Ezt kell tudni a brit választási rendszerről
S. I. 2015. május 07. 15:39, utolsó frissítés: 2015. május 08. 09:06Az egyszerű többségi egyéni kerületi rendszer stabil kormányt hoz létre, ám igazságtalan, mert aránytalan képviselethez vezet.
Az utóbbi évtizedek várhatóan legszorosabbnak ígérkező parlamenti választását tartják csütörtökön Nagy-Britanniában. Aki csak felületesen jártas a brit politikai rendszerben, de néha elolvassa az erről szóló híreket, elemzéseket, az kapásból tudja, hogy a szigetország választási rendszere rendkívül aránytalan, és nem mindig az nyer, aki országosan a legtöbb szavazatot szerezte.
Mivel a jelenleg a liberálisokkal együtt kormányzó Konzervatív Párt és az ellenzéki Munkáspárt között a verseny nagyon kiélezett, fej-fej mellett állnak a felek, így sok elemző arra következtet, hogy a választások után sem a konzervatívok, sem a Munkáspárt nem lesz képes egyedül kormányt alakítani. Az alábbiakban a vonatkozó szakirodalomra támaszkodva röviden összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a brit választási rendszerről, annak előnyeiről és hátrányairól, valamint a választási rendszereknek a modern demokráciában betöltött szerepéről is szólunk.
A modern demokráciákban a választás a politikai vezetők kiválasztásának, elszámoltatásának és leváltásának a mechanizmusa. Lebonyolításának szabályozása, a szavazatok mandátummá alakítására vonatkozó előírások pedig a választási rendszert alkotják. A választópolgár a választási rendszer révén nyilvánít véleményt a politikai vezetőkről, így a választási rendszer összeköti a politikai intézményeket a választói preferenciával. Fontos hangsúlyozni, hogy a választások lebonyolítására vonatkozó szabályok politikailag soha nem semlegesek, az egyik jelöltnek, pártnak kedveznek, a másik számára hátrányosak, így az eltérő rendszerek ugyanolyan választói preferenciák mellett különböző parlamenti arányokat hozhatnak létre. Ez abból fakad, hogy az egymástól eltérő választási rendszerek mögött különböző politikai érdekek húzódnak.
A modern politikában a választási rendszereknek két alaptípusa alakult ki: a többségi és az arányos rendszerek. Míg az előbbi jelöltcentrikus, az utóbbi pártcentrikus. A többségi rendszerekben a választásokat egyéni választókerületekben tartják, a választók pedig közvetlenül a jelöltre szavaznak. Az arányos rendszerekben a választók többmandátumos választókerületekben induló jelöltekre, vagy területi, országos pártlistákra voksolnak. A brit választási rendszer a többségi rendszerek csoportjába tartozik, azon belül is az egyszerű többségi rendszerekhez.
A győztes mindent visz
Az egyszerű többségi rendszer egyben a legrégebbi is, amelyet ma már szinte kizárólag az angolszász országokban (Westminster-típusú demokráciákban) alkalmaznak. Európában pedig Oroszország kivételével sehol máshol nem találkozhatunk vele. Gyökerei a középkori területi képviselet elvére nyúlnak vissza, amely szerint a képviselők nem egy érdekcsoport, párt, nézet képviselői, hanem a város, a megye, vagy a tartomány küldöttei. A jelenleg alkalmazott egyéni választókerületi rendszer a 19. századra vált uralkodóvá Angliában.
Azokban az országokban, ahol ezt a rendszert alkalmazzák, az állam területét annyi választókerületre osztják, ahány parlamenti hely van. Minden választókerület egy képviselőt választ, a választás egyfordulós. A mechanizmus egyszerű: a legtöbb szavazatot megszerző jelölt nyeri a mandátumot, a mögötte végzett jelöltek pedig kiesnek, függetlenül attól, hogy milyen magas szavazatarányt értek el. A szavazatmegoszlástól függően olyan helyzet is előállhat, hogy akár a szavazatok kevesebb mint egyharmadával is győztes mandátumhoz lehet jutni.
A rendszer sajátossága, hogy előre nem lehet tudni, hány szavazat, milyen szavazatarány szükséges a mandátumhoz. További jellemző, hogy az egyszerű többségi rendszerekben hivatalos küszöbhatár nincs, ám az ún. implicit küszöb - az utolsó mandátum elnyeréséhez szükséges szavazatmennyiség - magas lehet. Azok a pártok, amelyek sehol sem kapják meg a szavazatok legalább harmadát, többnyire képviselet nélkül maradnak. A többségi rendszerek a kormányalkotás és kormányképesség szempontjait tartják szem előtt, ezért egyértelmű többséget kívánnak.
E miatt kevésbé számít a megszerzett szavazatok és a mandátumok közötti arányosság. A több-, illetve sokpártrendszerekben ez komoly társadalmi-politikai feszültséget okozhat, ezért a 20. század első harmadától kezdődően a többpárti demokráciák nagy többségében a többségi választási rendszerről az arányos rendszerekre tértek át.
Az egyéni kerületi rendszerben országosan az a párt győz a választásokon, amelyik a választókerületek abszolút többségében képes relatív szavazattöbbséget szerezni. Ehhez pedig nem szükséges az országosan leadott összes szavazat többsége. Így előfordulhat, hogy olyan kormány alakul, amelyet nem támogat a társadalom többsége, sőt annak is megvan az elvi lehetősége, hogy a többség által elutasított párt kerül ki győztesen a választásokból. Az egyéni kerületi rendszer az erősebb pártoknak kedvez, a kisebb pártok így egyáltalán nem szereznek parlamenti képviseletet.
Az egyfordulós, egyszerű többségi egyéni kerületi rendszer a kétpártrendszer létrejöttének kedvez, amelynek legfőbb előnye, hogy stabil, többségi kormányt hoz létre. E mellett közvetlen kapcsolatot teremt a választók és a képviselő között, mérsékeli a politikai versenyt, és gyűjtőpártokat teremt. Hátránya viszont, hogy aránytalan képviseletet eredményez, diszkriminálja a nem területi kisebbségeket, általában a két legnagyobb pártnak kedvez, és a szavazókat arra készteti, hogy ne az általuk favorizált pártra, hanem az esélyesebbnek tartott szervezetre szavazzanak.
Az egyszerű többségű egyéni kerületi rendszer, mint mondtuk, a nagypártoknak kedvez, ám a mostani választásokon a szoros verseny miatt felborulhat ez a hagyomány, mert megnő a kispártok szerepe, hisz nélkülük nem alakítható stabil kormány. Koalícióalakításra 1910 óta mindössze öt alkalommal került sor, legutóbb épp 2010-ben, és a jelenlegi állás szerint ez a csütörtöki választások után is megismétlődhet. A kispártok közül az EU-szkeptikus Egyesült Királyság Függetlenség Pártja (UKIP) áll jobban a közvélemény-kutatásokban, őket pedig a liberálisok és a zöldek követik.