2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Venezuela is forrong

F.J. 2014. február 24. 16:24, utolsó frissítés: 2014. február 25. 08:24

Venezuelában az országos tüntetésekre válaszul háromezer ejtőernyőssel és az internet lekapcsolásával lépett fel a kormány. Maduroék fasiszta puccskísérletre gyanakodnak.


Háromezer ejtőernyőssel és internetkorlátozással lépett fel a venezuelai kormány az országos méretű, néhol utcai harcokba átmenő tüntetések ellen, amelyek idáig legalább nyolc ember életébe kerültek. Venezuelában a Twitteren nem láthatóak képek, az állam által kontrollált média meg teljesen más témákat tart fontosnak az országos méreteket öltő tüntetésekkel szemben. Szerintük amúgyis egy fasiszta puccskísérletről van szó, amit az Egyesült Államok vagy a kolumbiai ex-elnök pénzel.

Vasárnap a fiatalok által dominált tüntetésekre válaszul több száz nyugdíjas vonult fel az ország fővárosában, Caracasban, hogy szolidarizáljon a venezuelai elnökkel és rezsimjével.


Nem csak az ukránoknál tüntetnek

Az ukrajnai válság nem csak Európában áll a figyelem középpontjában, hanem az Egyesült Államokban is. Azonban a dél-amerikai Venezuelában hasonlóan súlyos és véres összeütközések folynak a tüntetők és a kormány rendvédelmi szervei között.



Az ellenzéki tömegtüntetések február elején a kolumbiai határhoz közeli San Cristobal városából indultak, ahol a hatóságok erőszakosan válaszoltak egy tüntetésre, amit egyetemisták kezdtek el egy diáklányt ért erőszakosság elleni tiltakozásként. Az incidens a biztonsági helyzet romlásának és a polgári jogok lábbal tiprásának lett a szimbóluma, így a városban egyre többen csatlakoztak a tüntetőkhöz. A tüntetők elégedetlenségét csak fokozta, hogy a világ legnagyobb kőolajtartalékán terpeszkedő Venezuela üzleteiben az alapvető termékekből is hiány van, az infláció meg 56 százalékot nőtt Nicolas Maduro elnöksége alatt.

A tüntetések egyik szimbolikussá vált képe.
<br />
Forrás: ReutersA tüntetések egyik szimbolikussá vált képe.
Forrás: Reuters


A tüntetésekhez mind többen csatlakoztak országszerte, majd a mozgalom élére ellenzéki vezetők álltak, és a tüntetések országos méretűvé váltak, amelyek leginkább Nicolas Maduro elnök, Hugo Chávez utódjának rendszerét kérdőjelezték meg. Hasonlóan kiterjedt tüntetés-sorozatra 2002-ben volt példa, akkor Chavez rendszere ellen tiltakoztak.


Háromezer ejtőernyős San Cristobalban

A tüntetések eldurvulását illusztrálja az, hogy San Cristobal megregulázására Maduro kormánya háromezer ejtőernyőst vetett be. Az erőszakos utcai harcokba átmenő tüntetések péntekig legalább nyolc ember életébe kerültek, és legalább 137-en megsérültek az összecsapásokban.

Leopoldo López ellenzéki vezetőt terrorizmussal vádolták
<br />
Forrás: AFP/Getty ImagesLeopoldo López ellenzéki vezetőt terrorizmussal vádolták
Forrás: AFP/Getty Images


Leopoldo Lópezt, aki Simon Bolivar leszármazottja, így a rendszer számára ellenzékiként kiemelten veszélyesnek számít, terrorizmussal vádolták meg, és őrizetbe vették, miután feladta magát a tüntetések országos méretűvé válása után. Simon Bolivar a spanyol gyarmatosítók ellen folyó dél-amerikai forradalom egyik vezéralakja volt. A Dél-Amerikában komoly kultusszal rendelkező forradalmár képe Hugo Chávez és utóda, Maduro rendszerének egyik legfőbb hivatkozási alapja. Maduro szerint López hívta össze a tüntetőket. Miután López feladta magát, ejtették az ellene felhozott vádakat (gyilkosság és terrorizmus), azonban továbbra is összeesküvéssel és gyújtogatással vádolják. Lópezy így is tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.


Online is folyik a háború

A utcákon folyó eseményekkel párhuzamosan az interneten is csatáznak a felek. San Cristobalban volt úgy, hogy harminc órán keresztül nem volt internetszolgáltatás, a Twitteren megosztott képek meg elérhetetlenek Venezuela területén. Az internetforgalom kilencven százalékát felügyelő állami kommunikációs cég korlátozza az internet-hozzáférést, míg az ellenzéki hackerek több mint száz kormányzati és kormánypárti oldal ellen indítottak kibertámadást.

Az internet korlátozása előtt az emberek az internet segítségével kommunikáltak egymással, sőt élőben közvetítették a tüntetéseket. Az információzárlathoz hozzájárul az is, hogy az állami média egyszerűen nem követi az eseményeket. A perui sajtó- és társadalomkutató intézet (IPYS) szerint a február 12-i halálos erőszakról az ország 38 rádióállomásából csupán öt számolt be teljes körűen.


A kormány fasiszta puccskísérletre gyanakszik

A kormány szerint San Cristobal ellen a volt kolumbiai elnök, Alvaro Uribe által irányított szélsőjobboldali milíciák intéztek támadást. A kormány képviselői a hadsereg bevetését is ezzel indokolták: szerintük Kolumbiából jönnek tüntetni Tachira tartományba és annak fővárosába, San Cristobalba.

Nicolas Maduro, a Hugo Chávez-féle baloldali populizmus továbbvivője
<br />
Forrás: Presidenciaho/AFP/Getty ImagesNicolas Maduro, a Hugo Chávez-féle baloldali populizmus továbbvivője
Forrás: Presidenciaho/AFP/Getty Images


Maduro másik elmélete szerint maga az Egyesült Államok pénzel fasiszta puccskísérletet ellene. A hatóságok értelmezésében az internetkimaradásokért "balesetek és szélsőjobboldali vandalizmus" a felelős, a "puccsisták" pedig hamis információkat és manipulált képeket terjesztenek a világhálón.

A kormány védekezésében van annyi igazság, hogy a CNN amerikai hírtelevízió is elismerte, hogy igen nehéz megbízható információkat szerezni arról, hogy pontosan mi folyik az országban. Az interneten rengeteg kép, videó és beszámoló terjeng, de ezek hitelességének ellenőrzése igen nehézkes. A CNN-t a napokban Maduro azzal fenyegette meg, hogy kitiltja az országból munkatársait.

Maduro, annak ellenére, hogy feltételezése szerint az Egyesült Államok szervez fasiszta puccskísérletet ellene, felkérte Barack Obama elnököt arra, hogy kezdjenek párbeszédbe. Maduro szerint Obama beleavatkozik Venezuela belügyeibe. Az Egyesült Államok és Venezuela 2010-től nem folytatja a legmagasabb diplomáciai vonalon a kapcsolatot. Akkor kölcsönösen visszahívták a nagykövetüket, azonban nem számolták fel a diplomáciai missziókat.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint a hatóságok "túlzott és jogtalan erőszakot" alkalmaztak a tüntetőkkel szemben, az Amnesty International pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy kormány megpróbálja elfojtani bírálói hangját.


Virálissá vált videó a venezuelai tüntetésekről

Az események nagyon leegyszerűsített verziója így néz ki egy fiatal, Floridában élő venezuelai diáklány, Adreina Nash videója szerint:




Forrás: MTI, 444.hu, cnn.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS