2017. május 28. vasárnapEmil, Csanád
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Kultúrjavak” nyomában Budapesten, 1944-ben

Dunai Andrea 2014. július 12. 10:24, utolsó frissítés: 22:14

A kultúrjavak elkobzására „szakosodott” Rosenberg bevetési törzs nem kezdett munkába Magyarországon, a Birodalom elsődleges célja 1944. március 19. után a zsidó élet kioltása volt.


A Német Szövetségi Köztársaságban 1957-ben lépett életbe a Visszaszolgáltatási Törvény. A szabad világban élő nácizmus üldözöttei elkobzott értéktárgyaik után kárpótlást igényelhettek, ha bizonyítani tudták, hogy javaikat a német megszállók tulajdonították el és ezek a későbbi NSZK területére kerültek. A nyugatnémet jóvátételi bíróságokon tucatnyi – ekkor már - Nyugaton élő magyar-zsidó műgyűjtők kérelmeivel is foglalkoztak. Hatvany Ferenc örököseinek 1962-ben 35 millió DM kárpótlást ítéltek meg, ám ügyvédjüket, Dr. Hans Deutschot gondatlan ügykezelés miatt feljelentették és a cukorbáró utódainak megítélt jóvátételt részben visszavonták. Ezután a „magyar ügyeket” a német bírák egyre kételkedőbben kezelték – a lopásokkal a kollaboráns magyar hatóságokat vádolták.


Magyarországon a rendszerváltás óta folynak restitúciós perek és vagyonjogi kutatások. Német múzeumokban időről-időre felbukkannak olyan műtárgyak, amelyek tulajdonosai magyar zsidók voltak. Német részről szervezett műkincsrablást azonban nem sikerült dokumentálni. A kultúrjavak elkobzására „szakosodott” Rosenberg bevetési törzs nem kezdett munkába Magyarországon, a Birodalom elsődleges célja 1944. március 19. után a zsidó élet kioltása volt. A zsidó vagyonon osztoztak németek és magyarok is - jóllehet a (későbbi) törvénycikkelyek alapján nehéz meghatározni a bizonyítékértékű arányt.

Alfred Rosenberg
Alfred Rosenberg náci pártideológust, birodalmi vezetőt, a párt Külügyi Hivatalának főnökét, elitegyetemének létrehozóját 1940 júniusában a Führer újabb megbízatással tisztelte meg: kinevezte egy ún. bevetési törzs élére, amely egyúttal az ő nevét viselte (Einsatzstab Reichsleiter Rosenberg). Amikor a stáb a megszállt Franciaországban munkához látott, világossá vált, hogy az elitegyetemnek szánt könyvritkaságok mellett vannak ott műkincsek is, amelyekből pénzre váltható tőkét is lehet kovácsolni. A Führer szeptemberben kiadott parancsában gondoskodott Rosenbergék hatáskörének bővítéséről. Az ellátandó tevékenység ettől kezdve a gazdátlan zsidó tulajdon és a „Rosenberg számára értékesnek tűnő kulturális javak” elkobzására is kiterjedt. A gyakorlati munkához zenei, képzőművészeti, őstörténeti, könyvtári és egyházi szakcsoportok, „különtörzsek” (Sonderstab) szolgáltatták a szaktudást. A berlini központban ezt a munkát 29 éves Gerhard Utikal koordinálta, aki eredetileg az „Ajándékkönyvek a Wehrmachtnak” akciót vezette. Az egyik ilyen szuvenír mellesleg Nyírő József Kopjafák című regényének német változata, amelyet frontkatonák számára licenckiadványként vásároltak meg a bécsi Zsolnay kiadótól.

A meghódítandó országokba elsőként a hadsereg egységei léptek be, nyomukban az SS, a rendőrség, a Biztonsági Szolgálat és a többi alakulatok, köztük Rosenberg emberei. Beindult a marakodás, hogy ki kutatja fel elsőként a nemzetiszocializmus ellenségeinek szellemi és művészeti produktumait. A konfliktusok a napi munka részét alkották.


Rosenberg a Szovjetunió megtámadása után a Megszállt Keleti Területek birodalmi miniszterévé lépett elő. Szétágazó feladatait nem volt könnyű koordinálni, ám a Führer ezúttal is világos célt szabott neki 1942. március 1-én kelt parancsában. „A zsidók, szabadkőművesek és a nemzeti szocializmus velük szövetkező világnézeti ellenfelei mind főkolomposai a Birodalom ellen (sic!) jelenleg folyó háborúnak. Ezeknek az erőknek a tervszerű kiiktatása hadifontosságú feladat. (…) A megszállt országokban működő bevetési törzsnek joga van ahhoz, hogy a megfelelő anyagokért átkutassa a könyvtárakat, levéltárakat, szabadkőműves páholyokat valamint minden fajta egyéb világnézeti és kulturális intézményt (…Ugyanezen rendelkezés alá esnek a kulturális javak, amelyek zsidók felügyelete alatt vagy azok tulajdonában vannak, amelyek gazdátlanok, vagy amelyek eredetét nem lehet tökéletesen megállapítani.”
Rosenbergnek bizonyítani kellett. Nem állt jó szervező hírében, és kénytelen volt állandóan ingáznia különböző munkahelyei között, a munka pedig napról-napra gyűlt, ez pedig az agyonformalizált struktúrában egyfelől (ál)tudományos, másfelől adminisztratív jellegű feladatok ellátását igényelte. A kihívásra Utikal válaszolt: új szakcsoportokat állított fel és bővítette a munkatársi gárdát. Az 1943-as „csúcsforgalom” idején Berlinben


háromszázötven alkalmazott dolgozott a bevetési törzsben.

Valamennyien speciális egyenruhát viseltek. Ebben az évben a háborúnak balti, ukrajnai, jugoszláviai és görögországi „főkolomposai” kerültek Rosenbergék látószögébe. Hogy valaha magyar következménye is lesz a jogosítvány kibővítésének – még nem sejthette senki.



galeria_15887.jpg
Alfred Rosenberg
galeria_15888.png
galeria_15889.png
galeria_15890.png
galeria_15891.png
galeria_15892.png

1943 őszén a bevetési törzshöz tartozó Keleti Könyvtár berlini épületét bombatalálat érte, s az itt felhalmozott írásos anyagot a felső-sziléziai Ratiborba (ma Racibórz, Lengyelország), Katowicétől nyolcvan kilométerre evakuálták. A munkatársak a következő hónapokat a perfekcionizmusba hajló katalogizálásának szentelték. 1944. március 24-én Dr. Herbert Will, a ratibori kirendeltség megbízott vezetője értekezletet hívott össze és megpendítette, hogy a Magyarországon bekövetkezett változások miatt lépéskényszerbe került a bevetési törzs. Elmondta, hogy előző nap telefonon konzultált főnökével, Utikallal, és úgy gondolták, hogy a magyarországi puhatolózást a dél-kelet európai ügyekkel foglakozó belgrádi központból kellene kezdeményezni. Az itt főnökösködő Parteigenosse Georg Anton március végén ellátogatott Edmund Veesenmayer teljhatalmú budapesti követhez, aki elzárkózott az együttműködéstől és kemény szavakkal kitessékelte irodájából.

Ez a Magyarországra nézve sorsdöntő hónap egyébként is eseménydús volt a bevetési törzs életében. Utikal március 22-én tért vissza Koppenhágából Berlinbe, és ott mérleget készített a dániai kiküldetésének eredményéről. Jelentése csalódottságról árulkodott: Dániában egyre bonyolultabbá vált a politikai helyzet, és a nép nem rettegett a németeknek megfelelő mértékben a bolsevizmustól, pedig sok pénzt pazaroltak propagandacélokra. A háromtagú Rosenberg-csoport nem igen tudott önállóan tevékenykedni, saját irodahelyisége nem volt, a munkatársak hotelben laktak és dolgoztak. Az úti jelentés kilátástalannak minősítette a törzs munkáját az egész skandináv térségben.


Rosenberg és munkatársai ekkortájt a Krakkóba tervezett nemzetközi zsidóellenes konferencia előkészületein dolgoztak. A munkálatokban részt vett a külügyminisztérium is, ám a kooperáció nem ment gördülékenyen. Rosenberg sérelmeinek listája – az állami intézményekkel szemben – amúgy is egyre gyarapodott, s így megint elhatalmasodott rajta a bizonyítási kényszer. Úgy érezte, az európai nácik krakkói seregszemléje megérdemelt koronája lehetne pályafutásának. A magyarországi eseményekben biztató jelt látott. A magyarszakértő Klaus Schickert 1944. április 24. és 29. között járt hazánkban, s május 8-ra kapott időpontot Rosenbergtől, akinek át is nyújtotta neki jelentését. Ebből kiderült, hogy a „dolgok Magyarországon nagyon kedvezően alakulnak”. Referensnek meg lehet nyerni többek között Jaross belügyminisztert, Endre és Kolozsváry-Borcsa államtitkárokat, és természetesen Bosnyákot, a Zsidókérdést Kutató Intézet igazgatóját. Utóbbinak elnézték, hogy nem beszélt németül.

A birodalmi vezetőben ezen a beszélgetésen vetődött fel a kérdés, hogy


vajon érvényes-e a Führer 1942 márciusában kiadott parancsa hazánkra.

Mint mondta, Magyarország hivatalosan nem számít megszállt országnak, de ha a német fél mégis elkobozna könyveket és kultúrjavakat, akkor azt mindenképpen az ő bevetési törzsének kellene végrehajtani.

Gerhard Utikal, Rosenberg elsőszámú bizalmi embere még abban is reménykedhetett, hogy a dániai csorbát Magyarországon fogja kiköszörülni. A kezdeményezést ő ragadta magához június 1-jén. Ezen a csütörtöki napon kollégáját, Dr. Friedrich Zeisst írásban azzal bízta meg, hogy tegyen eleget a Führer említett utasításának Magyarországon.

Nem tudni, hogy miért éppen Zeisst érte e megtiszteltetés. 1942-ben a bevetési törzs „tudományos törzs Keleten” nevű munkacsoportjának referenseként elsődleges feladata a természettudományi és műszaki kultúrjavak megkaparintása volt. 1944 elején a II. főosztály „nyugati kiértékelés” csoportjának előadójaként rövid ideig Párizsban dolgozott. Ez a tevékenység a háború hatodik évében mellesleg egybeesett a bevetési törzs főfeladatával, mivel a szellemi hadviselés számára lefoglalt anyagokat a „marxizmus és bolsevizmus”, „liberalizmus és amerikanizmus” valamint a „zsidóság és szabadkőművesség” tárgykörökben kellett átvilágítani. Zeisst különben Rosenberg a krakkói konferencia szervezésekor a román, szerb, horvát és olasz partnerek verbuválásával bízta meg. A magyarországi megbízáson talán maga Zeiss is csodálkozott.


Felmerül a kérdés, hogy Utikal egyeztetett-e főnökével. Rosenberg határidőnaplójában erre nincs utalás. Június 2-án ugyan megjelent nála Utikal, de Magyarország nem került szóba. Ugyanígy hallgattak a nagy tervről a következő konzultáción, június 9-én, amikor a jelek szerint Zeiss már javában készült Budapestre.

Zeissnek először közvetítő után kellett néznie. A már említett Antonnak Belgrádból végül nem sikerült kapcsolatba lépnie Veesenmayerrel. A bevetési törzs állományában dolgozott azonban Wilhelm Löbsack, a Danzigi Tartomány oktatási vezetője, akiről az hírlett, hogy a birodalmi német követhez baráti szálak kötik. Löbsack elfogadta a felkérést, és meg is kapta az utazási engedélyt, de az állítólagos viszony mégsem lehetett annyira meghitt. Löbsacknak sem sikerült Vessenmayer kegyeibe férkőznie, mire csalódottan továbbutazott Bukarestbe, egyedül hagyva utazó társát a budapesti flaszteren. Zeiss jelentése szerint: „A követ a Magyar Királyságban olyan különleges szerepet játszik, amilyen eddig a Külügyminisztérium egyetlen képviselőjének sem adatott meg. (…) Beszélgetésem során úgy tapasztaltam, hogy a követ elvileg készen áll munkánk engedélyezésére, jóllehet eleinte nem volt meggyőződve ennek szükségességéről. (…) Úgy vélte, hogy munkákkal jobb lenne őszig várni, hogy ne zavarjuk meg a rendőri akciókat, amelyet a zsidók evakuálását (sic! D. A.) célozzák. Erre én felhívtam a figyelmét, hogy ez aligha megengedhető, mert nem lehet abból kiindulni, hogy a zsidók elszállítása után érintetlenül marad az anyag. Ez az érv meggyőzte a követet.”

Veesenmayer csak „elvileg” támogatta Zeiss ötletét – azt már nem engedélyezte, hogy a bevetési törzs saját irodát nyisson a fővárosban. A zsidók ellen foganatosított mindennemű intézkedést saját hatáskörében akart megtartani, s végül a bevetési törzsnek csupán egy kis helyiséget ajánlott fel a követség kulturális referatúráján, Helmut Triska osztályvezető szárnyai alatt. Zeiss ezután bekopogott Triskához, aki alighanem még főnökénél is tartózkodóbb volt. Csak azt ígérte meg, hogy ha elkezdődik a munka, Zeissék rendelkezésére bocsát majd könyveket, amelyeket könyvesboltokból koboztak el. Arról persze hallgatott, hogy a zsidó könyvesboltok és antikváriumok kifosztásában néhány héttel azelőtt ő maga személyesen asszisztált. Triska ködös elbeszéléséből Zeiss mégis leszűrte, hogy magánlakásokból még nem vittek el könyveket, s ez bizakodással töltötte el. Hogy Csánky Dénes, a lefoglalt zsidó műkincsek kormánybiztosa ekkor már rátette kezét a műgyűjteményekre, nem tudta, vagy nem érdekelte. A hívatlan berlini vendég a követség épületén kívül igyekezett tájékozódni, s


az „eredmény” megdöbbentette:

„Ismeretes – írta beszámolójában -, hogy a zsidó befolyás egészen mostanáig nagyon erős volt és ezen az sem változtat semmit, hogy a magyar kormány a mi ösztökélésünkre különböző zsidóellenes intézkedéseket foganatosított. (…) Ezeket azonban ez év márciusáig meglehetősen hanyagul vitték véghez. (…) Budapesten az utcákon feltűnik, milyen gyakran lehet sárga csillagot látni. Megdöbbentő, hogy a zsidók még mindig mennyire uralják az utcaképet. A zsidók között több típus van, például vannak szőkék és vékonyfejűek, akiket a csillag nélkül nem lehetne zsidónak nézni. Vidéken már megkezdődött a zsidók elszállítása. (…) Néhány hét múlva megkezdik a zsidók elszállítását Budapestről is. 3-400 ezer zsidóról van szó. (…) Furcsa módon a zsidók még áltatják magukat sorsukkal kapcsolatban. Jelenleg mindenesetre gondtalanul viselkednek.”


Zeiss néhány nap múlva vette a kalapját, Bukarestbe utazott, ahol Löbsack előkészítette a talajt, ám az ottani tárgyalások sem bizonyultak ígéretesnek.
Zeiss beszámolója dátumként mindössze júniust adott meg, ezért csak az általa megnevezett események alapján tudjuk azonosítani, mely napokat töltötte hazánkban. Mint írta, az újságokból tudta meg, hogy a zsidókat katonai munkaszolgálatra hívták be, elkezdődött a zsidó írásos anyag bezúzása és a budapesti zsidókat meghatározott házakban lokalizálták.

A minden napra bőven kijutó zsidóellenes intézkedések sorában június 13-án Nyíregyházáról zsidók indultak a frontra. A zsidónak nyilvánított szerzők könyveinek bezúzása június 15-én kezdődött, és a „csillagos” házakba való költözésről a rendelet június 16-án jelent meg. A bukaresti kitérőt beleszámítva Zeiss június 20. körül érkezhetett vissza Berlinbe.
Ezekben a rettenetes napokban az MTI azt a kedélyes hírt közölte, hogy a magyar Királyi Operaházban Richard Strauss 80. születésnapja alkalmából német és magyar művészek a Rózsalovag című operát adták elő. A magyar kitűnőségek mellett az egyik díszpáholyban Edmund Veesenmayer követ és hitvese tapsolt.

De lapozzunk tovább Rosenberg határidőnaplójában. Június 23-án, pénteken 12.04 órakor megint Utikal tette tiszteletét nála és 12 óra 41 percig időzött. Adminisztratív és személyzeti jellegű kérdésekről tárgyaltak. Utikal panaszkodott a Külügyminisztériumra, nehézkes tárgyalásaira a Birodalmi Vasúttal, az égető papírhiányra, amely hátráltatja a bolsevizmusról írott kiváló dolgozatok megjelentetését. Ezután tért rá, hogy Zeiss és Löbsack Magyarországon járt, és úgy tűnik, hamarosan megkezdődik a munka. Hangsúlyozta, hogy mindez Löbsack érdeme, aki leteszi a lantot a danzigi iskolában és átadja magát a kiértékelésnek. A háború után – tervezgette – megkapja a Danzigi Egyetem világnézeti fakultásának professzúráját.

Teltek a napok, és a magyarországi terv július 12-én 15.15 órakor került ismét terítékre, amikor Rosenberg a krakkói esemény egyik főszervezőjével „Veesenmayer – Löbsack” témában cserélt eszmét. Hogy mindez mit takart, nem tudjuk, mert a vázlatos jegyzőkönyvek július utolsó három hetéről nem maradtak fenn. Július 21-én 12.15-re a birodalmi vezető Utikalt és Zeisst várta irodájába, akiknek a budapesti munka beindításáról kellett volna jelenteniük, s mondandójukat akár bő lére is ereszthették volna, mert a következő vendég csak 16 órára volt hivatalos. Erre a találkozóra nem került sor, talán az időpont miatt: az előző napon sikertelen merényletet követtek el Hitler ellen és a Birodalomban minden a feje tetején állt. Tény, hogy


Magyarország ezzel végérvényesen eltűnt a nagyfőnök kalendáriumában.

Zeiss mindazonáltal próbálkozott még egyszer, nevezetesen július 28-án egy feljegyzés formájában. Felvetette Rosenbergnek, hogy a bevetési törzs delegáljon a semleges országokban található német követségekre világnézeti kérdésekkel foglakozó attasét. Azt tanácsolta, hogy a pilótaprojektet Magyarországon kezdjék. A jelek szerint Zeisst is megfertőzte környezete tettetett optimizmusa, vagy egyszerűen csak fontoskodott. Ő maga október végén megvált a bevetési törzstől és bevonult a Wehrmachtba. Utikal december közepén kiértékelést tartott Ratiborban a törzs 1944-es munkájáról, és 22 oldalas beszámolójában egyszer dicsérőleg megemlítette kollégáját is. A Vörös Hadsereg 4. Ukrán Frontja eközben feltartóztathatatlanul közeledett Ratiborhoz, s a bevetési törzs megkezdte levéltárának átmentését a Birodalomba.


Gerhard Utikalt az amerikai hadsereg hírszerző központjának munkatársai 1945. november 14-én hallgatták ki Felső-Bajorországban. Alfred Rosenberg ekkor már a nürnbergi börtönben ült. A per megnyitása előtti hónapokban rögzítették a szóba jöhető főbűnösösök vallomásait. Alfred Rosenberget szeptemberi kihallgatásain Magyarországról is faggatták. A terhelt csak többszöri kérdezésre bökte ki, hogy szerinte Utikal aláírása eredeti Zeiss 1944 júniusi megbízólevelén, majd hozzátette, hogy Utikalnak talán valamilyen „üzlete lehetett a magyar kormánnyal”. Rosenberget valamennyi háborús bűnnel megvádolták. Az 1945. december 18-i tárgyaláson került sor a bevetési törzs tevékenységének kiértékelésére. A délelőtti tíz perces szünet után ismertette az ügyész Utikal említett megbízólevelét - kommentár nélkül.

Dr. Zeiss nem jutott el Nürnbergig - az amerikaiak kishalnak tekintették. Röviden felvették életrajzi adatait és kartotékjához fényképet csatoltak. A kép egy magas homlokú, barna, hátrafésült hajú, sűrű szemöldökű, 37 éves fiatalembert ábrázol. Ő volt az, aki 1944 júniusában Budapesten Utikal megbízásából, Rosenberg nevében igyekezett előkészíteni a kultúrjavak szisztematikus összegyűjtését és kiszállítását a Birodalomba. Hátralévő éveiben ügyvédként és gazdasági ellenőrként dolgozott Düsseldorfban 1986-ban bekövetkezett haláláig.




VilágRSS