2017. szeptember 23. szombatTekla
13°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Reconnect Hungary: amerikai magyar fiatalok ismerkedtek Kolozsvárral

Ambrus István 2017. július 11. 17:27, utolsó frissítés: 2017. július 19. 17:03

Izgalmas még számukra megismerni azt a világot, ahonnan szüleik származnak?


Libby, Colin és Michelle három olyan fiatal, aki Kolozsváron éppen részt vettek a Reconnect Hungary nevű projektben, amely lehetővé teszi az Amerikában és Kanadában élő magyar fiataloknak, hogy közelebb kerüljenek "a gyökereikhez", a magyar kultúrához. A Balassi Intézet keretében működő program résztvevői először Magyarországra, majd Erdélybe látogattak el, miközben megismerkedhetnek a helyi kultúrával, betekintést nyerhetnek a különböző intézmények működésébe, illetve természetesen helybéliekkel ismerkedhetnek.

A Kolozsvárra látogató amerikai fiatalok a Sapientia EMTE tordai úti épületében hallgathattak meg néhány rövid előadást, amelyben Erdély történetéről, valamint a helyi magyar és román közösség viszonyáról, közös együttélésről, az esetleges etnikumok közötti súrlódásokról meséltek nekik, de például a Kolozsvári Magyar Napok is szóba kerültek. Úgy tűnt, mindez újdonság volt az amerikai fiatalok számára. De volt itt kávé és süti is, ami éppen elegendő volt ahhoz, hogy az ikertornyokat összekötő folyosó hatalmas ablakai előtt jó hangulatban elbeszélgessünk velük. Mindig izgalmas látni, hogy a világ másik feléről érkező emberek hogyan látnak minket, főleg akkor, ha részben kötődnek is a mi kultúránkhoz. Még akkor is, ha egy másik kontinensen születtek.

Michel Washingtonban született. Úgy véli, számára is izgalmas megismerni azt a világot, ahonnan a szülei származnak.

"Édesanyám Budapesten született, a kommunizmus idején, húsz éves korában szökött New Yorkba. Édesapám is magyar, Szlovákiában élt. Ő a kommunizmus idején nőtt fel, szlovákul, oroszul is magyarul is megtanult. Harminc éves korában emigrált az Egyesült Államokba. A családom tehát magyar, úgy nőttem fel, hogy megtanultam magyarul. Otthon a szüleimmel beszéljük az anyanyelvet, de ez számomra nehézkes. Négy éven át részt vettem a magyar cserkész iskolatáborban, ami klassz volt. Ez egy remek lehetőség arra, hogy mielőtt elkezdem az egyetemet, utazhassak és jobban megismerhessem önmagam is."


Mike már nem tanult meg magyarul, mert a szülei olyan közösségben éltek, ahol kevés volt a magyar gyökerű bevándorló.

"Az én történetem más, mint Michelé. Én egyáltalán nem beszélek magyarul, de a szüleim és a nagyszüleim is magyarok, viszont ők sokkal erőteljesebben asszimilálódtak. Németül beszélek, de szeretnék magyarul is megtanulni. Megpróbálok felszedni belőle valamit, aztán kiderül, hogy mennyire sikerül. A szüleim olyan helyen telepedtek le, ahol viszonylag kis létszámú magyar közösség él, ezért sajnos a magyar nyelvet nem tanultam meg".

Libi Brooklynban született, zsidó családban. Ő is fontosnak tartja, hogy tovább örökítse a magyar kultúrát. Elmondása szerint az a legfontosabb, hogy a kultúrát, ezen keresztül pedig a tudást tovább adjuk a jövőbeni generációk számára, és hogy erről más emberek is beszéljenek.

„Kelet-Európáról azt gondolom, hogy egy kicsit talán konzervatív. Ugyanakkor nagyon szép, főleg az építészet sokszínűsége ragadott meg. Otthon minden ugyanúgy néz ki, Magyarországon pedig nagyon meglepődtem, hogy mennyi stílus mutatkozik meg az építészetben. Van török, közel-keleti és persze sok európai építészeti stílus is. Az Egyesült Államokban az emberek lazábbak bizonyos megnyilvánulásokat illetően. Sokat gondolkodtam azon, hogy ha ezt vagy azt teszem, akkor az illetlenség-e? Otthon nem igazán zavartatja magát senki azért, hogy mit gondolnak róla a többiek. Ami a magyar identitástudatot illeti, elmondhatom, hogy részben román, részben pedig magyar vagyok, ugyanakkor mindkét családi ágon zsidó.

A családomat a zsidó és a magyar kultúrával azonosítják. A kulturális identitás megvolt, de ugyanakkor én számos nehézségbe ütköztem, ugyanis amikor egyre inkább nyitottam a magyar kultúra felé és megismertem a történelmet, nehéz volt megérteni, ami a zsidó közösséggel történt. Ezért sajátosan látom ezt az egészet. Ennek ellenére ott a zsidó és magyar származásom egyben, ezért nyitott vagyok ennek a világnak a megismerésére. Megpróbálom az egészet perspektívába helyezni. Nagyon sok minden befolyásolhatja az embereket és az országokat, éppen ezért nagyon komolyan érdekel, hogy milyen volt az „előtte és utána” valamint, hogy milyen most."

A résztvevők abban egyetértettek, hogy mindannyian fontosnak tartják tovább örökíteni a magyar kultúrát a gyerekeik számára is.

A nyitóképen balról jobbra: Libby, Colin és Michelle.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS