Hogyan kövessük a német választásokat?
Labanino Rafael 2017. szeptember 23. 16:13, utolsó frissítés: 2017. szeptember 25. 19:26Vasárnap szövetségi választásokat tartanak Németországban. Nyilván te is hallottad, hogy az idei német választás unalmas és tét nélküli. Tényleg? Mire érdemes figyelni? Mik a választás igazi tétjei?
Az elmúlt másfél év nem szűkölködött drámai választásokban és népszavazásokban: az EU és Ukrajna megállapodását elutasító holland, a Brexitet hozó brit népszavazások, a Donald Trump győzelmével záruló amerikai és a centrista és szélsőjobboldali jelöltek párharcába torkolló osztrák és francia elnökválasztások, vagy a holland parlamenti választások, ahol a szélsőjobboldal további erősödése végül elmaradt (igaz, azon az áron, hogy a mérsékelt jobboldal sokat átvett Geert Wilders retorikájából). Németország mindezzel szemben a stabilitás és béke szimbólumának számít nemcsak Európában, hanem az egész világon. Az Európai Unió legnagyobb gazdasága és egyben legbefolyásosabb tagállama választási kampánya első látásra – és sok beszámoló szerint másodikra is – unalmas, álmos. A verseny lefutott. Minden számítás szerint újra az országot 2005 óta vezető Angela Merkel alakíthat kormányt. A valódi kérdés, hogy kivel köt Merkel koalíciót, illetve, hogy a nyíltan EU ellenes és egyre nyíltabban idegengyűlölő retorikával, és Merkel személyes felelősségvonásával kampányoló Alternative für Deutschland (AfD) lesz-e a harmadik erő.
Gyengélkedő szociáldemokraták
Tavasszal egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a német szociáldemokrata párt, az SPD – az ország legrégebbi politikai pártja – kiütheti Merkelt a hatalomból. Az Európai Parlament elnöki székéből pártelnöknek és listavezetőnek idén januárban hazatért Martin Schulznak sikerült felráznia a pártot. A gimnáziumból érettségi nélkül kieső, fiatalon alkoholizmussal küzdő, politikai karrierje előtt könyvesboltot vezető Schulz nem egy az élettől, és a választoktól eltávolodott politikus. Konfrontatív a stílusa, és az érkezésével markánssá váltak a baloldali üzenetek. A keresztény demokrata-keresztény szocialista pártszövetséggel (CDU és a bajor CSU) 2013 óta nagykoalícióban kormányzó SPD jelentősen erősödött a közvéleménykutatások szerint, február és április között több mint 10 százalék ponttal nőtt a támogatottságuk, amivel beérték a CDU/CSU-t. A német és a nemzetközi sajtó egyenesen „Schulz-hatásról” beszélt. Aztán tartományi választásokon elszenvedett vereségek sorozata következett. A kis Saarlandban a CDU jelentősen erősödött, míg az SPD kicsit gyengülve, de legalább hozta korábbi eredményét. A Dániával szomszédos, északi Schleswig-Holsteinben már 1 mandátumot vesztettek, míg az CDU és a liberális FDP erősödtek (3-3 mandátummal). Észak-Rajna-Vesztfáliában azonban a szociáldemokraták történelmük legrosszabb eredményét érték el. A legnépesebb, és a német gazdaság negyedét adó, hagyományosan szociáldemokrata fellegvárnak számító tartományban a szavazatok 31,2 százalékát szerezték meg és 30 helyet veszítettek. A választások előtt országosan a felmérések szerint az SPD ugyanúgy vagy rosszabbul áll, mint Schulz érkezése előtt, és könnyen lehet, hogy a második világháború utáni második legmagasabb negatív rekord, a 2009-es 23 százalék is megdől.
Schulz hangulatára jellemző, hogy a 35 éve mindennap naplót vezető politikus a Der Spiegel hetilap riportereinek megmutatta egy tavaszi bejegyzését, amiben a párt akkori erősödését átmenetinek írta le. A múlt héten megjelent interjút azzal zárta, hogy bízik pártja győzelmében „akkor is, ha látom az arcukon, hogy hitetlenkednek”. Eközben a párt miniszteri székekben ülő politikusai többé-kevésbé nyíltan a nagykoalíció folytatásában bizakodnak, míg Schulz hevesen támadja a koalíciós partner Merkelt és pártját.
Merkel és a CDU
„Merkeln” – a németek igét képeztek Merkel politikai stratégiájából, amit a kivárás, a markáns döntések hiánya, majd a pragmatikus középre helyezkedés jellemez. Merkel nem bonyolódik ideológiákba vitákba, nyugalmából nem lehet kizökkenteni. A debattőr Schulz sem talált rajta fogást, televíziós vitájuk unalomba fulladt (Schulz hiába próbált egy másodikat szervezni, Merkel elutasította). Jellemző rá, hogy rendszeresen semlegesíti ellenfeleit: a fukusimai katasztrófa után a hatalmas tüntetési hullám hatására azzal fogta ki a szelet a gyorsan erősödő Zöldek vitorlájából, hogy kidobta az ablakon pártja atomenergia párti álláspontját és kormánypolitikává tette az atomerőművek bezárását és a megújulók arányának drasztikus növelését. Ugyanígy, idén a melegházasság kérdésében lelkiismereti szavazást engedélyezett képviselőinek a CDU, és így a baloldali, zöld és liberális pártok szavazataival simán átment a törvény a Bundestagban. Míg ő maga, sok konzervatív párttársával együtt a többség veszélyeztetése nélkül nemmel szavazhatott. Így minden választói igénynek megfeleltek, és egyben okafogyottá vált politikai versenytársaik egyik fő programpontja.
Ezért is lepett meg sokakat a 2015-ös menekültválság idején tanúsított határozott fellépése. A Kelet-Németországban, evangélikus lelkészi családban felnövő Merkel megnyitotta a határokat a szíriai menekültek előtt, vállalva ezzel a konfrontációt a konzervatívabb bajor CSU-val. „Wir schaffen es!” – sikerülni fog, bíztatta a németeket, és rá nem jellemző módon érzelmesen azt is kijelentette, hogy ha azért bocsánatot kell kérni, mert vészhelyzetben barátságos arcot mutatnak, akkor „ez nem az én országom”. Eközben persze Merkel dolgozott a háttérben: sokat bírált megállapodást kötött a menekültekkel nem éppen humánus módon bánó Törökországgal a menekültek feltartóztatásáról, és a német menekültügy korántsem adja meg mindenkinek a menekült státuszt. A hagyományosan a Zöldekhez közel álló, berlini Die Tageszeitungnak adott augusztus végi interjújában már úgy fogalmazott, hogy a hatóságok becslése szerint 2015-ben 800 ezer menekült érkezése elkerülhetetlen volt, és végül nem is sokkal többen érkeztek.
Népszerűsége sokat esett a 2015-2016 folyamán. A menekültek korántsem zökkenőmentes befogadása és integrációja, és három iszlamista terrortámadás ellenére, amelyek közül a 2016 december 19-én, a berlini karácsonyi vásár ellen elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő teherautós támadás volt a legsúlyosabb (fontos hangsúlyozni, hogy egyik esetben sem a 2015-ös hullámmal beengedett menekültek közül kerültek ki az elkövetők), mostanra népszerűbb, mint 2013-as győzelmekor. A gazdasági adatok is alapvetően jók: a munkanélküliség mindössze 3,7 százalékos, a gazdaság növekszik. Pártja, a CDU a közvéleménykutatások súlyozott átlaga alapján a választások előtt 36 százalékon áll, míg koalíciós partnere és legfőbb kihívója, az SPD mindössze a szavazatok 22 százalékára számíthat.
Sok elemző szerint azonban részben Merkel ideológiamentes, középre húzó politikája ágyazott meg a szélsőjobboldal a második világháború utáni Németországban példa nélkül álló megerősödésében. Az AfD helye a Bundestagban biztos, az egyetlen kérdés, hogy mennyire lesznek erősek.
Erősödő szélsőjobboldal
Az eredetileg EU és eurószkeptikus AfD fokozatosan lett az utóbbi években egyre „klasszikusabb” szélsőjobboldali párt. Kampányuk és több vezető politikusuk kijelentései tabudöntögetők. Az AfD szerint a németeknek végre vissza kell szerezniük az országukat, és büszkék lehetnek katonáik első és második világháborús helytállására. Egyik plakátjukon például a menekültek 2015-ös tömeges befogadásakor használt „Willkommenskultur” (ami az elutasítás helyett a befogadás kultúráját fejezte ki sajátosan németes szójátékkal) kifejezést fordítják ki: „Willkommenskultur für Kinder” (azaz „befogadó kultúra gyerekeknek”) hirdetik. Utalhatnának ezzel az alacsony német születésszámra is, de a szőke, kékszemű baba világossá teszi, hogy nem minden gyereknek örülnek egyformán. A világsajtót bejáró, talán leghírhedtebb plakáton fiatal, bikinis nőket látunk a tengerparton azzal a felirattal, hogy „mi a burka helyett a bikinire indulunk be”.
Listavezetője eközben nem is lehetne furcsább egy a kampánya középpontjába az igazi „németséget”, a hagyományos családi értékeket, a bevándorlás elutasítását, a menekültek beengedéséért Merkel büntetőjogi felelősségre vonását, és az EU és az euró elutasítását állító pártnak, mint Alice Weidel. „Lille”, ahogy közeli barátai és családja hívja, ugyanis gyerekkorában Sri Lankából örökbe fogadott párjával nyíltan leszbikus kapcsolatban él. Két fiukat közös, a svácji Bielben található otthonukban nevelik. Weidel korábban a Goldman Sachsnál és az Allianz Global Investorsnál csinált karriert. Bieli barátaik művészek, baloldali értelmiségiek közül kerülnek ki (a Die Zeit hetilap a politikusról készített profilja szerint ez inkább már múltidő). Weidel mindazonáltal egyáltalán nem valami díszliberális: bevándorlóellenességben kevesen veszik fel vele a versenyt. Weidelről több kínos dolog is kiderült. Például, hogy feketén foglalkoztatott szíriai menekült nőket takarítóként, illetve egy nyilvánosságra került 2013-as, igaz erősen vitatott hitelességű e-mailben már-már náci retorikával elmélkedik a Németországra törő idegenekről (arabok, cigányok), akik szerinte a második világháborús győztesek marionett figurái.
Az AfD népszerűségének azonban nem látszik, hogy bármelyik ügy is ártott volna: a közvélemény-kutatások súlyozott átlaga alapján 11 százalékkal a harmadik legerősebb pártként készülhetnek a vasárnapi választásra. Érdemes lesz figyelni, hogy mennyire szakad szét Németország: az AfD ugyanis a bevándorlók által alig lakott keleti tartományokban a legnépszerűbb. Míg a volt nyugat-német tartományokban a támogatottságuk jellemzően kisebb vagy nem haladja meg az országos átlagot, addig a volt kelet-német tartományokban akár az országos átlag dupláját is eléri. A keleti Sachsen-Anhalt tartományi választásain 2016 márciusában például a szavazatok 24,3 százalékával szorongatták meg a 29,8 százalékot szerző CDU-t.
A liberálisok, a zöldek, és a „balpárt”
Ez egyáltalán nem a futottak még kategória. A kutatások szerint az AfD harmadik helye nem biztos. Mind a baloldali, a volt kelet-német kommunista utódpártból (PDS) és a szociáldemokrata párt balszárnyából alakult die Linke, és a 2017-es választások nagy visszatérője, a 2013-ban éppen az 5 százalékos küszöb alá szoruló és így a Bundestagból kieső, liberális szabad demokraták (FDP) is befuthatnak a harmadik helyre. A Zöldek állnak a legrosszabbul, de 8 százalékos támogatottságuk alapján ők is biztosan számíthatnak parlamenti helyekre. Igaz, a különbség a 11 százalékos támogatottságú AfD, a 10 százalékos FDP, a 9 százalékos die Linke, és a 8 százalékos Grüne között olyan kicsi, hogy a sorrend elméletileg bármi lehet.
A die Linke támogatottsága szintén jellemzően a kelet-német tartományokban magas, csakúgy, mint az AfD-nek. Abban is hasonló a helyzetük, hogy a velük való koalíciót is minden másik párt kizárja (igaz tartományi szinten több példa volt már „vörös-vörös” koalícióra az SPD és a die Linke, illetve elődje a PDS között, a CDU pedig augusztusban Sachsen-Anhaltban megszavazta az AfD egy előterjesztését egy a baloldali szélsőségeseket vizsgáló bizottság felállításáról).
Lehetséges koalíciók és következményeik
Merkel valójában két koalíciós lehetőség közül választhat. Vagy folytatja a nagykoalíciót a szociáldemokratákkal vagy a liberálisokkal és a zöldekkel közösen alakít koalíciós kormányt. Ezek a pártok bár sok részletben nem értenek egyet, alapvető politikai kérdésekben – Merkel menekültpolitikája, az EU és az euró fontossága, energiapolitika – nincsenek közöttük áthidalhatatlan szakadékok.
Nagykoalíció
CDU/CSU – SPD
A nagykoalíció folytatása hozná a legkiszámíthatóbb politikát Európa számára. Belpolitikában nem hozna sok változást: a két párt programja között bár Schulz igyekszik felnagyítani, valójában nincsenek hatalmas ideológiai különbségek. Az SPD többet költene oktatásra – ami azonban tagállami és nem szövetségi hatáskör – nyugdíjakra és a növekvő szociális különbségekre is felhívták a kampányban a figyelmet. Mindkét párt a kis és közepes jövedelmeket érintő adócsökkentéssel, és a legmagasabb adókulcs magasabb jövedelmi küszöbre emelését ígéri. Az SPD növelné az örökösödési adót, és a legmagasabb személyi jövedelemadó kulcsot, míg a CDU/CSU ezt elutasítja. Mindkét fél a digitális átállás fontosságáról is sokat beszél, jellemzően konkrétumok nélkül. Németország mellett ugyanis elment a digitális forradalom, az országban az üvegszálas internetkapcsolat aránya például mindössze 1,8 százalék (összehasonlításképpen Japánban 74,9, és Svédországban is több mint 60 százalék).
Mind a jelenlegi SPD-s külügyminiszer, a párt előző elnöke, Sigmar Gabriel, mind Martin Schulz támogatják Emmanuel Macron az unió megújítására tett javaslatait, vagyis, hogy az eurózónának legyen költségvetése és pénzügyminisztere, és mindezt az Európai Parlament ellenőrizze. Az SPD támogatja az Európai Bizottság és az Európai Parlament hatásköreinek növelését. Ezzel szemben az CDU/CSU csak annyit ír programjában, hogy készen állnak az új francia vezetéssel az eurozóna megújítására. Kérdéses, hogy egy a 2013-asnál minden bizonnyal gyengébb választási eredménnyel a háta mögött, egy kisebb SPD mennyiben tudná megváltoztatni az eddig a közösségi megoldások elől inkább elzárkózó Merkel Európa politikáját befolyásolni.
CDU/CSU, liberálisok és zöldek
Ez a pártok színeiről – CDU fekete, FDP sárga, és a zöldek – a német sajtóban csak Jamaica koalíciónak nevezett megoldás. A Zöldek és az FDP az utóbbi hetekben több kérdésben az ellentétjeiket hangoztatják. A menekültkérdésben az FDP-t a teljes megsemmisülés széléről négy év alatt felépítő és sikeressé tevő pártelnök, Christian Lindner egyértelműen jobboldali fordulatot tett: az FDP azzal kampányol, hogy a menekülteket haza kell küldeni, ha hazájukban vége a háborúnak, nem maradhatnak Németországban. Mind a Zöldek, mind az FDP támogatna egy bevándorlási törvényt – az SPD is ezt szorgalmazza – a CDU ezt azonban bajor testvárpártjára, a CSU-ra való tekintettel inkább nem feszegeti. A Zöldek Európa politikája lényegében megegyezik az SPD-jével, míg a liberálisok bár támogatják az Európai Parlament súlyának növelését – például közös európai pártlistákkal, vagyis, hogy az EP választásokon a nemzeti pártok helyett közvetlenül az európai uniós pártszövetségek indulnának – egy szociálisabb EU-ról hallani sem akarnak. Ha az FDP-n múlik, Görögországot hagyták volna csődbe menni, és az országban már nem az euró lenne a fizetőeszköz.
Egyes elemzők szerint a Jamaica koalíció nagyobb mozgásteret adna Merkelnek, aki a Zöldek és az FDP mellett azt tehetné, amit a legjobban szeret: a két egymással versengő koalíciós partnere – nameg a saját pártszövetsége – között egy idő után mindig a pragmatikus, arany középutat választva irányíthatná az országot úgy, ahogy ő akarja.
(címoldali fotó: sbs.com)