A szekularista ellenzék tagjait is diszkriminálják, többségük külföldön ténykedik. A Transparency International korrupciólistáján Üzbegisztán a hatodik legkorruptabb állam. Az alkotmány névleg garantálja a szólásszabadságot, ám a törvények tiltják ugyanezt.
A média cenzúrázott vagy a fenyegetések hatására öncenzúrát gyakorol. 2005-ben a Szabad Európa Rádiónak be kellett zárnia szerkesztőségét, a kormány blokkolta a kritikus hangvételű website-okat. 2007 októberében egy Kirgizisztánba menekült újságírót, Alisher Saipovot meggyilkolták amiatt, hogy kritizálta az üzbegisztáni rezsimet. Elvileg vallásszabadság van, de a hatóságok kínzást, kihallgatást, bebörtönzést és kivégzést alkalmaznak a betiltott muzulmán szervezetek feltételezett tagjai és hozzátartozóik esetében.
Az egyetemi tanárok tananyagát ideológiai ellenőrzésnek vetik alá. Másfelől annak, aki be akar jutni egy színvonalasabb egyetemre és jó jegyeket szerezni, nagy összegű csúszópénzeket kell fizetnie. A közvélemény teljes kontroll alatt áll, a besúgói hálózat tagjai mindenhol jelen vannak, és jelentik a rendszerkritikus véleményeket. Az összes külföldi – főleg európai vagy amerikai finanszírozású – civil szervezetet kitiltották az országból. Az elnök bármikor elbocsáthat egy bírót és mást nevezhet ki a helyébe; a vallomásokat a rendőrség rendszeresen kínzás alkalmazásával nyeri; a Human Rights Watch szerint nagy számban haltak meg a börtönökben az elítéltek a kínzások miatt.
Többmillió üzbég dolgozik a kazah vagy az orosz határ mentén, emiatt a kormány a központosított mezőgazdaságban főleg gyerekmunkásokat, iskolásokat használ, akik nagyrészt ingyen szedik a gyapotot, rendkívül egészségtelen körülmények között, hosszú órákon keresztül, megfelelő vízadag és élelem nélkül. A szekuláris államban még mindig erősek a kulturális és vallási normák nőkre vonatkozó előírásai, emiatt a nők kisebb arányban vesznek részt az oktatásban, és kevesen tanulnak tovább. Az üzbég nők nagy része a családon belüli erőszak, valamint az emberkereskedelem elhallgattatott áldozata.