2017. február 25. szombatGéza
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kerékpáros zászlóaljak a Magyar Királyi Honvédségben

Sőregi Zoltán 2014. február 15. 10:34, utolsó frissítés: 10:34

Jó út és időjárásviszonyok mellett gyorsak, mozgékonyak és tűzerősek: így jellemezték a biciklis katonákat.


Az emberiség történelme során a legtöbb találmányt, újdonságot vagy hadviselés céljából hozta létre, vagy megkísérelte hasznosítani. Nem kerülte el ezt a sorsot a kerékpár sem: a brit hadsereg kísérleti jelleggel az 1880-as években felállította első kerékpáros egységét (26th Middlesex Rifle Volunteers). A sorban megalakuló egységeket még a század utolsó évtizede folyamán


nagyobb csapattestekbe szervezték,

elsősorban területvédelmi feladatokkal. 1908-ra a brit hadsereg már tíz kerékpáros egységgel rendelkezett, amelyeket az Army Cyclist Corps (Kerékpáros Hadtest) fogott össze, ez valószínűleg a legmagasabb szervezettségi fok volt a kerékpáros gyalogság történetében.

1. Kerékpáros Zászlóalj, Ipolyság


Az első harci alkalmazás a dél-afrikai Jameson Raid közelében lezajlott ütközetben (1895. december 29.-1896. január 3.) történt, ahol kerékpáros hírvivőket alkalmaztak. A példát hamarosan követték a tengeren túl, Argentína és az Amerikai Egyesült Államok hadserege is hadrendbe állította a kerékpárokat. A XX. század elején csaknem valamennyi európai hadsereg csapatai között


megtalálhatóak voltak a kerékpárosok.

Az első világháború kezdetére a hadviselő felek mindkét oldalon alkalmazták a kerékpárosokat, legnagyobbrészt zászlóaljkötelékbe szervezve.

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében az 1908-as fegyvergyakorlaton szerepelt első ízben kerékpáros gyalogság, kísérleti jelleggel, míg 1911-ben a vadász-zászlóaljak egyik századát szerelték fel kerékpárral, ekkor a 11., 20., 24. és 29. vadász-zászlóaljak 4. századai kaptak az újszerűnek számító járműből.

1914 augusztusában ezeket a századokat egy kerékpáros vadász-zászlóalj kötelékében egyesítették. A megalakuló kerékpáros zászlóalj parancsnoka 1914.08.05-1917.12.09. között – sebesüléséig – schönndorni Schönner Odillo százados volt, aki a világháború után is nagy szerepet játszott a Magyar Királyi Honvédség kerékpáros csapatainak megalakításában.



A következő parancsnok Kiss János (akkor százados, később altábornagy) volt, 1917.12.25-éig (más adat szerint 27-éig), amikor súlyosan megsebesült. A mindössze 96 főre fogyatkozott zászlóaljat visszavonták, és két önkéntes kerékpáros század állományát felhasználva két új kerékpáros zászlóaljat szerveztek belőlük.

1918-ra a Monarchiának összesen két honvéd és egy Landsturm kerékpáros zászlóalja állt hadrendben. Ezek mellett még négy vadász-zászlóalj rendelkezett egy-egy kerékpáros századdal.


A két háború között

Az I. világháborút lezáró békeszerződések rendelkezései nagyon szigorúan megszabták a vesztes felek számára a rendszerben tartható haderő nagyságát. A Magyar Királyi Honvédség összlétszámát 35000 főben határozták meg.

>> Tovább a Történelem rovatra >>

Vegyesdandáronként egy kerékpáros zászlóalj felállítását engedélyezték, amelynek maximális létszáma 18 tiszt és 450 fő toborzott legénység lehetett. Ezek a szigorú, tiltó intézkedések a gazdasági nehézségekkel párosulva már ekkor kényszerpályára állították a Honvédséget és benne a kerékpáros csapatokat.

1921-re a haditapasztalatok alapján és lehetőségek függvényében (a trianoni békeszerződés által meghatározott hadrend szerint) a megalakuló hét vegyesdandár alárendeltségébe


egy-egy kerékpáros zászlóaljat szerveztek

1921.06.01-jétől, az alábbi helyőrségekben: Magyar királyi 1. honvéd kerékpáros zászlóalj, Vác; Magyar királyi 2. honvéd kerékpáros zászlóalj, Hajmáskér; Magyar királyi 3. honvéd kerékpáros zászlóalj, Esztergom; Magyar királyi 4. honvéd kerékpáros zászlóalj, Kenyérmezőtábor; Magyar királyi 5. honvéd kerékpáros zászlóalj, Jászberény; Magyar királyi 6. honvéd kerékpáros zászlóalj, Balassagyarmat; Magyar királyi 7. honvéd kerékpáros zászlóalj, Salgótarján.



A vegyesdandárok kötelékébe való beosztás csupán formalitás volt: a térképre pillantva azonnal látható az erők koncentrációja. Az eredeti, még Stromfeld Aurél által alkotott terv szerint a magyar főváros rendkívül kedvezőtlen stratégiai helyzetének ellensúlyozására – a csehek elleni háború esetén – a Duna és Ipoly partján


a kerékpáros zászlóaljak folyamvédelmet

fejtettek volna ki, míg az erők zöme Szob-Vámosmikola körzetéből tört volna előre a Duna északi partján Komárom felé.

A zászlóaljak a békeszerződés előírásai szerint három századból álltak, nehézfegyverek és zászlóalj-közvetlen alakulatok nélkül. A kerékpáros zászlóaljaknak csupán az egyik századát szerelték fel kerékpárral, a másik kettőt gyalogosan alkalmazták, legénységük „zsoldos” katonákból állt, hiszen a békeszerződés életbe lépésével a sorkötelezettség is megszűnt. A húszas években nem is nyílt lehetőség további fejlesztésre, hiszen a Katonai Ellenőrző Bizottság szigorúan ellenőrizte az előírások betartását.



A kerékpárosokat a gyalogság csapatnemeként szervezték, feladatuk elsősorban a felderítés volt. A korabeli Harcászati Szabályzat megállapította róluk: „Alkalmazhatóak: felderítésre és az ellenséges felderítés gátlására, a szárnyak biztosítására, eltolás és átkaroló támadás fedezésére; gyors tartalékként; üldözésre; halogató harcra és elöl lévő fontos pontok megszállására.”

Legfontosabb tulajdonságaikat a következőkben foglalták össze: „Jellegzetességeik: jó út és időjárásviszonyok mellett gyorsak, mozgékonyak és tűzerősek; gyorsaságukat önmaguk erejéből merítik; főleg utakon mozognak, azok mellett harcolnak és gyorsaságuk azok minőségétől erősen függ; menetük zajtalan, sebességük éjjel erősen csökken; (......) veszteségekkel szemben érzékenyek.”

A szervezőmunka során fontos szerepet játszott schönndorni Schönner Odillo, aki a megalakuló 2. honvéd kerékpáros zászlóalj első parancsnoka lett. Hadi tapasztalatait számos tanulmányban foglalta össze, írásaival nagyban hozzájárult a megalakuló kerékpáros csapatok


ütőképességének kialakításához.

1927. március 31-ével a Katonai Ellenőrző Bizottság tevékenysége megszűnt, ezzel a helyszíni ellenőrzés helyébe az alkalmi vizsgálatok léptek. A nehéz rejtési és gazdasági körülmények között dolgozó katonai vezetés azonban sem a létszám, sem pedig a felszerelés terén nem volt képes elérni a kitűzött célt.

1932-ben bevezették az általános hadkötelezettséget, ettől kezdve minden év október 1-jén bevonultak az újoncok, a 12 hónapos szolgálati idővel igyekezték elérni, hogy a hadköteles fiatalok mind nagyobb százalékát behívják és kiképezzék.

