2018. aug. 15. szerdaMária
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ha nem kacagnánk, az életünk elviselhetetlen lenne: Zaatariban várják a szíriai háború végét

Kertész Melinda Kertész Melinda 2017. március 24. 13:57, utolsó frissítés: 2018. március 08. 17:17

A jordániai Zaatari Camp a világ negyedik legnépesebb menekülttábora. A menekültek többsége viszont nem itt, hanem városon él. Helyszíni riport mindennapjaikról.


A fémkonténerben a szőnyegeken, falvédőkön és a matracokon kívül semmiféle berendezési tárgynak nincs helye. A szoba egyik végén függöny takarja a család ágyneműjét. Mézes teát kapunk, a fémkonténer matracain körben ülnek a család nőtagjai, lehetnek vagy tízen is, ölükbe gyerekek kucorodnak fel, nyújtják a nyakukat, leköti figyelmüket a fényképezőgép kattogása. Amal szégyellősen húzza arcára a fátylát, Mohamed bepólyálva alszik karján. „Boldog voltam feleségként is, de anyaként százszorta boldogabb vagyok”. Amal 16 éves, Mohamed kilenc napja született a Zaatari menekülttábor szülészetén.

A tábor megalapításakor ilyen sátrakban laktak a menekültek. Azóta a teljes táborban lecserélték konténerekreA tábor megalapításakor ilyen sátrakban laktak a menekültek. Azóta a teljes táborban lecserélték konténerekre


A Zaatari menekülttáborban 80 ezer szíriai menekült él, a lakosság 56%-a kiskorú, a 60 év felettiek aránya nem éri el a 3%-ot. Naponta hat gyerek születik Jordánia legnagyobb, közel öt éve alapított menekülttáborában. Zaatari Camp egy 5,2 négyzetkilométeres területen nyújtózkodó valóságos város, alig 10 kilométernyire a szíriai határtól. A fémkonténerek katonásan sorjáznak, közöttük zsongás, forgatag és por.

Mohamed egyik unokatestvére Mohamed egyik unokatestvére


Amal az esküvőre 1000 dinárt kapott férjétől, nászajándékként. Anyja, Hamda elmagyarázza, a nászajándék Amal saját vagyona, ezt az összeget nem a család kapja meg, a férje nem rendelkezik felette, a fiatalasszony arra költheti, amire akarja. Ruhát, cipőt, ékszert vehet magának belőle, és egyáltalán bármit, amire szüksége van, vagy amit megkíván. Amal családja nagyjából ugyanennyi pénzt fizetett ki a lakodalomra, amit Az-Zarqában tartottak, erre az eseményre a teljes család kapott kimenőt a menekülttáborból. Összesen 200 személy vett részt a három napig tartó mulatságon, két sátorban zajlott a lakodalom, az egyik alatt a nők, a másik alatt a férfiak vigadtak. Azóta közel egy év telt el, de Amal még mindig nem él együtt férjével, mert Mishalnak nem Zaatari a lakhelye.



Amal úgy ismerkedett meg jövendőbelijével, hogy az látogatóba jött a menekülttáborban élő rokonaihoz. Nem sokkal megismerkedésük után döntötték el, hogy összeházasodnak, Amal szülei sem kifogásolták az akkor alig 15 éves lányuk férjhez adását.

Amal most gyerekét ringatva nevetgél, örül, hogy férjhez ment: „inkább a gyermekemet nevelem, nem szeretettem iskolába járni”. Szeretne új családjával, gyermekével és férjével élni, de egyelőre nem lehet. Most csak akkor találkozhatnak, ha Mishal meglátogatja őket. A kisbabájára szenteli minden idejét, édesanyja segít neki. „Amikor megszültem Mohamedet, meg akartam csókolni az anyám lábát, most már tudom, hogy milyen fájdalmakat állt ki akkor, amikor engem a világra hozott” - süti le a szemét a fiatalasszony.

Nők várakoznak a szülészeti központbanNők várakoznak a szülészeti központban


Mohamed az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) által működtetett Lányok és Nők Ellátóközpontjában látta meg a napvilágot, ahol 2013 óta, amikor a központot megnyitották, már a 6800. szülésen is túljutottak. Amal nagyon hálás a szülését segítőknek, kedvesen bántak vele, így úgy érezte, biztonságban hozhatja világra a kisfiát. A központban naponta hat gyermek születik, tehát a szolgálatot éjjel-nappal biztosítani kell. Szerencsére nem szenvednek hiányt egészségügyi személyzetben: összesen hét orvos, 14 bába és 6 ápoló kíséri a szüléseket, és gondozza a szülésfelkészítőkre, vizsgálatokra, terhesgondozásra járó kismamákat.



Naponta 190 gyereket és nőt vizsgálnak meg, segítenek felkészülni a szülésre, vagy adnak gyermekgondozási tanácsokat. A gyermekágyas nők gyerekeikkel együtt legalább 8 órát töltenek a központban, ahol állapotukat figyelik.

„A központban csak hüvelyi úton történő szüléseket tudunk kísérni, ha szövődmények lépnek fel szülés közben, akár az anyánál, akár a gyermeknél, akkor mentővel a tíz percre levő Mafraqba szállítjuk őket, ahol megfelelő, kórházi ellátást kapnak” - mondja Samah Al-Quran, a központ projektkoordinátora. A központnak nagyon jók a statisztikái, a működése óta egyetlen nő sem halt meg gyerekszülésben, a csecsemőelhalálozási ráta is a jordániai országos átlag alatt marad, 2015-ben 15 újszülött halt meg. A csecsemők a jordániai immunizációs politika előírásai szerint kapják meg a vakcinákat, az immunizációs programot az UNICEF finanszírozza. Amikor egy gyermek megszületik, jordániai születési bizonyítványt kap, ami nem egyenlő a jordániai állampolgársággal, hiszen szíriai szülőknek a gyerekét is szíriai állampolgárként kezelik Jordániában.

A központban a szolgáltatások nem merülnek ki a szülés-születés körül, a családtervezésre is hangsúlyt fektetnek: a férfiakat, nőket egyaránt bevonják a terhességmegelőzésbe, ellátják információkkal, és segítenek a nőknek kiválasztani a megfelelő fogamzásgátló módszert – óvszeres, gyógyszeres, injekciós, és spirálos módszer közül választhatnak ingyenesen. A családtervezést kiemelt programként kezelik a központ fenntartói, mert a szülő nők 8-10%-a kiskorú.

Hassan Ramadán, a gyermekorvosHassan Ramadán, a gyermekorvos


Dr. Hasszán Ramadan gyerekorvos örömmel mesél a munkájáról. Egy történet kiemelten kedves számára: sikerült megmentenie egy 28 hétre született csecsemőt. A gyermeket a halál torkából rángatta vissza: légpalackra kötötte és adrenalin injekciót adott neki, így tudta stabilizálni, amíg kórházat találtak neki. Az első kórház, a mafraqi nem tudta fogadni a gyermeket, így a 60 kilométerre levő fővárosba, Ammánba kellett szállítani a csecsemőt. Ramadan orvos végig elkísérte. Ma már ilyen típusú vészhelyzetek ritkábban állnak elő, mert a szülőosztály nemrég új felszerelést kapott, megérkezett az első inkubátor. Az orvos és a személyzet is arra bátorítja az anyákat, hogy táplálják anyatejjel a csecsemőiket, ez nagyjából 99%-ban meg is történik, alig van gyermek, aki tápszerre szorulna. A szülőszobából a gyermekágyas asszonyok szobájába vezet. Minden ágy foglalt, boldog tekintetek fogadnak. A nők pár órás csecsemőik mellett fekszenek, és cseverésznek.

TuffalaTuffala


Tuffala 31 éves, már három éve él Zaatariban. Az újszülött Hasszán a hatodik gyermeke, a második, aki a Zaatari táborban született. „Nem számít, hányadik gyerek, egy új gyermeknek mindig ugyanúgy örülök, mint első alkalommal”. Három évvel ezelőtt menekült el Damaszkuszból, amikor a menekülttáborban először esett teherbe, nem tudta, milyen körülmények között szülheti meg gyerekét, most azonban már nem aggódott, mert tudta, hogy a személyzet tagjai kedvesek, megbízhat bennük. Neki ennyi gyerek elég is lenne, a férje azonban még több gyereket szeretne. A sok gyerek hagyomány, az apjának például 22 gyereke van, négy feleségtől. Nagy a család, a menekülttáborban is sok a rokona. Itt van az édesanyja, két mostohaanyja és nővérei, így most van, kire számítson, amíg felépül a szülésből.



Az asszonyok vidámak, viccelődnek, de amikor a menekülttábori létről kérdezem, elborul a hangjuk. „Ha nem kacagnánk, nem viccelnénk, az életünk elviselhetetlen lenne” - mondja Tuffala, és gyorsan hozzáteszi, hogy azért eleinte sokkal rosszabbak voltak a körülmények, az utóbbi időszakban sokat javult az életszínvonal, a humanitárius szervezeteknek köszönhetően. Az alapvető szükségleteiken túl a szervezetek a pszichikai jólétükkel is foglalkoznak. Emberi jogokról, a csecsemők jogairól tartanak felvilágosítást, vagy megértetik a közösséggel, hogy miért fontos a lányokat iskolába járatni, miért káros rájuk nézve a korai házasság.

HibaHiba


Hiba kiskorú volt, amikor férjhez ment, ő most 19 éves és a második gyermekét szülte. Nem szeretné, ha lefotóznánk, de büszkén mutatja kislányát, és csillogó szemmel mondja, örül annak, hogy nagyobbik lányának most van egy kishúga.

A lábadozó nők szerint az élet nehéz Zaatariban, Hiba férje például a menekülttábor területén próbál munkát találni, azt végzi el, ami éppen akad: szeméthordástól utcaseprésig mindent elvállal, de még így is nehezen élnek meg a fizetéséből és a segélyekből. Az étel szerencsére biztosított, azonban a nem mindennapi kiadásokra, például ruhára sokszor nem jut pénz, és ilyenkor hitelre vásárolnak a menekülttábor főutcáján működő boltokból.

„Sokszor nincs munkájuk a férjeinknek. Egymást felváltva dolgoznak a táborban, hogy mindenki jusson időnként egy kis fizetéshez. A férjeinket frusztrálja, hogy nem kapnak munkát, és szégyent éreznek, hogy nem tudják eltartani a családot. Feleségekként tiszteljük a férjünket, mellettük állunk, és támogatjuk őket” - mondja Tuffala, aki szerint a férjeket sokkal inkább megviseli a menekülttábori lét, a kényszerű semmittevés.


Igen komoly probléma a nőkkel szembeni erőszak és rossz bánásmód

A rossz anyagi körülmények miatt a családok igyekeznek lányaikat mielőbb kiházasítani, mert így már nem a szülők dolga ellátni a leánygyermeket, hanem már férjének kell gondoskodnia róla. A központ tanácsadói ugyan tájékoztatják a családokat a korai házasság és a kiskorúan anyává válás veszélyeiről, azonban a szegénység és a mentalitás miatt nem mindig járnak sikerrel. Ritkán fordul elő, hogy válás legyen egy házasság vége, még akkor sem, ha a férj bántalmazza a feleségét. Egy egyedülálló, elvált nőnek nehéz az élete, főleg akkor, ha kiterjedtebb családja nincs a táborban, például kitettebbek a nemi erőszaknak.



A nemi erőszak tabutéma, a központ pszichológusai, tanácsadói sem szívesen beszélnek erről. Csak annyit sikerül megtudni tőlük, hogy megtörténik, három havonta egy esetet regisztrálnak, de van olyan is, hogy évente csak egy nemi erőszakos esettel találkoznak. Persze, hatalmas a látencia, a nemi erőszakról szégyenükben sokszor nem beszélnek az áldozatok. A traumát súlyosbítja, hogy az abortusz illegális, a nemi erőszakból fogant magzatokat sem lehet elvetetni.

A menekülttábori lét, a kilátástalanság, a jövőkép hiánya rengeteg feszültséget képes generálni. Ezekkel a feszültségekkel próbál meg valamit kezdeni a központ már a kamasz korú fiatalok körében.

Tanácsadás fiataloknakTanácsadás fiataloknak


A központ tanácsadói érzékenyítő foglalkozásokat tartanak szexualitásról, nők elleni erőszakról, párkapcsolati kérdésekről, családi életről, számos olyan kérdésről, amely a korosztályhoz tartozók számára fontos.

Tuffala kislányait iskoláztatni szeretné, és nem szeretné, ha fiatalon mennének férjhez. De leginkább azt szeretné, ha a gyerekei Szíriában nőhetnének fel, és ott teremtenének maguknak jövőt. „Bár Jordánia tárt karokkal fogadott, és ezért hálás vagyok, alig várom, hogy hazatérhessünk Damaszkuszba. Az a remény éltet, hogy egy napon a teljes családom ismét együtt lehet. Nem hasonlít a tábori élet egy normális életre, de nem is kíséreljük meg elhagyni a tábort. Odakint élni nehezebb és jóval drágább, mint amit megengedhetünk magunknak. A tábori létnek vannak jó oldalai is, itt mindenki szíriai menekült, és közösségként élünk. Csak egy szíriai érti meg egy másik szíriai tragédiáját, fájdalmát, így támaszt is tudunk nyújtani egymásnak” – mondja.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS