2018. november 13. keddSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Irán lassan átveszi az Egyesült Államok szerepét Irakban

F.J. 2015. január 13. 09:38, utolsó frissítés: 09:43

Fegyvereket szállít, megszervezte a síita milíciákat, és légicsapásokkal támogatja őket az Iszlám Állam elleni harcban.


Miután az amerikaiak által kiképzett és felszerelt iraki hadsereg csúfos vereségeket szenvedett az Iszlám Állam nevű szunnita szélsőséges szervezettől, az addig is rendkívül befolyásos Irán egyre nagyobb szerepet kap az országban zajló polgárháborúban, írja az Associated Press.

Az iraki közvélemény az AP szerint azt a tényt, hogy az Iszlám Állam nem jutott el Bagdadig, leginkább az irániak támogatásának tulajdonítja.

Az irániak támogatása azután jött, hogy az amerikai külpolitika álláspontja szerint nem lenne szerencsés szárazföldi hadműveletek révén beszállni az Iszlám Állam elleni háborúba, és így az iraki hatóságok támogatása érdekében nem fognak szárazföldi csapatokat bevetni, legfennebb katonai tanácsadók, katonai felszerelések és légi csapások révén fogják támogatni a bagdadi kormányt. Az iraki kormánynak azonban azonnali szárazföldi támogatásra volt szüksége, ezért az iráni segítség nagyon jól jött számára.

Az AP szerint naponta két-három katonai repülő landol Bagdadban, fegyvereket és muníciót szállítva az országnak. Irak síita milíciáinak de facto vezetőjévé az őket megszervező Kudsz Csoport (Quds Force – iráni elit katonai egység) vált, valamint a Kudsz Csoport vezetője, Kászem Szolejmáni. A Kudsz Csoportot még az 1980-1988 közötti iraki-iráni háború idején hozták létre, létezése alatt támogatta a Szaddámmal szemben álló iraki síita és kurd erőket, de az afganisztáni síita milíciáknak is támogatást nyújtott az amerikai erők elleni hadműveleteikben.


Kászem Szolejmáni
<br />
Forrás: jurnal3.comKászem Szolejmáni
Forrás: jurnal3.com

Irán emellett a tevékenység mellett légicsapásokkal is támogatja a síitákat a szunnita terrorcsoport elleni harcban.

Az AP megállapítása szerint az Egyesült Államok 2011-es kivonulása után ennek köszönhetően Irán befolyása soha nem látott mértékben erősödött fel.

Az iraki közvéleményben az is ártott az Egyesült Államok imidzsének, hogy csak az iraki kurdok fővárosának, Erbilnek a fenyegetettsége láttán volt csak hajlandó közbelépni a konfliktusban.


Irán és az iraki síiták: természetes szövetségesek?

A szunnita Iszlám Állam síiták ellen is irányuló akciói közben tovább növelték a síita milíciák számát és a milíciák létszámát is. Ezeknek a síita milíciáknak a többsége a szintén síita iráni vezetés természetes szövetségesének számít. Ezeket a milíciákat ráadásul az iraki állam többé-kevésbé integrálta a saját biztonsági erői kötelékében, ezzel fizetéseket és támogatást biztosítva nekik.

Az iráni vezetés és az iraki síiták közötti közeli kapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az Iszlám Állam elleni harcban elesett iraki síiták képét Irakban - Bagdadban is - körbehordozó tüntetéseken legtöbbször az ajatollah képe is megjelenik.

Irak etnikai arányaiIrak etnikai arányai

Egyes szunnita vezetők azonban majdnem ijedten szemlélik a mind nagyobb iráni befolyást, és az Egyesült Államok befolyásának a növelésére szólítanak fel. Így Mohammed al-Karbuli képviselő is ezt kéri, szerinte Irán már most dominálja Irakot.

Haidi al-Amiri, egy síita politikus, aki egyben egy síita milíciát is vezet, arra hívta fel a figyelmet, hogy Irak valójában az Egyesült Államok rossz politikája miatt került a mostani helyzetbe. Szerinte az Egyesült Államok célja igazából nem az Iszlám Állammal való leszámolás, hanem annak az elszigetelése, és éppen ezért van szükség Iránra, amely elkötelezetten az Iszlám Állam megsemmisítésére törekszik.


Irán egyre erősebb szereplő a Közel-Keleten

Stuart Jones, az Egyesült Államok iraki nagykövete ezzel szemben az AP-nek azt mondta, hogy tudnak az iráni segítségről és a szerepéről az Iszlám Állam elleni harcban, azonban úgy vélik, hogy az amerikai és iráni akciók között nincs interakció.

„Nézzünk szembe azzal, hogy Irán egy fontos szomszédja Iraknak. Mi is kapcsolatban állunk az iraki biztonsági erőkkel, és az irániak is. Rájuk bízzuk, hogy kezeljék az esetleges ütközéseket, ha akadnak ilyenek” – mondta Jones.

Ezzel szemben Ali Khedery, egy 2003 és 2009 között Irakban magas rangot betöltő amerikai hivatalnok azt nyilatkozta az AP-nek, hogy az iráni befolyás stratégiailag katasztrofális következményekkel fog járni. Szerinte ez tovább erősíti Irán amúgy sem elhanyagolható befolyását Irakban és Szíriában.

E szerint, miközben Irán egyre befolyásosabb Irakban, a szíriai elnök, Bassár al-Aszad által kontrollált területeken is befolyásos, valamint Libanonban is a Hezbollah révén. Emellett Iránt azzal is többen megvádolták, hogy a jemeni síita hutik támogatása révén Jemenben is erős pozíciókat szerzett.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS