2019. december 13. péntekLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Miért Bécs Európa egyik legélhetőbb városa?

Dobrai Zsolt Levente Dobrai Zsolt Levente 2018. november 26. 16:49, utolsó frissítés: 2018. november 27. 08:40

A bécsiek több mint 50%-a önkormányzati lakásokban lakik, és ez mindenkinek megéri. Kolozsvárról nézve valósággal szürreálisnak tűnik az osztrák főváros lakáspolitikája.


Az osztrák főváros Európa egyik legnagyobb lakástulajdonosa, 220 ezer önkormányzati lakás építője és karbantartója. Az elmúlt évek városfejlesztési terve alapján évente 5-7 ezer új, zöld önkormányzati lakás építésére vállalkozott a helyi önkormányzat. Az albérleti árak felső küszöbrendszerét az albérlők jövedelméhez mérten is szabályozzák. Kétféle szociális bérlakásprogramot is működtetnek, hogy a lakhatás megfizethető legyen mindenki számára, illetve, hogy megpróbálják megelőzni, minimalizálni a szociális és kulturális gettósodás jelenségét. A bécsiek több mint 50%-a önkormányzati lakásokban lakik.

Hogyan jutottak el idáig?

A bécsi szociális lakásprogram vagy az önkormányzati albérletek története az első világháború után, a monarchia bukásával és a köztársaság születésével kezdődik. A hivatalos, nagy szabású lakásprogram – amelyet az 1918 és 1934 között kormányzó szocialisták indítottak el – előzményeként azonban meg szokás említeni az ún. „vad telepesek” mozgalmát is. A „vad telepes” kifejezés a jómódúak megvetéséről árulkodik azon emberek iránt, akik az első világháború pusztításai során nincstelenné váltak, és megpróbáltak új otthont, új életet építeni maguk és családjaik számára a város romjain, vagy annak határában úgy, hogy saját kézbe vették siralmas helyzetük rendezését tömeges „önkényes” nyílttéri területfoglalásba, építkezésbe és az önfenntartásért folytatott kertészkedésbe kezdtek. Amennyiben ezt tekintjük az önkormányzati bérlakásprogram előzményének, azt is mondhatnánk, hogy ez egy népi, alulról felfelé szervező kezdeményezésként indult.



Abban az időben a bécsi lakhatási állapotok katasztrofálisak voltak. A helytörténészek szerint, „normálisnak” számított, hogy egy konyhával ellátott egyszobás lakásban hattól-nyolcig terjedő létszámú családok éljenek. A családtagoknak saját ágyuk sem volt, főleg a gyerekeknek kellett osztozniuk testvéreikkel.

Az akkori ausztromarxista ihletésű városvezetés úgy kezdte el támogatni ezt a népi területfoglaló-építkező mozgalmat, hogy annak a meglehetősen kaotikus csoportjait lakásszövetkezetekbe szervezte és szakmai tudással, építkezési alapanyagokkal és anyagiakkal látta el. A kor legnagyobb építészeit is bevonták a tervezésbe – 200 tervező, építész, urbanista dolgozott a város perifériáinak urbanizálásán – és a kontinens egyedülálló méretű lakásépítő programjait indították útjukra.

1923-ban hagyták jóvá azt a tervet, miszerint 1928-ig 25 ezer lakás építését vállalta magára az önkormányzat. A terveket 1927-ig megvalósították, ezért az önkormányzat újabb 30 ezer lakás építését vállalta magára 1933-ig. Az ún. szuperblokkok, vagyis a hosszú, tömbösített épületek egy korszerű és élhető lakáshálózatot képeztek, amelyek különféle közösségi szolgáltatásokat és tereket is magukba foglaltak: mosodák, óvodák, könyvtárak, egészségügyi rendelők és intézmények, tágas zöld övezetek stb. Mindezt jelentős mértékben az akkor bevezetett luxusadó bevételeiből finanszírozták.

A szociális bérlakásprogram az 1934-es ausztrofasiszta puccs után – amelyet a rendőrség, a csendőrség, a katonaság és a titkosszolgálat vezetésével vittek véghez, és amely előkészítette a terepet az Anschluss számára – megszűnt és csak a második világháború végét követően került újból sor az önkormányzat által támogatott lakások építésére.



A mai helyzet

Annak ellenére, hogy a „Vörös Bécs” második világháborút megelőző példája bizonyította, hogy szemben a kelet-európai forradalmi szocialista (erőszakos államosítás) intézkedésekkel létezik egy másik út, amely egy demokratikus, szocialista kormányzatiság révén képes a társadalmi igazságosság megteremtésén keresztül feljavítani emberek százezreinek életét és megteremtette a városhoz való jogot – a 20. század második felében nem tértek vissza a 100%-ban önkormányzati építésű és tulajdonú lakásprogramok folytatásához. Az újabb lakásprogramok jelentős átalakulásokon estek át, viszont az önkormányzati lakáspiaci részvétel és támogatás még mindig nagyon népszerű a bécsiek körében.



A mai bécsi bérlakásprogram alapvetően két szektorra oszlik. Az elsőhöz tartozik a régi lakásállomány, amelyet teljes egészében az önkormányzat bevételeiből építettek és annak tulajdonát képezi – ennek a lakásállománynak az értékesítése tilos. A második szektor, amelyik a második világháború után inkább egyéni projektekre, a beruházók részvételével és azokat juttatásokkal támogatva fókuszál, már nem tartja fontosnak a lakóközösség megszervezését és bevonását a lakásállomány kezelésébe, de még így is jóval előnyösebb (jogi, lakhatási) körülményeket biztosít az albérlők számára. A másik szektor tulajdonképpen egy olyan non-profit szektor, amely a privát tőkét a közpénzzel partnerségben kezeli a lakásépítési beruházásokat. A non-profit társulási szektorban épített bérlakások esetében nem áll fenn a lakások értékesítésére vonatkozó tiltás.


Az albérlők megvásárolhatják a bérelt lakásukat,

ha ezt akarják (hasonlóan a romániai ANL lakásprogramhoz), ennek ellenére az így épített lakásállomány mindössze 10% került magántulajdonba. Ennek az az oka, hogy az albérlők számára biztonságos és méltányos körülményeket biztosít a város. Ez a második szektor négy pilléren alapul: az építészeti, ökológiai, gazdasági és társadalmi pilléreken. Ez röviden annyit jelent, hogy építészeti szempontból a folyamatos újítás és kísérletezés iránti nyitottság jellemzi, ökológiai szempontból az építőanyagok környezetbarát szelektálása, az épületek energiahatékonysága, zöld övezetekkel való ellátása, gazdasági szempontból a beruházás költséghatékonysága, az albérleti árakból való hosszú távú megtérülése és az albérlők jövedelméhez való igazítása. Végül pedig társadalmi szempontból a térrendezésre és a szociális szolgáltatásokra való különös figyelmet jelenti, ahol az emberek közösségként tudnak működni. Bizonyos tekintetekben a szociális bérlakások körülményei magasabb színvonalúak, mint a szabadpiacon termelt ingatlanokéi. Nem utolsó sorban pedig minden tekintetben olcsóbb, mint bármilyen más lakásépítési konfiguráció.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS