Az északír béke lehet a rendezetlen Brexit első áldozata
Ambrus István 2019. január 08. 11:10, utolsó frissítés: 2019. január 15. 17:45Attól tartanak, hogy egy rendezetlen Brexit esetén újra előjöhetnek az 1998-ban nyugvópontra került fegyveres konfliktusok.
Észak-Írországban egyre nagyobb számú rendőrállományt készítenek fel arra az esetre, ha Nagy-Britannia és az Európai Unió között nem születik megegyezés a márciusi kilépést illetően. A The Guardian értesülései szerint az észak-írországi rendőrség önálló különítményt is létrehoz, amelybe az angol és skót rendőrség tagjai közül csoportosítanak át 1 000 személyt.
Erre azért van szükség, mert ha nem kerül jóváhagyásra a kilépésről szóló megállapodás Nagy-Britannia és az Európai Unió között, akkor ismét kiéleződhet a protestáns (57%) és katolikus (43%) közösségek között két évtizede nyugvópontra került konfliktus. A tervek szerint a rendőrség speciális kiképzése már ebben a hónapban elkezdődhet, hogy elejét vegyék az esetleges Brexit miatti rendbontásoknak.
Ha a történelemből indulunk ki, akkor nincs semmi különös ebben a készültségben
A mai Írország elődjének számító Ír Szabadállam 1922-ben az angol-ír szerződésnek köszönhetően jött létre. A szerződés a három éve tartó ír függetlenségi háborúnak vetett véget, amelyet az egyoldalúan kikiáltott Ír Köztársaság és hadsereg a brit korona erői ellen vívott. Az Ír-sziget észak-keleti, többségében protestáns lakosságú része viszont nem lett része az Ír Szabadállamnak, hanem továbbra is brit fennhatóság alatt maradtak - államegységet alkottak az Egyesült Királysággal. Az északír protestáns lojalisták ugyanis a brit fennhatóság fenntartását létfontosságúnak tekintették, úgy ítélték meg, hogy nem jelentett volna számukra jövőt egy katolikus többségű, egységes ír állam részévé válni.
A második világháború után az egykori Ír Szabadállam Ír Köztársaságként teljesen függetlenedett, Észak-Írország azonban továbbra is Nagy-Britannia államegysgének szerves része maradt. Amikor viszont az 1960-as években a Nagy-Britanniával szimbolikus egységben és Nemzetközösségben is levő Ausztrália és Új-Zéland egyre erőteljesebb kapcsolatot épített ki az Egyesült Államokkal önálló államiságuk kifejezése céljából, az Észak-Írország katolikus paramilitáris szervezetére, az IRÁ-ra (Irish Republican Army) is ösztönzőleg hatott, felerősödtek a britek elleni fegyveres gerilla harcok.
A paramilitáris mozgalom azonban az Ír Köztársaság politikai támogatását sem tudhatta feltétlenül maga mögött. Az Ír Köztársaság, akárcsak Nagy-Britannia is, az európai közös gazdasági integráció, az Európai Gazdasági Közösség tagállamai közé történő belépése által új minőségű kapcsolatok kiépítésében látta a megoldást. 1973-tól gyakorlatilag az Európai Közösségek tagjaként, valamint az „ír csodaként” ismert gazdasági fellendülés lényegileg hangolta át az Ír Köztársaság – Nagy-Britannia közötti államközi kapcsolatokat.
Ebben a kontextusban Észak-Írország területén a katolikus ír unionista mozgalom egyre izoláltabbá vált, gazdasági és társadalmi értelemben is egyre romló helyzet alakult ki. Észak-Írországnak pedig, a paramilitáris szervezetek gerillaháborúja miatt, politikai szempontból megkérdőjeleződött a kormányozhatósága. 1969-ben Belfast városában az addigi politikai tüntetések átcsaptak egy egyre eszkalálódó véres konfliktusba (lásd az 1972-es „véres vasárnapot”).
Az észak-írországi katolikusok, az Ír Köztársasághoz való csatlakozást, mint „sine qua non” (nélkülözhetetlen) feltételt tűzték az IRA politikai szárnya, a Sinn Féin zászlajára. A protestáns lojalisták pedig az Ír Köztársaságtól való teljes elválasztás fenntartását tekintették létérdeküknek – e célból az Ulsteri Unionista Párt saját paramilitáris szervezeteket hozott létre, amely az IRA halálos ellenfeleként funkcionált. A helyzetre Nagy-Britannia ostromállapot bevezetésével és a Brit Hadsereg egységeinek az észak-írországi városok utcáin való fegyveres jelenlétével reagált. A konfliktusban résztvevő harmadik félként, Nagy-Britannia a saját állami szuverenitásának maradéktalan fenntartása jegyében viszonyult a krízishez.
A nagy változást hosszú idő után az hozta, hogy a Konzervatív Párt 1979-től 1997-ig tartó hosszú kormányzása után a Tony Blair vezette Munkáspárt vált kormányhatalommá Nagy-Britanniában. Ennek közvetlen következménye az 1998-ban létrehozott Nagypénteki Egyezmény („Good Friday Agreement”) volt, amely a helyzet békés rendezéséhez vezetett. Észak-Írország - akárcsak Skócia és Wales – a brit devolució következtében teljes állami intézményrendszert és jogköröket építhetett ki. Ennek alapja a „konszociatív demokrácia”, amely protestánsok, katolikusok - lojalisták és unionisták – között a vita rendezését békés, parlamenti és demokratikus politikai keretek közé terelte. A másik lényeges pillére a rendezésnek az volt, hogy mindkét ír állam Európai Uniós és a Schengeni Egyezményt aláíró és bevezető állam minőséget szerzett magának, amely következtében megtörtént az ír-ír határ (Észak-Írország és az Ír Köztársaság közti államhatár) légiesítése.
Kereken 20 évvel az 1998-as békés rendezést követően, a megegyezés nélküli Brexit felé való haladással, a második pillért gyakorlatilag az összeomlás fenyegeti. Amennyiben 2019. március 29-ig nem történik erre vonatkozó kétoldali megállapodás az EU és Nagy-Britannia között – Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán teljes értékű európai uniós államhatárnak kell kiépülnie.
Így a Sinn Féin és az IRA által 1998 előtt képviselt álláspont újra megjelent. Szerintük csakis az Ír Köztársasággal való egyesülés oldhatja meg az északír kérdést. Az ulsteri unionisták viszont a Nagy-Britanniához való tartozást továbbra is létkérdésnek tartják. Ami mindkét fél számára egyre nyilvánvalóbb viszont, hogy az Ír Köztársaság az Európai Unió tagállama marad, Nagy-Britannia pedig az Európai Unióból megegyezés vagy megegyezés nélküli úton kilép 2019. március 29-től.
Az ír miniszterelnök, Leo Varadkar úgy nyilatkozott: egyre biztosabbra vehető, hogy nem születik olyan megállapodás, ami az EU és a szigetország számára is megfelelő, így valószínűnek tartja, hogy ismét visszaállítják a határellenőrzést. A The Guardian szerint a cikk elején említett speciális kiképzésre azért van szükség, mert az észak-írországi incidensek esetén az angliainál jóval eltérőbb módszereket és taktikákat kell alkalmazni a rend helyreállítására, számolva a kiújuló fegyveres konfliktusokkal is.
A konfliktus kiújulása és a fizikai határ visszaállítása továbbra is a Brexit tárgyalások fő témáját képezik. Az Ír Köztársaság és Észak-Írország között a határsáv közel 500 kilométer hosszú, a határon pedig naponta hozzávetőlegesen 30 ezer személy kel át. Az 1998-ban kötött Nagypénteki Egyezmény értelmében az IRA beszolgáltatta a fegyvereit. Mindemellett a mostani helyzettel kapcsolatban az is lényeges, hogy úgy a függetlenségpártiak, mint a lojalisták körében egyre népszerűbbek a félkatonai szervezetek.
A több mint 30 éven át zajló fegyveres konfliktusok és bombatámadásos terrorcselekmények 3 600 halálos áldozatot követeltek, amelyet az 1998-as Nagypénteki Egyezménnyel sikerült lezárni. Az egyezmény elfogadásával a katolikusok lemondtak az ír sziget azonnali egyesítéséről, ennek eredményeként pedig 27 év után Észak-Írország ismét önkormányzatisághoz jutott. A 21 hónapon át tartó tárgyalásokat követő egyezmény megszületése után Ian Paisley tiszteletes, a Demokrata Unionista Párt (DUP) vezére, Martin McGuinness, az IRA egykori parancsnoka és a Sinn Féin észak-írországi elnöke közös kormányt alakítottak, így nem csak az IRA, hanem a protestáns félkatonai szervezetek is felhagytak az erőszakos cselekményekkel.
Az Európai Unióból való kilépés menetét előirányzó, de a Brit Parlament elé még be nem terjesztett terv egyik sarkalatos pontját az ír kérdés jelenti. A helyzet megoldásként a kilépési terv része az úgynevezett „backstop”, amely garantálná, hogy az északír határon nem állítják vissza a fizikai értelemben vett határokat. Annak ellenére sem, hogy Írország továbbra is az Európai Unió tagja marad, az északírek pedig Nagy-Britanniával együtt kilépnek.
A Brexit kapcsán rendezett szavazáson az északírek 55,8%-ban a maradás mellett voksolt. Egy 2016-ban készült felmérés szerint az északírek 40%-a támogatja az ír egységet.