Közel-keleti békefolyamat: engedmények nélkül nem lehet békét kötni
S.I. 2015. július 27. 13:53, utolsó frissítés: 13:53Egy izraeli arab újságíró szerint a palesztin politikusoknak be kellene látniuk a békére való nevelés fontosságát.
Két fő oka van annak, hogy a közeljövőben a palesztinok nem írnak alá valódi és jelentőségteljes békemegállapodást Izraellel: az egyik a békére való nevelés teljes hiánya, a másik pedig az, hogy hiányzik egy olyan vezető, aki kellő felhatalmazással bírna, vagy lenne bátorsága egy ilyen kockázatos küldetésbe kezdeni – írja Khaled Abu Toameh izraeli arab újságíró, dokumentumfilm-rendező.
A The Jerusalem Post és a Gateston Institute munkatársa szerint az amerikaiak és az európaiak, miközben a megrekedt közel-keleti békefolyamat újraélesztésének szükségességét hirdetik, figyelmen kívül hagyják ezt a két tényezőt. Továbbra is ragaszkodnak ahhoz az álláspontjukhoz, hogy a béke még mindig lehetséges, és a labda az izraeli fél oldalán pattog. Az amerikaiak és az európaiak nem tudatosítják magukban, hogy a béke eléréséhez a vezetőknek kompromisszumokra és toleranciára kell felkészíteni a népüket.
Mindazonáltal pontatlanság lenne csak azt állítani, hogy a palesztin vezetők kudarcot vallottak népük békére való felkészítésében, ehelyett azt kell mondani, hogy a palesztin vezetés olyan régóta uszítja az embereket Izrael ellen, hogy ma már szinte lehetetlenné vált bármiféle kompromisszumról beszélni az izraeliek és a palesztinok között – így Abu Toameh.
Tényleg békét akarnak a palesztinok?
A Palesztin Hatóság (PH) 1994-es megalakulása óta erőforrásainak és energiának nagy részét Izrael delegitimálására, démonizálására és elszigetelésére fordította. A szerző szerint ironikus, hogy az uszítás annak ellenére is folyik, hogy a PH a lehetséges békemegállapodásról folytat tárgyalásokat a zsidó állammal. „Ha békét szeretnél kötni Izraellel, akkor nem mondod az embereknek időnként, hogy a Siratófalnak nincs vallási jelentősége a zsidók számára, és hogy az valójában szent muszlim tulajdon” – fogalmaz az újságíró.
Nem lehet továbbá békét kötni Izraellel, ha a másik fél folyamatosan tagadja a zsidó történelmet, vagy az Izrael földjéhez való kötődésüket. Abu Toameh itt Hanan Ashrawit, a PH egyik vezető tisztviselőjét idézte, aki úgy reagált Barack Obamának az izraeli történelmet elismerő nyilatkozatára, hogy az Egyesült Államok elnöke magáévá tette a cionista ideológia diskurzusát. Akkor fogadta el, amikor a régióba jött és arról beszélt, hogy a zsidók visszatérnek a földjükre, és ez a zsidók állama.
Soha nem lesz képes az Izraellel való békekötésre az, aki folyamatosan azt híreszteli otthon és a nagyvilágban, hogy a cionizmus a zsidó világuralmi törekvések érdekében jött létre. A szerző itt a PH chilei nagykövetének, Imad Nabil Jadaanak a nyilatkozatára utalt, aki egy santiagói, izraeli-palesztin békéről szóló konferencián azt mondta, hogy nem ismerik el a zsidó nép létét.
Engedmények nélkül nem megy
Lehetetlen lesz a békekötés – folytatja, ha a PH azt híreszteli, hogy a zsidók vaddisznókkal és patkányokkal űzik el földjeikről a ciszjordániai palesztin földműveseket és a Jeruzsálem óvárosában lakó arabokat. Ezen állítások mellett a PH vezetői és képviselői háborús bűnök és genocídium elkövetésével vádolják folyamatosan Izraelt, ami biztosan nem annak a jele, hogy békekötésre készülnének.
A szerző úgy véli, hogy ez a fajta uszítás a PH riválisának számító szervezetek, közülük is főleg a Hamász malmára hajtják a vizet. Amíg folyamatosan azt hangoztatják, hogy Izrael nem akar békét, és csak a palesztinok elpusztítására, földjeik elbitorlására törekszik, addig semmi esély nem mutatkozik arra, hogy a palesztinok elfogadjanak valamilyenfajta megbékélést a zsidó állammal.
Szerinte a békére való nevelés teljes hiánya és az Izrael-ellenes uszítás tudomásul vétele mellett itt lenne az ideje, hogy a nemzetközi közösség elismerje, nincs olyan palesztin vezető, akinek mandátuma lenne a békéről való tárgyalásra. Mégpedig azért, mert nincs olyan felhatalmazott palesztin vezető Ramallahban vagy Gázában, aki véget vethetne az Izraellel való konfliktusnak. Ha Jasszer Arafat nem tudta elfogadni 2000-ben Ehud Barak izraeli miniszterelnök nagylelkű ajánlatát a Camp David-i csúcson, akkor kicsoda Mahmud Abbász, hogy bármiféle engedményt tegyen? – teszi fel a kérdést Abu Toameh.
A szerző úgy gondolja, hogy Abbász sok szempontból csak magát hibáztathatja a helyzetért, amellyel ma szembe kell néznie. „Ha egyre-másra azt hangsúlyozod, hogy soha nem fogsz engedményeket tenni, hogy akarsz valaha is békeszerződést aláírni Izraellel?” – írja. Az újságíró szerint azok, akik hisznek abban, hogy Abbász képes lesz valós engedményeket tenni, illúzió rabjai. Itt lenne az ideje beismerni, hogy sem most, sem a közeljövőben nem lesz olyan palesztin vezető, aki jogosult lenne a legcsekélyebb engedményre Izraellel szemben, hisz ha egy palesztin vezető engedményekről kezdett el beszélni, arra rögtön rásütötték, hogy áruló.
Khaled Abu Toameh a fentiek miatt úgy gondolja, hogy a közel-keleti békefolyamatot továbbra is ez az ördögi kör fogja meghatározni mindaddig, amíg a palesztin politikusok nem látják be a békére való nevelés fontosságát. E nélkül pedig esély sincs egy mérsékelt palesztin vezetői réteg kialakulására a közeljövőben.