A fenti rendkívül nehéz körülmények a kerékpáros alakulatok kiképzésére, viszonyaira is rányomták a bélyegüket. A sorkötelezettség bevezetése után még évekbe telt, míg az emberanyag kiképzettsége fokozatosan elérte a megfelelő szintet, hiszen a bevonuló fiatalok mellett ki kellett képezni az ún. „elmaradt évfolyamokat” is, akik a korlátozások miatt nem voltak katonák.

A haderőfejlesztés a harmincas évek közepén fokozatosan felgyorsult, végül 1938-ban a Darányi-féle úgynevezett „győri programban” érte el csúcspontját. Az anyagi fejlesztésekkel egy időben


jelentős átszervezések is végbementek,

annak érdekében, hogy a Magyar Királyi Honvédség megfeleljen a korszerű háború követelményeinek.



A kerékpáros zászlóaljak felszerelését az 1938. október 1-jével életbe lépő Huba I. hadrend szerint jelentősen megerősítették. Az egységeket alkotó három kerékpáros századnak századonként rajonként 1-1, összesen 12 golyószóróval kellett rendelkeznie, géppuskás százada hat géppuskából és két nehézpuskából állt.

Zászlóalj közvetlen alakulatként egy árkász-, egy páncéltörő ágyús és egy távbeszélő szakaszt alkalmaztak, továbbá alárendeltségükbe helyeztek egy kisharckocsi-szakaszt és egy gépvontatású közepes tarackos üteget is.

A kerékpáros zászlóaljak az újonnan felállított gyorscsapatok (2 lovas- és 2 gépkocsizó dandár) alárendeltségébe kerültek, dandáronként 2-2 zászlóalj erőben, s a 9-16. hadrendi számot kapták. Helyőrségeik 1939 közepén a következők voltak: 9. kerékpáros zászlóalj: Jászberény; 10. kerékpáros zászlóalj: Budapest; 11. kerékpáros zászlóalj: Rétság; 12. kerékpáros zászlóalj: Munkács; 13. kerékpáros zászlóalj: Karcag; 14. kerékpáros zászlóalj: Nagyszöllös; 15. kerékpáros zászlóalj: Kiskunhalas; 16. kerékpáros zászlóalj: Szeged.

1940 decemberében a II., az V. és a VIII. hadtest számára szerveztek közvetlen kerékpáros zászlóaljat, Érsekújvár, Szeged és Nagyszöllös helyőrségekben, amelyek egyszersmind azt a célt is szolgálták, hogy mozgósítás esetén további, hasonló erejű alakulatokat állítsanak fel a többi hadtest számára. Ezek a zászlóaljak csak két kerékpáros századból álltak, zászlóalj-közvetlenek nélkül.


A háború viharában

A Magyar Királyi Honvédség, és azon belül a kerékpáros csapatok első hadmozdulatára 1938-ban került sor, mikor az első bécsi döntés határozatai alapján a magyar alakulatok bevonultak a Felvidékre.

Az első, fegyveres összetűzéssel járó konfliktus 1939 tavaszán következett be, mikor a magyar csapatok birtokba vették Kárpátalját. Ennek során a 14. kerékpáros zászlóalj katonája, Tóth Lajos őrvezető bátorságáért megkapta a legmagasabb legénységi kitüntetést, a Magyar Arany Vitézségi Érmet.



Magyarországnak a Trianonban elveszített területek visszaszerzésére irányuló politikája 1940 szeptemberében hozta meg következő részsikerét, mikor hosszas tárgyalásokat követően Észak-Erdély és a Székelyföld visszatért az anyaországhoz. Az említett hadműveletekben nagy szerepet kaptak a kerékpárosok, mint a Honvédség gyorsan mozgó csapatai,


a legtöbbször elsőként lépték át a határvonalat,

hogy birtokba vegyék a kijelölt célpontokat. A korabeli filmhíradók előszeretettel mutatták a kerekező katonákat és az őket ujjongva fogadó lakosságot.

Az első olyan hadművelet, ahol számottevő ellenállással lehetett számolni, az 1941. április 12-én a széthullott Jugoszlávia elleni támadás volt, a német csapatok oldalán. A kerékpárosok, magasabb egységeik kötelékében alaposan kivették a részüket a csetnikek elleni harcokból.

A német alárendeltségbe lépő Gyorshadtest részeként egy rögtönzött kerékpáros csoportot is megalakítottak, amely hat kerékpáros zászlóaljból állt. A csoport harcba vetésére a jugoszláv hadsereg teljes felbomlása miatt nem volt szükség, azonban a Magyar Királyi Honvédség csapatai közül ezek a katonák jutottak a legmélyebbre a hajdani délszláv állam területén. A Szovjetunió elleni hadba lépést követően


valamennyi kerékpáros csapattest a frontra került,

igaz, a 9. és a 11. már részben harckocsi-zászlóaljjá átszervezve, hogy aztán később a magyar páncélos fegyvernem magját képezzék. A magyar kerékpárosok alkalmazásuk során részt vettek a visszavonuló szovjet erőkkel folytatott találkozóharcokban, elláttak megszálló feladatokat és folyamvédelmet. Ez utóbbi során kapta meg a Magyar Királyi Honvédség 11. tagjaként a Magyar Arany Vitézségi Érmet Pilipár Dezső, a 12. kerékpáros zászlóalj őrmestere.

1941 nyarán és őszén a személyi állomány komoly haditapasztalatokra tett szert, a felső vezetés pedig kénytelen volt levonni a tanulságokat. Nyilvánvaló lett, hogy a kerékpárosok menetteljesítménye és terepjáró képessége – különösen a keleti front útviszonyai között – elmarad a gépkocsizó lövész- és harckocsi-zászlóaljakétól.

A haditapasztalatok nyilvánvalóvá tették, hogy az eltérő teljesítményű és menetsebességű csapatok nem alkalmazhatóak egy seregtesten belül, ezért a gyorsfegyvernem és annak alakulatai teljes átszervezésen mentek keresztül. 1941. június és 1942. október között a kerékpáros zászlóaljakat a 14. és 15. kivételével


harckocsi-zászlóaljjá szervezték át.

A megalakuló csapattesteket általában a magyar gyártmányú Turán harckocsikkal szerelték fel, a szükséges átképzés után ezek az egységek alkották a magyar 1. és 2. páncélos hadosztályokat, amelyek 1944 nyarán Galíciában, illetőleg a magyarországi harcok során morzsolódtak fel.



A 14. kerékpáros zászlóalj és a hadtestközvetlen kerékpáros zászlóaljak állományából 1943. október 1-jével nyolc felderítő osztályt szerveztek az akkor felállított három ezredes gyaloghadosztályok számára.

A felderítő osztályok egy kerékpáros- és egy huszárszázadból, továbbá osztályközvetlen alegységekből álltak, a kerékpáros jelleg háttérbe szorult. Alkalmazásuk már nem az előírásoknak, hanem inkább a szükségszerűségnek megfelelően történt. A kiskunhalasi 15. kerékpáros zászlóalj az 1. lovas- (később 1. huszár-) hadosztály egységeként vett részt a keleti fronton, később Magyarországon vívott harcokban.

A Magyar Királyi Honvédség utolsó kerékpáros csapattesteként a zászlóalj 1945 májusában Ausztriában, Angersberg, Thann és Teufelsgraben területén tette le a fegyvert az amerikai csapatok előtt. Így elmondhatjuk, hogy a magyar hadtörténet utolsó kerékpárosainak története


a háború utolsó napjáig tartott,

és katonái nem hoztak szégyent egyenruhájukra, becsülettel helytálltak ott és úgy, ahogyan a kötelesség szólította őket.

A kerékpáros zászlóaljakat nem állították fel az új magyar honvédség kötelékében, miután a háború során bebizonyosodott, hogy a kerékpáros csapatnem elavult, és nem felel meg a modern támadó hadviselés követelményeinek.

1945 után már csak azokban a semleges államokban maradtak rendszerben, amelyeknek védelmi doktrínája területi integritásuk megóvására épült. Az utolsó kerékpáros katonák 2003-ban a svájci hadsereg alakulatai közül kerekeztek be a hadtörténelembe.




VilágRSS