Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?
Tamás Gáspár Miklós 2019. november 06. 17:56, utolsó frissítés: 2019. november 08. 12:04Semmilyen nemzeti együttérzés – pontosabban: cinkosság – nem menthet fel a kegyetlenség, az igazságtalanság és a gyilkosság támogatása alól, állítja Tamás Gáspár Miklós.
Egy nagyszerű nép éppen zajló tragédiája mindannyiunkat kellene foglalkoztasson. Amikor Hitlert követői arról kérdezték, hogy rémülettel néz-e majd vissza az utókor arra, amit a zsidókkal tettek a nácik, azt felelte, hogy senki sem emlékszik már, hogyan gyilkolták meg az örményeket 1915-ben. Ebben igaza volt. Az emberek nem igazán emlékeznek az örmény népirtásra (1.5 millió halott) és a világ telis-teli van Holokauszt-tagadókkal, hogy azokról ne is beszéljünk, akik a nagy munkát be szeretnék fejezni.
A kurdok egy állam nélküli nép – miként állam nélküli volt az örmény és a zsidó is. Törökországban, Irakban, Iránban, Szíriában s más országokban élnek, egy különálló, autonóm kisebbséget alkotva, melynek megvan a maga komplex politikája és kultúrája, viszont ők nem élvezhetik azt a védelmet, amiben még a legszörnyűbb államok is részesítik saját állampolgáraikat. Ellenségeik sorával folytatott küzdelmük bátor, de a nemzetközi jog által nincsenek elismerve, ahogy az örmények és a zsidók sem voltak – ez utóbbiak esetében pedig tisztában vagyunk a következményekkel.
A nyugati hatalmak magukra hagyták az örményeket és a zsidókat. A hírhedt Évian-les-Bains-i konferencián (1938 július 6-15) kiderült, hogy a Dominikai Köztársaságon kívül egyetlen állam sem fogadna be zsidó menekülteket, és a zsidó képviselőnek, Golda Meirnek még azt sem engedték meg, hogy felszólaljon. A náci sajtó diadalmasan írta meg: lám, senkinek sem kellenek a zsidók. Most pedig a kurdokat hagyják magukra.
Mindannyian tudunk a török államfőnek, Erdoğannak és hadseregének a szíriai kurdok ellen indított véres támadásáról. De ez még nem minden. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi zajlik Törökországon belül, ahol – egy friss jelentés szerint – egy tökéletesen törvényes politikai párttal a következők történnek:
„2019 október 15-én a rendőrség razziát tartott Hakkari, Yüksekova, Nusaybin és Erciş megyeközpontokban, és őrizetbe vették Hakkari társpolgármesterét, Cihan Karamant, Yüksekova társpolgármestereit, Remziye Yaşart és İrfan Sarıt, Erciş társpolgármestereit, Yıldız Çetint és Bayram Çiçeket valamint Nusaybin társpolgármestereit, Semire Nergizt és Ferhat Kutot. Október 17-én Cihan Karaman, İrfan Sarı, Remziye Yaşar, Semire Nergiz és Ferhat Kut polgármestereket letartóztatták a »terrorpropaganda terjesztésének«, és »terrorszervezeti tagságnak« bevett vádjai alapján. Október 18-án a Belügyminisztérium »megbízottakat« nevezett ki, akik átvették Hakkari, Nusaybin és Yüksekova városok polgármesteri hivatalait. Ezzel a »megbízottak révén igazgatott« volt HDP megyeközpontok száma nyolcra ugrott. 2019 október 21-én Diyarbakır tartományközpont felfüggesztett társpolgármesterét, Adnan Selçuk Mızraklıt Kayapınar megyeközpont társpolgármestervel, Keziban Yılmazzal és Bismil megyeközpont társpolgármesterével Orhan Ayazzal együtt egy »folyamatban levő eljárásra« hivatkozva őrizetbe vették” – és így tovább. Ők még életben vannak ugyan, viszont egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a küzdelem – kétes „tűzszünetek” és egyéb Erdoğan-trükkök ellenére – minden egyes fronton zajlik.
A kurd nép erős, de egy nemzetközileg elismert közös állam nélkül nem tud a végtelenségig védekezni a világ legerősebb hadseregeivel szemben. Mivel a kurdoknak nincsen szuverén államuk, az erőszakot szigorúan tiltó nemzetközi jogszabályok rájuk nem vonatkoznak. Ezt az akadályt felülírhatta volna Európa, ha nem hunyászkodik meg Erdoğan zsarolása előtt, aki azzal fenyegetőzik, hogy a kontinensre szabadítja a menekültpestist. Ez a gondolat elviselhetetlen a rasszista kormányoknak és a rasszista kórokozóval megfertőzött nemzeteknek. A gyalázatos Európai Parlament éppen elutasította azt az indítványt, mely a Földközi-tengeren végrehajtott mentőakciók támogatását célozta. Úgy tűnik a többség jobban szeretné, ha az erőszakos haláltól menekülő emberek vízbe fúlnának.
A helyzet nem lehetne rosszabb, és a világ legfőbb „demokratikus” szereplőinek morális magatartása most is épp oly megvetésre méltó, amilyen hasonló esetekben mindig is volt. Sajnálattal kell hozzátennem, hogy az „én” kormányom, a magyar kormány, még csak képmutató sem volt, nyíltan és harsányan támogatja Erdoğan úr kezdeményezését. Budapesten tüntettünk ez ellen (Kolozsváron is - szerk. megj.), és november 7-én ismét tüntetni fogunk, amikor a török elnök, ilyen körülmények között arcátlanul látogatást tesz Magyarországon és Orbán úr van annyira érzéketlen, hogy fogadja őt. Azonban ez részletkérdés.
A fő az, hogy világszerte minden jóakaratú férfinak és nőnek támogatnia kell a kurdok ügyét – és ennél még fontosabb, hogy a törököknek is támogatnia kell kurd testvéreiket, mivel sem az elnyomás, sem a szabadság nem faj, nem nemzetiség kérdése. Semmilyen nemzeti együttérzés – pontosabban: cinkosság – nem menthet fel a kegyetlenség, az igazságtalanság és a gyilkosság támogatása alól. Ezek, persze, közhelyek. De igaz közhelyek.
Mindez semmiség: az, hogy gondolunk rátok és hogy nem felejtünk el titeket. Hatalmunk nincs, így mindez nem segít. De higgyétek el nekem, ezek a kormányok, amelyek cserben hagytak benneteket, meg fognak lakolni gaztettükért: közeleg az elszámolás órája.
A szöveget angolból Szilágyi Botond fordította. Korábban megjelent törökül, spanyolul, németül, oroszul, kurmandzsi és zazaki nyelveken.
Nyitókép: anfenglishmobile.com