2018. június 18. hétfőArnold, Levente
24°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem Orwell és nem Black Mirror: a kínai társadalmi hitelrendszerről

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. május 22. 12:27, utolsó frissítés: 15:58

Kína mindig is más volt, mint a Nyugat, mindig is más lesz és amennyiben kizárólag a nyugati szemüvegen keresztül értelmezzük, nem csupán téves eredményeket kapunk, hanem beleeshetünk az orientalizmus jól ismert csapdájába.


A kínai társadalmi hitelrendszer, amelyet az ottani vezetés először 2014-ben foglalt egységes tervezetbe, először tavaly került igazán reflektorfénybe, amikor többek közt a VICE hozott róla egy hosszabb anyagot. Annak idején magam is írtam róla a VICE, Wired és egyéb források alapján, amelyekről azonban idővel kiderült, hogy tartalmaznak néhány pontatlanságot és némely esetben teljesen hamis információkat. Ennek következtében arra az elhatározásra jutottam, hogy szükséges némi önkritikát gyakorolni és jobb források után nézni.

Rogier Creemers, a Leideni Egyetem Jogi Karának munkatársa, aki belga születésű, alapképzését tekintve sinológus, de a Beijing-i egyetemen is tanult. Doktoriját a kínai média kalózkodásából írta az állami médiapolitika szemszögéből, amelyben megpróbálta a világkereskedelmi egyezmény ezen térre gyakorolt hatását felkutatni. 2012 óta a Komparatív Médiatörvény és Irányelv Program keretén belül dolgozik a kínai médiareformokért az Oxford Egyetemen, ahol jelenleg a kínai internettörvény alakulását kutatja. Emellett egy könyvön dolgozik, amely a kínai nyilvános kommunikáció kialakulásáról szól majd és különös figyelmet fordít az azt létrehozó és máig meghatározó történelmi és filozófiai jellemzőkre, amelyek teljesen sajátságossá teszik azt. Mindezeken túl gyakran ír az openDemocracy és China Law Blog oldalakra, akárcsak számos belga és holland lapba, valamint ő a China Copyright and Media főszerkesztője.

Enyhén szólva a téma szakértőjéről van szó, azonban van még egy ok, ami mellette szólt. Mégpedig az, hogy Creemers az, aki angolra fordította a társadalmi hitelrendszerről szóló eredeti kínai tervezetet és a hozzá tartozó kommünikéket. Ez pedig egyedülálló belelátást biztosított számára a sokszor csak másodlagos forrásokból dolgozó lapokkal szemben. Ennek tekintetében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy enyhén szólva jóval árnyaltabban és óvatosabban közelítette meg a témát, amint azt az átlagos beszámolóktól elvárhattuk ez idáig. Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni a tervezet lényegét és rávilágítani arra is, hogy mi az, amit a korábbi beszámolók eltévesztettek, illetve félreinformáltak. Ehhez a tervezet alapján a Creemers által a napokban megjelentett tanulmányát fogom használni alapanyagként.

Kínai parlament, fotó: China Today.Kínai parlament, fotó: China Today.


Creemers először arra tér ki, amit a kínai vezetés a 2014-ben megtartott negyedik plénum során mondott: a hathatós jogi és szabályozási alkalmazás, betartatás és konszenzus alkotás a civil ítélkezéstől az intellektuális tulajdonon keresztül a környezetvédelemig és életminőségig úgy jellemzett, hogy „a betartatás nehézkes” (执行难). Ennek következtében a vezetés nagy erőkkel fogott neki különböző új technológiák kifejlesztésének, amelyek célja a társadalmi vezérlés régi módszereiről egy új digitális kormányzásra való áttérés. A fenyegetések elkerülésének szándéka azonban még Creemers szerint is egyre inkább egy erős rendőrállamot hozhatnak létre, ha nem megfelelően járnak el.

A technológiát egyre gyakrabban vezetik be az igazságszolgáltatásba annak érdekében, hogy a bűnvádi eljárásokat még hatékonyabbá tegyék és fokozzák a bírói információáramlás átláthatóságát – különösen ez utóbbi érdekes fejlemény, ugyanis a nyugati források mind nagyvonalúan elfeledkeztek erről szólni. Ugyanakkor a városi régiókban különböző „négyzetháló management” rendszereket építenek ki, amelyek egyszerre működnek közre a közbiztonsági és a különböző állami szervekkel egyszerre fegyelmező és kooperatív módon. Mint írja egyik kommüniké: a cél a társadalmi zavargásra adott gyors válasz és a társadalmat destabilizáló kockázatot minimalizálása. Ennek érdekében fejlett térfigyelő kamerákat helyeztek el, számtábla azonosító gépezeteket és arcfelismerő eszközöket.

Creemers szerint ez is azt mutatja, hogy a vezetés egyre inkább a különböző big data és mesterséges intelligencia eljárásokat akarja alkalmazni a további társadalomszervezésre a jövőben. Ezek közül a legismertebb a 2014-es Társadalmi Hitelrendszer (社会信用体系) lett, azonban ez nem is az első és nem is az egyetlen. A tervezet szerint a rendszer célja „egy őszinteségen alapuló kultúra megalapozása, a nyílt őszinteség promoválása, a megbízhatóság bátorítása és a megbízhatatlanság korlátozása ösztönző eljárásokként, amely által az egész társadalom őszinteségét, tudatosságát és hitelét szándékszik megemelni.” Így tehát a Társadalmi Hitelrendszer (a továbbiakban: THR) nem csupán a polgárok cselekedeteinek törvényességét veszi figyelembe, hanem azok moralitását is a gazdasági, társadalmi és politikai dimenzióiban is, noha Creemers szerint az utóbbi a legkevésbé domináns az eredeti tervezetben.

Ennek következtében a Kínán kívüli hangok hajlamosak arra Creemers szerint, hogy a THR-t egy orwelli monolitikus és abszolút rendszerként lássák, amelyben a Nagy Testvér és a big data végtére is összeesküszik, hogy megvalósíthassák Kína autoriter uralkodóinak totalitárius impulzusait. Itt szokás előjönni a Black Mirror hasonlatokkal és azzal a résszel, amelyben az emberek folyamatosan értékelik egymással fenntartott viszonyaikat. Ezek a hasonlatok szerint Kína is egy ilyen rendszert szándékszik kiépíteni, amelyben nem csak követik a polgárok mozgását és cselekedeteiket, de ezekből egy aggregált pontértéket is létre fognak hozni. Ez a kép egy mindenható kiber-behemótot láttat, amely szüntelenül egy teljes kontrolltervezetet valósít meg az élet minden területé. Az egyetlen probléma csak az, hogy Creemers szerint ez az elképzelés nem teljesen állja meg a helyét.

Forrás: slideshare.netForrás: slideshare.net


Az első kérdés, ami felmerül az, hogy voltaképp a THR, ahogy az megjelenik a legtöbb, de különösen nyugati beszámolóban, miként is ássa alá, egészíti ki, vagy segíti a létező jogi keretek, adminisztratív törvények és betartatási eljárások működését? További kérdés, hogy milyen hatást gyakorol a társadalmi szabályok és íratlan normák alakulására? Végül pedig Creemers kérdésfelvetése arra is kitér, hogy miként befolyásolja a THR a kínai társadalom különböző osztályait és az ezek között lévő eltérő eljárásokat?

Creemers tanulmánya pontosan azért jó, mert egy ilyen komplex helyzet megértéséhez nem csak magát a tervezetet kell ismerni, hanem azt a fajta gondolkodásmódot is, ami a tervezet mögött van: más szóval mindazt a hatalmas filozófiai és eszmetörténeti vonulat, amely Kínában fellelhető és amely számos esetben radikálisan eltér a nyugaton bevett gondolkodásformáktól. Creemers nem csak ezt szemlézte, lévén a kínai eszmetörténet ismerője, hanem 2014 és 2017 között komoly kutatást is végzett Kínában köznapi és adminisztratív szinten is. Ez egyébként azokat a vélekedéseket is moderálja némileg, amelyek azt tartják, hogy a kínai állam elutasítja a különböző aspektusainak a kutatását: ha ez így volna Creemers nagy valószínűséggel nem kutathatott volna épp az ennyi vitát kiváltott THR-rel kapcsolatban.

Egyik legelső megfigyelés az volt, hogy THR minden, csak nem monolitikus, de még csak nem is egységes. Az említett hároméves periódus alatt különböző THR-közeli kezdeményezéseket kutatott, amelyek egyszerre működtettek különböző érdekkörök a privát és közszférában egyaránt, amelyek folyamatosan tanultak egymás tapasztalataiból. Még jóval 2014 előtt a THR ötlete a kínai gazdasági reformok Kulturális Forradalom utáni megindulásakor született meg és az volt már akkor a célja, hogy a vélt megbízhatatlanságot orvosolja, amely számos problémát és kihívást okozott a rendszernek, még akkor is, ha a Kulturális Forradalom második, 1968-től számított szakaszától kezdődően még ha lassú is, de stabil gazdasági növekedés volt megfigyelhető (a Kulturális Forradalom két szakasza Richard Curt Kraus szerint az 1966-1967/68 eleje, valamint az 1968-1976, amely két időszak radikálisan különbözik egymástól). Az akkori THR, amely nem azonos a mostanival (!), megfogalmazott célja az volt, hogy életbe léptessen olyan kibereljárásokat, amelyek azonnal és valós időben automatikusan szembesítenek egyéneket és szervezeteket viselkedésük következményeivel. Noha számos korábbi eszmei, ideológiai és strukturális előzményre épít, amelyek már eleve jelen voltak Kína kormányzásában, a THR többször átalakult és jelenleg is átalakulóban van.

Az egyik alapja a Kulturális Forradalomból kilépő Kína és kínai vezetés azon szándéka, hogy egy erős és virágzó államot építsenek fel. Ez a célkitűzés már a legelején megjelenik Teng Hsziao-ping reformista írásaiban. Noha akkor még a fogalom nem létezett, de Teng nagyfokú érdeklődése a kibernetika, a mesterséges intelligencia és a hálózatkutatás iránt, ilyen jellegű törekvéseit nem csak reformistává és futuristává, hanem mai szóval élve akceleracionistává (az eredeti angol „accelerationism” fogalomból) is tette. Az utóbbi fogalom különösen baloldali értelmezése egy olyan eszmei irányzatot jelent, amelynek célja, hogy a minél fejlettebb (kiber)technológia segítségével olyan szinten gyorsítsa fel a jelenkori rendszerek entrópiáját, amely a rövid időn belüli összeomlásukhoz és újabb forradalmak szinte maguktól való kirobbanásához vezet. Teng meglátásai azonban olvashatóak így is, valamint merőben konzerváló, reformista gyakorlatként is: a saját olvasatunknál azonban fontosabb, hogy miként ítéli meg ezeket a jelenkori kínai vezetés. Különösen annak tekintetében érdekes mindez, hogy a Kulturális Forradalom után Kína törvénykezési és jogi rendszerét az alapjaitól építették újjá, noha annak utolsó éveiben már merőben konzerváló tendenciák uralkodtak.

Teng Hsziao-pinget ábrázoló óriásplakát Shenzhen városban. Fotó: Brent Lewin.Teng Hsziao-pinget ábrázoló óriásplakát Shenzhen városban. Fotó: Brent Lewin.


Teng hasonló nézetei a mai napig érződnek a kínai államvezetésben. Legelsősorban az, amely szerit az állam nem csak a törvények betartatásáért felelős, hanem szükséges „elősegítenie a társadalom moralitásának fejlődését is”. Akármennyire is szeretnénk ebbe csakis valamiféle „kommunista elnyomást” belelátni, ez Kínában legalább Konfuciuszig visszavezethető gondolat. Legalább ennyire fontos a hálózatelméletre alapozott pozitivista társadalomértelmezés, amely szerint a társadalom megérthető tudományos módszerek segítségével, illetve ezek által át is alakítható, így mosva el a határt állam és társadalom között, köz- és magánszféra között. Noha ennek a nézetnek legalább két egymásnak ellentmondó értelmezése lehetséges (az állam végső behatolása a magánszférába és ezzel szemben az állam megszüntetése és feloldása a társadalomban), sajnos ezekre nincs lehetőség itt kitérni.

A Kulturális Forradalom utáni „reform és nyitás” (改革开放) periódusa nem szüntette meg, csak újrafogalmazta ezeket a célkitűzéseket: az anyagi és gazdasági körülmények javulása csak hozzá kellene, hogy járuljon és nem hátráltatnia az „eszmei társadalom” (精神文明) létrejöttét. Ennek értelmében a korábban említett Negyedik plénum egyenlőséget tett az erény általi kormányzás (以德治国) és a törvény általi kormányzás (依法治国) közé. Ennek értelmében a törvény egyik fő feladata az egyének morális érzékének kifejlesztése és a világnézetük gyarapítása a társadalmi és univerzális konszenzus elérése érdekében.

Ilyen alapokból jöttek létre olyan kormányprogramok, mint az Arany pajzs, amely egy országos infrastruktúrát hozott létre a rendőrség és a belbiztonsági szervezetek között és amely egyre jobb és jobb technológiával rendelkezik az elmúlt években tapasztalható fejlődése után. Ebben az elképzelésben az egyéni polgárok, a párttagok, a kormányhivatalnokok, cégek, vállalkozások, városnegyedi tanácsok és civil szervezetek mind együttesen járulnak hozzá a társadalomban tapasztalható kollektív jóhoz. Az ilyen szférák közötti fluiditás, amely már jóval a kommunista forradalmat megelőző birodalmi Kína alapvető jellemzője is volt az, amely miatt Patricia M. Thornton úgy véli, hogy a hagyományos nyugati állam-társadalom kettősségek teljesen értelmüket vesztik Kína esetében. Teljesen tisztán fogalmazva: Kína mindig is más volt, mint a Nyugat, mindig is más lesz és amennyiben kizárólag a nyugati szemüvegen keresztül értelmezzük, nem csupán téves eredményeket kapuk, hanem beleesünk az orientalizmus jól ismert csapdájába is. Philip Huang hasonló következtetésre jut, amikor a központi állam és a fűmenti mozgalmak közötti köztes „harmadik térről” beszél Kínában, amely azonban nem az intézmények tere.

A legelső próbálkozások a piacreformok kontextusában jöttek létre, amikor a bizalmat alapvető fontosságú jelentőségűnek állítottak be a piaci tranzakciók szempontjából. A THR első említése 2002-ben volt a 16. Pártkongresszus során, amikor a leköszönő Jiang Zemin szóba hozta egy politikai jelentésben. Az akkor ismertetett rendszer nagyban hasonlított az Egyesült Államok által is használt FICO pontrendszerhez, amelyben egy adott pontszám jellemzi az illető hitelmegbízhatóságát, de már ekkor volt egy többletértelme a bizalom és az őszinteség fentebb ismertetett értelmében.

Az első tesztelések során különböző titulusokat hoztak létre, mint „hitelváros” vagy „hitelközösség” olyan városok és közösségek számára, amelyek a tesztelés során „jó hitelatmoszférával” rendelkeztek. A legismertebb ilyen teszt a Jiangsu provinciában található Suining megyében található. Már 2010-ben elindult itt egy „tömeghitel” (大冢信用) programot, amely az egyéni viselkedést mérte és pontozta. Minden lakos ezer ponttal indult, amelyből sajátos kihágásokért adott pontszámot vontak le. Például az ittas vezetésért ötven pontot, a családtervezési programban való részvétel nélküli gyerekvállalásért harmincötöt, a kölcsönök vissza nem fizetéséért harmincöt és ötven pont közötti értéket. Az elvesztett pontokat kettőtől öt évig tartó időszak alatt vissza lehet szerezni attól függően, hogy milyen és milyen súlyú kihágásról van szó.

Suining városi látkép. Forrás: Baihe.Suining városi látkép. Forrás: Baihe.


A pontszámok alapján a lakókat A-D kategóriába sorolták. Az A kategóriában lévők például előnyben részesültek alkalmazásokkor, az alsóbb kategóriák egyre fokozódó nehézségeknek voltak kitéve adott – és ez fontos, hogy csak adott – sajátos vizsgálati körülmények között: 1.) a párttagsági vizsgálatkor, a hadseregbe való belépéskor és a közszolgálati állások betöltésekor, 2.) kormányzati beszerzési szolgáltatói állásra való jelentkezéskor, csökkentett árú állami lakásigényléskor és társadalombiztosítási kedvezmények esetében, 3.) magánvállalkozási engedély igénylésekor, illetve az állami szektorba való belépési engedély igénylésekor, 4.) állami támogatások, szubvenciók, alacsony kamatlábú kölcsönök igénylésekor és különböző állami képesítési programokban való részvételkor. A helyi önkormányzat a kísérlet végén egy szabadon elérhető adatbázist készített a résztvevőkről és cselekedeteikről.

Ami azonban annál érdekesebb, hogy a program rengeteg kritikát kapott, nemcsak „független” (habár ennek a szónak fura konnotációi vannak Kínában), hanem még az állami média részéről is. A hivatalos állami sajtóorgánum, a Xinhua az egész programot úgy ahogy van, elítélte és a második világháború kori japán megszállás idején alkalmazott „Jó polgár-kártya” rendszerhez hasonlította. Idővel az egész A-D kategorizálást elvetették, azonban kezdeti formában számos jellemzőjét tartalmazza a mai rendszernek: a szabálysértéstől hátráltatással való eltántorítási szándék, a szabálysértők nyilvános megnevezése és a hitelrendszer a gazdasági téren kívüli alkalmazása. Azonban van itt egy fontos dolog még: amint fentebb látható, már ebben a rendszerben sem lehetett elesni a társadalombiztosítástól, ahogy a Vice azt megírta, hanem csupán különböző kedvezményektől, azonban szó sincs arról, hogy valakitől, úgy ahogy van en block megvonnák a társadalombiztosítást.

Egy kevésbé ismert példa Hangcsou város, ahol már 2007-ben voltak próbálkozások a „Hangcsou Hitel” programmal, amelybe 2002 óta hatvankilenc állami részleg vett részt, valamint 2005-ben a helyi önkormányzat egy közös hiteladatbázis felállításába és nyilvánosságra hozatalába kezdett. A program újdonsága, hogy sokkal inkább vette célba a párttagokat és állami funkcionáriusokat, mint az átlag lakosságot. Ez egyfajta válasz volt rengeteg a párt szemében elfogadhatatlan egyéni politikai szereplő különféle luxus és egyéb kihágására, ugyanis ezek még a személyes szinten is elterjedt mobiltelefonoknak és internetes feltöltéseknek hála igencsak hamar terjedtek el és kerültek nyilvánosságra. Sokkal gyorsabban, ahogy a politikai szervek ezekre a kihágásokra válaszolni tudtak volna – innen származik Creemers szerint az a szándék, hogy az illető személy egy kihágásért azonnal szankcionálható legyen.

Hangcsou város este. Forrás: Hutong School.Hangcsou város este. Forrás: Hutong School.


Ezek azok az előzmények tehát, amelyekből végül 2014-ben létrejön a „Tervezet egy társadalmi hitelrendszer megépítésére” című dokumentum. A tervezet egy 2020-ig megvalósítandó öt elemből álló rendszer kiépítését helyezte kilátásba: 1.) egy a THR számára létrehozandó jogi és fegyelmezői keret, 2.) a hitelvizsgálat és megelőzés kiépítése, 3.) egy a hitelszolgáltatásokon alapuló virágzó gazdaság létrehozása, 4.) teljesen kifejleszteni az ösztönző-büntető mechanizmusokat és végül 5.) elősegíteni a társadalmi konszenzust és fegyelmezni az államot. Ennek következtében azt várják a programtól, hogy fokozza az állami átláthatóságot, elősegítse a törvényes adminisztrációt, fokozza az állami szektorban dolgozók iránti bizalmat és létrehozzon egy a nyílt működésre alapuló államképet. Az elvárások szerint a THR a gazdaság területén elősegítené a hatékonyságot, bizalmat és átláthatóságot a piac minden területén a pénzügytől az építkezésügyig, élelmiszeripartól az internetes tranzakciókig. A szociális szolgáltatások terén azt remélik, hogy a TRH fokozná az egészségügyi alkalmazottakba vetett bizalmat, a különböző szakterületek menedzserei iránti bizalmat és az interneten történő cselekedetek könnyebb fegyelmezését (az egyből ugrás helyett itt érdemes inkább arra gondolni először, hogy mekkora probléma a nem megfelelő interneten kapott orvosi tanács nem megfelelő vagy egyáltalán hozzá nem értő személyektől különböző átveréses oldalakon).

Hogy mindebből mi és hogyan fog megvalósulni, ez természetesen a jövő kérdése, azonban talán érdemesebb némileg hűvösebb fejjel hozzáállni, mint élből diktatúrázni egy olyan rendszerről, amelynek egyelőre még sem egységes célkitűzése, sem egységes struktúrája nincs, ugyanis legalább négy-öt párhuzamos kísérletről tudunk jelenleg is. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy tapsikolni kell neki örömünkben, csak talán nem árt némileg (ön)kritikusabb hozzáállást tanúsítanunk.

A terv egyik jogosan legvitatottabb pontja az úgynevezett „Közös büntetés rendszer”, amelynek alapelve az aránytalan szankció, amit a „ha a bizalom egy helyen megtörik, mindenhol szankciókat alkalmazunk” mondat fejez ki a legjobba, azonban fontos azonnal leszögezni, hogy ez a rendszer NEM RÉSZE a TRH-nak. Az elképzelés szerint létezik egy nyilvános fekete lista, amelyre felkerülnek a különböző és különböző súlyosságú kihágásokat elkövető személyek. Ebből az elképzelésből is többféle létezik és a legismertebb a „A betartatásnak kitehető megbízhatatlan személyek listája”, azonban ez mindössze a jogilag kötelező érvényű ítéleteket be nem tartó személyekre vonatkozik. Creemers azt is tisztán leírja, hogy a tervezet szerint, ha ez valaha be is kerül a TRH-be, sokkal erősebben fog vonatkozni az állami szervekre, a Népi Kongresszus tagjaira, a Konzultációs Konferencia tagjaira, állami tulajdonban lévő vállalkozásokra és nyilvános intézményekre, amelyek esetében sokkal kihatóbb politikai felügyelet várható, mint magánszemélyekre. Voltaképpen ez egyfajta megoldás kíván lenni a Kínában igen nagy problémát jelentő munkaügyi kihágásokra és törvénytelenségekre.

Fotó: Fortune.Fotó: Fortune.


Ebben a rendszerben egy többszintes büntetési minta volna érvényben. Először különböző gazdasági korlátozások lépnének fel: a különböző pénzügyi szektorban való vállalkozások megalapításának megtiltása, kötvények kibocsátása, részvényopciók felvétele, civil szervezetek alapításának megtiltása és a különböző állami támogatások igénylése. Következő lépésben elesnek az állami szubvenciók lehetőségétől. Harmadik lépésként nem lehetnek semmilyen állami tulajdonú vállalkozásban, pénzügyi szektorban dolgozó cégnél és szociális szervezetnél vezető szerepben, illetve nem léphetnek be semmilyen közszolgálati szerepkörbe, a Kommunista Pártba vagy a hadseregbe. Negyedik lépésben sajátságos piaci szektorokban való tevékenységtől lennének eltiltva: élelmiszeripar, gyógyszeripar, tűzveszélyes ipar, veszélyes kémiai anyagok iparágai. Ötödik lépésben nem kaphatnak semmiféle tiszteletbéli kitüntetést vagy díjat és nehéz lenne kölcsönt felvenniük. Ez után nem vehetnek ingatlant, területhasználati jogot és talajkincs kiaknázására szóló jogosítványt. Végül utolsó lépésben, és ez volt a legvitatottabb, többé nem utazhattak első osztályon és gyorsvonaton, civil repülőn, nem mehettek többcsillagos szállodákba vagy luxusvendéglőkbe, szállókba, éjszakai szórakozóhelyekre és golfpályákra, idegen országba vakációra, gyerekeiket nem küldhetnék magániskolába, nem vehetnek drága biztosítású termékeket, ingatlant vagy autót.

Ismét: ez csak a legismertebb a sok rendszer közül, amelyet teszteltek, vagy a jövőben tesztelni fognak, ugyanis mint már szó volt róla, a THR egyáltalán nem egységes és monolitikus rendszer. Egy másik felkapott büntetéslista a vonatokon és más közszállítási járműveken történő kihágásokat vette célba. Az egyszerű jegy nélküli vagy hamis jeggyel való utazástól a vezetőfülkébe való betöréstől és vészkijáratok ok nélküli kinyitásáig vagy eltorlaszolásáig sokféle kihágást említ a tervezet. A hamis jeggyel vagy jegy nélkül utazókat leszállítják és megbírságolják, míg a fent említett súlyosabb kihágások – például egy repülőgép vészkijáratának kinyitása katasztrofális eredménnyel járhat – különböző időtartamú eltiltásig vezethet: vonatok esetében száznyolcvan nap, repülők esetében egy év, ha az utas a vészkijáratokat nyitja ki vagy a vezetőfülkékbe tör be. Mint látható a rendszer adott részei szigorúbbak lennének, mások kevésbé, miközben az itteni beszámolók jó szenzációhajhász módon csakis a legsúlyosabb aspektusaira mentek rá. Végül is érthető: egy hamis jegyes utazás utáni leszállításra kissé nehéz lenne orwellezni, meg black mirrorozni.

A rendszerről rengeteg lehetne írni, de sajnos nem lesz hely minden aspektusát kivesézni, azonban érdemes megnézni a tesztrendszerek eredményeit, amelyek akárcsak maga a rendszer, erősen felemásak. A különböző tesztidőszakokban tizenkét követendő várost neveztek meg példaként, amelyek közül Creemers sem említi az összeset. A lista szerinte nagyon jól láttatja azt a hihetetlen sokszínűséget, amelyet az THR mutat, városról városra, régióról régióra, egy olyan országban, amelynek mérete körülbelül háromszorosa Európának, miközben az itteni sajtó egy egységes és monolitikus rendszerről cikkez nagyokat. Ximen városát azért emelték ki, mert kiterjesztette a TRH-t az importált és exportált javak iparára, valamint hatalmas előrelépést mutatott a városban az egészségügy, az oktatásügy és jogi szolgáltatások rendszere rajta keresztül. Suqian város kifejlesztett egy saját „Hitel Plusz” programot, amely fellendítette a helyi vállalkozásokat és egyéb szervezeteket azáltal, hogy állami hitel kötelezettségvállalásokat tett lehetővé. Yiwu város, amely Kína egyik legfontosabb készárú kereskedelmi pontja azért került említésre, mert a TRH-t integrálta a pénzügybe, külkereskedelembe és piaci felügyeletbe. Weihai kikötőváros azért volt kiemelve, mert az első formáját adta meg egy a korábbiaknál tisztább rendszerezési módnak.

Ez a sokféle kísérlet mutatja, hogy mennyire szerteágazó és mennyire komolyan vett projektről van szó valójában. A büntetési rendszer még nem ismert pontosan, hogy milyen lesz a TRH-n belül. A tervezet szerint minden személy előzetes értesítésben kell részesüljön mielőtt rákerül a fekete listára, ha egyáltalán része lesz ez a nagyobb TRH-nak, illetve az értesítés után fellebbezhet a döntés ellen. Amennyiben rákerül, a levételi követelmények teljesítése után három napon le kell kerüljön róla és az ellen érvényben lévő tiltások mind meg kell szűnjenek, hacsak nem a fentebb említett súlyosabb kihágásokról van szó. A különböző felmerülő nehézségek (a Human Rights Watch számolt be esetekről, amikor adott személyek hirtelen a listán találták magukat értesítés nélkül) Creemers szerint nem egyértelműen rosszhiszeműség eredményei, hanem a rendszer automatizálásából is következhetnek: megfelelő bizonyíték nélkül feltételezni a legrosszabbat konktraproduktív, mint mondja.

A Vice és más nyugati beszámolók másik nagy aduásza az volt, hogy állítólag a THR pontja valakinek direkt módon befolyásolja a párválasztási lehetőségeit a Baihe társkereső oldalon, ahová automatikusan fel lesznek töltve ezek a pontok. Creemers 2014 és 2017 között az országban végzett kutatása során azonban azt találta, hogy ezeket a pontokat nem az oldal automatikusan, hanem maguk a felhasználók publikálták annak reményében, hogy ettől népszerűbbek lesznek. Ez a népszerűségi ugrás azonban nem állítható olyan kizárólagos jelleggel, ahogy a nyugati sajtó erről beszámolt. Az Alibaba és a Tencent hitelrendszerei pedig távolról sem voltak olyan sikeresek és messzirehatóak, mint az erről szóló nyugati jelentések. Sőt: az állam le is állította a Tencent hitelrendszerét, mindössze egyetlen napi aktivitás után.

Fotó: Technode.Fotó: Technode.


A mindeddig elhangzottak miatt mondja azt Creemers, hogy téves a THR-t egy egységes, a kínai társadalomba mélyen és szorosan integrált rendszerként fogni fel, ugyanis a fogalom töredékes elképzelések és irányelvek egész ökológiáját rejti magában, amelyeknek legalább részben, de nem teljesen azonos céljaik, működési kereteik és irányelv megfogalmazásaik vannak. Ami biztosan állítható az, hogy a 2014-es tervezet szerint a rendszer két fő célja a jogi és a szabályozási konszenzus, valamint a pénzügyi szolgálatások iparának kifejlesztése. A privát szektor számára ez biztosította a saját pontozási rendszerek kialakítását és a különböző hűségi tervezetek létrehozását (amelyek nyugaton mind legalább ennyire elterjedtek) és szintén megvan a saját történeti példáik.

Az Egyesült Államokban például a mai Equifax elődei szintén hasonlóan működtek és tisztán a lakosság fegyelmezésének szándékával jöttek létre. Hasonlóan olyan jellemzőkre helyezett hangsúlyt, mint az illető házasságának stabilitása, az egyetemi évei alatt elért jegyei, faji és nemi előítéletei és a többi mccarthyista klisé az ötvenes évekből. Ez egészen az 1970-es évekig így volt, azonban Creemers szerint, aki ne feledjük a média és a gazdasági jog szakértője, akár a nyugaton is az „adatigazság” mennyire is biztonságos, egy mindmáig igencsak jó kérdés. Nyilvánvalóan a témát érintő itteni beszámolók nem igazán siettek szóba hozni az itteni próbálkozásokat erre és nagy valószínűséggel nemcsak azért, mert már nem annyira jellemző, legalábbis nem annyira nyíltan, ha Creemers kérdésfelvetését figyelembe vesszük.

Természetesen maga Creemers is, mint látszik, kritikusa a rendszernek, amit már tanulmánya címe is sejtet. A THR meglátása szerit elmossa a határt az állam és a társadalom között, de nem úgy, ahogy kellene. Egyrészt megerősíti a hagyományos törvénybetartatási mechanizmusokat, másrészt viszont Kína gazdasága a THR ellenére még mindig nagyban készpénz alapú, amelyben a hitel csak a közepes, nagy és legnagyobb városi zónákba koncentrálódik. Emiatt pedig egy hitelrendszer kidolgozása azt tette szükségessé, hogy nem pénzügyi proxikategóriák helyettesítsék a jól bevált hitelbizalmi nyilvántartásokat. Ugyanakkor szerinte az, hogy a privát cégek mennyire törekszenek arra, hogy megváltoztassák a klienseik viselkedését (a híres-hírhedt példa a nyugati sajtóban, hogy megbízhatóbbnak fog minősülni az, aki pelenkát vásárol, mint az, aki egész nap számítógépen játszik) még egy jövőbéli esetleges kutatás témája, ugyanis a jelentések ellenére ezekre semmi konkrét bizonyíték nincs.

Az Orwell nevezetű PC játékban egy állam titkos megfigyelőjének szerepét kell magunkra öltenünk.Az Orwell nevezetű PC játékban egy állam titkos megfigyelőjének szerepét kell magunkra öltenünk.


A végső kérdés Creemers számára az, hogy megvan-e a potenciál arra, hogy THR azzá az orwelli rémálommá váljék, amelynek sokan feltüntetik: egy mindenttudó AI, amely felszippantja azt a mérhetetlen információt, amelyet a polgárok gerjesztenek egyszerűen azáltal, hogy élik az életüket és erre alapozva létrehoznak egy ideológiai és konzumerista kényszerzubbonyt minden kínai ember számára. A válasza az, hogy noha a párt még mindig teljes mellszélességgel kiáll a társadalmi átalakításának eszménye mellett, a THR, ahogy az ma kinéz, egy felettébb nyers és kezdetleges rendszer.

Creemers szerint ennek az is lehet az oka, hogy a vezetés egyelőre nem látja szükségesnek, hogy titkos és láthatatlan módszerekkel tartsa kordában a polgárait – ezért is van az, ami ismét teljesen furának tűnhet egy nyugati szemszögből, hogy semmiféle titkolózás nincs a THR körül állami részről: teljesen nyíltan beszélnek róla és teljesen nyíltan lehet kutatni a témát, ahogy tette maga Creemers is. Ezért teljesen nyíltak a végső céljaival kapcsolatban is, ahogy a tervezetben áll: „fokozni az egyén tudatosságát önmaga cselekedeteivel kapcsolatban.” Természetesen ebbe most bele lehet látni, hogy „hát igen, nincs is szüksége rá, úgyis azt tesz, amit akar”, de ez semmilyen formában nem igaz és az ottani helyzet iszonyú leegyszerűsítésén alapszik.

Ahhoz, hogy megítélhessük, hogy mennyire orwelli a rendszer, öt dimenzióban kell megvizsgálnunk: 1.) az adatok forrását tekintve (állami vagy magán szektorból származnak), 2.) maga az értékelési rendszer szempontjából (bináris vagy jóval összetettebb rendszer lesz), 3.) hogyan működik a rendszerben a döntéshozatal (emberi megfontolás, programozott algoritmus vagy önfejlesztés alkalmas deep learning-típusú mesterséges intelligencia), 4.) az időbeliség tekintetében (jelenleg múltbéli kihágásokra vonatkozik, de könnyen lehet, hogy a jövőben kiegészül egy prediktív-valószínűségi dimenzióval is) és 5.) a meghozott ítéleteket egyéni vagy kollektív szinten fogják véghezvinni (egyelőre ellentétben a nyugati beszámolókkal a saját pontokat semmilyen formában nem módosítja az, hogy milyen pontszámú barátaink vannak). Maga a vezetés is problémákkal néz szembe: akármilyen furán is hangzik, nem tehet meg bármit, nem csak az ellenkezés miatt, amely régi hagyomány ott és többszörösen is meghátrálásra kényszerítette a vezetést, hanem törvényes keretek miatt sem. Creemers több példát is hoz arra, amikor a lakosság tett keresztbe különböző állami terveknek: ezek mind részletesen olvashatóak a tanulmányában. Érdemes megnézni őket, ha egyébért nem, a „monolitikus, mindenki egyforma ott a diktatórikus Kínában”-típusú mítoszok eloszlatása érdekében.

Végül pedig a THR egy olyan bürokratikus keretbe van beleágyazva a kínai vezetésben, amelynek nincs köze, vagy legalábbis kevesebb köze van a politikailag aktív kormányrészlegekkel. Ez azt jelenti, hogy a THR nem vizsgálja a politikai ellenállás, a felforgatás és a különböző ezekhez köthető társadalompolitikai dimenzióit a lakosságnak. Ezeket a Közbiztonsági Minisztérium vizsgálja, amely strukturálisan és bürokratikusan is egy teljesen másik intézmény.

Ezért is mondja végszóként, hogy a THR nem egy teljesen átfogó, monolitikus kormányzási eszköz, és ha komolyan vehető a róla szóló tervezet és kommüniké-sorozat, csak részben ez a célja. Azonban az nem vitás, hogy egyfajta kontrollmechanizmus, amelyet rengeteg kritikát követel, rengeteg kutatást, rengeteg az előzményeit minden téren feltáró megközelítést, amelyeket a csuklóból diktatúrázás helyett talán jobb volna középpontba helyezni, ugyanis ez utóbbi attitűd senkinek nem segít. Főleg azoknak nem, akik miatt innen is jogosan aggódunk, mert nekünk ugyan csak közvetetten lehet bármi közünk ehhez.

Címlapfotó: Nanjing városi látkép, forrás: China in a Box

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS