2018. aug. 14. keddMarcell
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szép dolog román bevándorlókkal kampányolni?

F.J. 2014. május 15. 16:59, utolsó frissítés: 2014. május 16. 16:02

Az euroszkeptikus Ukip annak ellenére teszi ezt, hogy a brit cégek által romániaiaknak hirdetett állások száma kétszerese a szigetországban munkát vállaló románok számának.


A brit munkáltatók voltak azok, akik erősítették a román bevándorlást Nagy-Britanniába 2013-ban a több tízezer brit munkahely reklámozása révén - állapítja meg a Huffington Post. Sőt, a brit munkáltatók mintegy 55%-kal több állást hirdettek meg, mint amennyit a romániai munkavállalók elfoglaltak.

Annak ellenére, hogy jelenleg 28 ezerrel több bulgáriai és romániai dolgozik Nagy-Britanniában, mint 2013 hasonló időszakában, a munkavállalói korlátozások feloldása után a romániai bevándorlók száma négyezerrel esett. Ez még a brit miniszterelnöknek, David Cameronnak is feltűnt, aki "említésre méltónak" nevezte ez a számot.

Mindez némiképp kifogja a szelet a brit euroszkeptikus Ukip párt zászlajából, amely EP-választási kampányának nagy részét arra építette, hogy a kontinentális európaiak, de legfőképpen a bulgáriaiak és a romániaiak milliói fognak kivándorolni és munkát keresni Nagy-Britanniában. A kampány legfontosabb üzenete az volt, hogy a bevándorlók a britektől akarják elvenni a munkát azzal, hogy olcsó munkaerejükkel megjelennek a brit munkaerőpiacon.

Az Ukip üzenete: Az Ukip üzenete: "26 millió európai keres munkát. És a ki munkáját szeretnék?"


A romániai online álláshirdetések 90%-át lebonyolító TJobs.ro fejvadász cég statisztikái szerint 2013 hasonló időszakához képest 70%-kal nőtt a brit cégek románoknak szóló munkaajánlatainak a száma. A legtöbb meghirdetett állás az egészségügyben, a mezőgazdaságban, a vendéglátóiparban, az építőiparban van, valamint a gondozói állások száma nagy.

A Tjobs-on a brit munkáltatók 2014. januárja és márciusa között 36 285 munkahelyet hirdettek meg, és 23 399 szerződést kötöttek.

"A kereslet az Egyesült Királyságban meglehetősen magas, egyes szektorokban a munkaerő-deficit még láthatóbbá vált azután, hogy a munkavállalási korlátozásokat feloldották" - mondta el Raluca Stefanescu a Tjobstól a Huffington Postnak.

Az utóbbi négy évben a brit cégek több mint 200 000 munkahelyet hirdettek meg egyenesen romániaiaknak. Ez a legnagyobb ilyen szám Európában, több, mint kétszerese a Németország által meghirdetetteknek.

A Huffington Post meglátása szerint a romániai bevándorló munkások nem tolakodnak, hogy Nagy-Britanniába juthassanak, előszeretettel vállalnak más országokban munkát.

A jelenlegi rendelkezések szerint az EU-ból érkező bevándorlók három hónapig nem kaphatnak munkanélküliségi támogatást. Azokat a nem brit állampolgárokat, akiket kéregetésen fognak vagy azon, hogy az utcán alszanak, deportálják és egy évig megtiltják a visszalépésüket az országba, kivéve, ha valamilyen okuk van az Egyesült Királyságban tartózkodni, például van munkájuk.

"Európai politikák működés közben. A brit munkásokat súlyosan érinti a korlátlan olcsó munka."


"Azt gondolom, hogy az, ami történt, megerősítésül szolgált azoknak az embereknek, akik nyugodtak maradtak és nem vették be a sztorit, hogy több millióan fognak idejönni a Balkánról. Az a sztori egy rémtörténet, nem több" - idézi a Huffington Post Vince Cable államtitkárt.

Nagy-Britanniában komoly közvitákat eredményeztek a romániaiakra és bulgáriaiakra vonatkozó és január elsejétől feloldott munkavállalói korlátozások. Az akkori helyzetről írt cikkeink itt és itt érhetőek el.

Azóta a kérdés a brit EP-választási kampány egyik központi témájává vált, ugyanis az euroszkeptikus Ukip ezzel igyekszik népszerűségét növelni.

Forrás: Huffington Post

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS