2019. június 17. hétfőLaura, Alida
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hogyan lett egy kendős kislányból nemzetközi hős?

háttér 2013. október 10. 16:46, utolsó frissítés: 2013. október 11. 11:16

Helyes volt-e közszereplőt faragni Malalából, és kitenni a veszélynek? A tálibokkal szembeszegülő gyermek ikonikus alakja, egy forradalmár apa, reszkető kezű merénylő és a felgyógyulás csodája.


Malala Yousafzai, a tálibok merényletét túlélő pakisztáni aktivista lány kapta meg az Európai Parlament Szaharov-díját a gondolatszabadságért, és ugyancsak őt emlegetik a Nobel-békedíj egyik nagy esélyeseként is. A 16 éves díjazott a november 20-án Strasbourgban megrendezett ceremónián veheti át a díjat.

„Malala Yousafzai kitüntetésével az Európai Parlament elismeri, milyen hihetetlen erő rejlik ebben a fiatal nőben. Malala bátran kiállt amellett, hogy minden gyereknek joga van a rendes oktatásra. A lánygyermekek esetében a világ erről a jogról túlságosan gyakran elfelejtkezik" – fogalmazott az EP elnöke, Martin Schulz a díjazott nevének bejelentésekor. „Holnap, október 11-én ünnepeljük a fiatal lányok nemzetközi napját. Ennek apropóján emlékeztetni szeretnék arra, hogy a világon csaknem 250 millió fiatal lány nem mehet szabadon iskolába. Malala példája felhívja a figyelmet arra a feladatunkra és felelősségünkre, hogy biztosítsuk a gyerekek oktatáshoz való jogát. Ez a legjobb befektetés, amit a jövőnk érdekében tehetünk."

Malala Yousafzait az EPP (néppártiak), az S&D (szocialisták), az ALDE (liberálisok), Jean Lambert (Zöldek/Egyesült Királyság) és az Európai Konzervativok és Reformerek képviselőcsoportja közösen jelölte – áll az EP sajtószolgálatának közleményében.

Malala 1998-ban született a pakisztáni Szvat tartomány Mingora városában. A csendes, visszafogott, kendője alól szégyenlősen mosolygó 11 éves kislányból Adam B. Ellick újságíró szerint 2009-ben a The New York Timesnak forgatott rövid dokumentumfilmjének köszönhetően vált országosan és nemzetközi szinten is ismert aktivista. Arról, hogy meglátása szerint hogyan történt ez az átalakulás, a NYT-dokfilm készítője ír a lapban nemrég megjelent cikkében.


A BBC szerint viszont a náluk ugyanabban az időszakban írt blogja szerzett hírnevet Malalának, amit a BBC urdu nyelvű oldalán indított, egy népi hős, Gul Makai nevét használva álnévként. Amikor kiderült, hogy ki rejtőzik az álnév mögött, a családot hamarosan elérték a fenyegetések – írja az EP sajtószolgálata. Malala a lányok oktatáshoz való joga mellett kampányolva első beszédét 2008 szeptemberében tartotta, „Hogy merészel a talibán megfosztani az oktatáshoz való alapvető jogomtól?” címmel.



Egy forradalmár apa álma

Ellick 2009-ben ismerkedett meg a lánnyal, annak apján keresztül. Ziauddin Yousafzai lányoknak szóló magániskolát működtetett a Szvat-völgyben. Amikor a tálibok elfoglalták a térséget, 2009 januárjától betiltották a nők oktatását, ami 50 ezer iskoláslányt érintett. A riporter találkozott az apával, aki aktivistaként és vállalkozását féltő családfenntartóként lépett fel a tálibok törekvései ellen, és akkor még csak 11 éves lányának politikusi pályát szánva bevonta Malalát is a nők oktatásáért folyó kampányba.

Amikor az újságíró először találkozott Malalával, a lány orvos akart lenni, ám apja hatására, befolyására végül magáévá tette azt a szerepet, amit ez az eltökélt, önerőből felemelkedett férfi szeretett gyermeke számára elképzelt. Ellick szerint így lett a kislányból a nők oktatásának szóvivője és a mindent elindító dokumentumfilm főszereplője.




A Class Dismissed című film 2009-ben készült. Megjelenését követően Ellick szerint a téma gyorsan továbbgyűrűzött a pakisztáni és a nemzetközi médiában, Malala lett a pakisztáni lányok oktatásáért folyó kampány arca, számtalanszor szerepelt a televízióban, sajtótájékoztatókat tartott, és bírálta a tálibokat.


Új ikon: a tálibokkal szembeszálló gyermek

„A múlt októberi támadás óta kínoz az a kérdés, amivel újságírók gyakran szembesülnek: azáltal, hogy felületet biztosítottam számára, akaratlanul is szerepet játszottam abban, hogy lelőtték?” – írja Ellick, aki újra elővette az egykori dokumentumfilm nyersanyagát, átfésülte, és egy új filmet vágott össze belőle. Annak a családnak a képét villantja fel, amely még a többmillió dolláros könyv- és filmszerződések aláírása előtt, a tragédia sejtelme nélkül éli életét, a menekülést a Szvat-völgyből, majd a visszatérést. Egy bátor kislánynak, ambiciózus apjának, az újságírónak és a médiának a háttértörténete – „mindannyiunké, akik szerepet játszottunk Malala felemelkedésében, és az életét majdnem kioltó tragédiában”.



Malala egy bátor, fiatal lány, aki felszólalt az összes lány jövőjéért országában, de vajon helyes volt-e közszereplőt faragni belőle, és kitenni a veszélynek? A tálibokkal szembeszegülő gyermek ikonikus alakja, mint erős, szuggesztív jelkép, lebilincselte a felnőtteket, és rivaldafénybe tolták őt. Kényelmetlen kérdések, amire nincs megnyugtató válasz – véli Ellick. „Csodáltam Ziát a forradalmi eszméiért, de ahogyan Malalát előtérbe nyomta, hogy csatlakozzon harcához, néha azokra a szülőkre emlékeztetett, akik a gyereküket hajszolják, hogy teniszcsillag vagy szépségkirálynő legyen belőlük.”

Ziauddin Yousafzai mint családfő vállalta, hogy nyíltan beszél a dokumentumfilmben, mivel egy „megafont látott a Times-ban a külvilág felé”, állapítja meg az újságíró. Az első interjú után még aktivista barátjával tanakodtak, hogy veszélyes lehet-e a nyilvánosság elé állni, de aztán Zia azzal érvelt, hogy már amúgy is ismert vezető a Szvat-völgyben (bírálta a tálibokat, és nyíltan kérte a pakisztáni kormányt, vesse be a hadsereget a Szvat-völgy visszafoglalásáért), és ha a tálibok el akarták volna eddig kapni, már eljutottak volna hozzá. Ellick is tárgyalt a szerkesztőivel meg helybeli kollégájával, végül úgy döntöttek, belevágnak, természetesen megfelelően biztonságos és elővigyázatos módon. Mivel a tálibok csak férfiakat gyilkoltak, soha nem fordult meg a fejükben, hogy Malala is célpont lehet.

A dokumentumfilmmel a család élete gyökeresen megváltozott, felkéréseket, adományokat, díjakat kaptak, és Malala vált a Szvat-völgy kvázi szóvivőjévé – írja Ellick. 2009 közepén fegyveres harcok törtek ki a térségben a hadsereg és a tálibok között, egymillió embernek kellett menekülnie, Malala családjának is.

A gyerekek anyjukkal egy vidéki rokonnál laktak, míg Zia folytatta aktivista kampányát a Szvat-völgyért a fővárosban. Mint a legerősebb befolyással bíró szereplő lánya életében, Malala hiányolta őt, és ekkorra tehető az a fordulat is, hogy apja álmát – hogy Malalából politikus legyen – elfogadta és magáénak kezdte érezni – derül ki a filmből. A kislány ugyanakkor megfogalmazta félelmét, hogy a tálibok ismét visszatérhetnek, és elkaphatják őket, miközben apja nyíltan beszélt arról, számára ez egy olyan ügy, amelyért kész meghalni.


A merénylet

2010 végére a helyzet a Szvat-völgyben kezdett normalizálódni, Malala apja újra megnyithatta iskoláját. A felbátorított Malala tovább kampányolt a tálibok ellen, és olyant is nyilatkozott a BBC-nek, miszerint a tálibok nem emberek – idézte fel Ellick. 2012. október 9-én iskolából hazamenet őt és egy társnőjét egy tálib fegyveres meglőtte.

A tálibok azzal indokolták a merényletet, hogy a kislány ellenük szólalt fel, és a nemzetközi sajtót is hibáztatták, amiért nem közölte az ő álláspontjukat – ami abban áll, hogy a nők oktatását nem ellenzik, ha az iszlamista keretek között történik.

A tálibok ugyan kisebbségi nézőpontot képviselnek Pakisztánban, de nem egy elhanyagolható erőnek számítanak – ma, négy évvel a dokumentumfilm után, még mindig éles közvita van arról, hogy béketárgyalásokba kellene-e kezdeni velük – hívja föl a figyelmet az újságíró.

A tálibok vállalták a felelősséget a merényletért, Malala és az apja pedig megköszönték Ellicknek, hogy szócsövük volt. A riporteri munkában azonban a források védelmének kérdése mindig felvetődik, és minden eset más és más, egyedi elbírálást és döntést igényel – miközben megnyilvánulási felületet adunk az embereknek a világ felé, mindent megteszünk, hogy ne váljanak emiatt célponttá, de legtöbbször nem tudjuk, mi fog következni – írja Ellick. „Az, hogy írtam róluk, mindenképp emelt a család státusán, és felélesztette bennük az elismerés utáni vágyat” – fogalmaz az újságíró.

A nőnek „otthon a helye”

Pakisztán továbbra is a legrosszabb hely a nők számára, a lányok több mint fele nem részesül oktatásban, és a nők munkaerőpiaci elhelyezkedése terén is az utolsó előtti helyen áll az ország – írja Ellick. Még mindig csak a GDP 2%-át költi az oktatásra, a kormány intézkedései hatástalanok, ám ami a nők oktatásának legfőbb akadálya, az a pakiszáni férfiak – apák, testvérek és nagybácsik – mentalitása, akik úgy gondolják, a nőnek otthon, a háztartásban a helye.

Malala családjának élete is belső ellentmondásokkal volt terhes: a nők oktatásáért harcoló apa és lánya mellett egy olyan feleség és anya áll, aki szigorúan a hagyományos előírásokat betartva öltözködik, nem mutatja arcát idegen férfiaknak, nem beszél velük, és nem járt iskolába. Ellick sem beszélhetett vele soha, pedig hat hónapig követte a család életét. Csak néha láthatta a nőt; az apa pedig azt mondta, felesége „nincs szokva a kamerához”. Az újságíró barátságot kötött a férfival, és egyik beszélgetésükkor Zia elismerte: valóban nemcsak a filmezéstől való ódzkodásról van szó, hanem a kultúráról: „nekünk is megvannak a korlátaink”, fogalmazott.

Malala édesanyja azon a napon kezdett el írni-olvasni tanulni, amikor kislányát merénylet érte.


A felgyógyulás csodája

Malala csodával határos módon épült fel a súlyos fejsérülésből. Az életmentő műtét után Angliába szállították, egy birminghami kórházban folytatták gyógykezelését. Most családjával együtt Birminghamben él, ahol apja konzuli állást kapott. Malalát a hősöknek kijáró fokozott médiaérdeklődés kíséri; beszédet mondott az ENSZ-ben, születésnapját nemzetközi Malala-nappá nyilvánította a világszervezet. Azóta sem tért vissza Pakisztánba. Az ENSZ-közgyűlés előtt azt mondta, „egy gyerek, egy tanár, egy toll és egy könyv meg tudja változtatni a világot”.



Júliusban egy tálib parancsnok nyílt levélben hívta haza, és arra kérte, „használja tollát az iszlám terjesztésére”. Adnan Rasid sajnálatát fejezte ki azért, hogy a tavalyi támadás előtt nem tudta figyelmeztetni őt, hogy „hagyjon fel a tálibellenes tevékenységgel”. Meggyőződése szerint a kislányt nem azért támadták meg, mert szót emelt a lányok taníttatásáért, hanem azért, mert provokatív kampányt folytatott a tálibok azon erőfeszítése ellen, hogy a Szvat-völgyben iszlamista rendszert építsenek ki. Rasid kérte Malalát, menjen haza, járjon a nők számára létrehozott – az iszlám alapján szervezett – iskolába, és szálljon síkra „az egész emberiséget rabszolgasorba kényszeríteni akaró kicsiny elit összeesküvése ellen”.

A levélre reagálva közleményt adott ki Gordon Brown volt brit miniszterelnök, az ENSZ jelenlegi oktatásügyi különmegbízottja. Ebben leszögezte: senki sem fog egy szót sem elhinni abból, amit a tálibok mondanak a lányok oktatáshoz való jogairól, amíg a szélsőségesek iskolákat égetnek és diákokat gyilkolnak – tudósított az MTI.


A hírnév átka

A The Guardian exkluzív interjút készített az immár Angliában élő kislánnyal. „A Szvat-völgyben ugyanabba az iskolába jártam tíz évig, és csak egyszerűen Malala voltam. Itt híres vagyok, itt az emberek úgy gondolnak rám, mint a lányra, akit fejbelőttek a tálibok. Az igazi Malala eltűnt, és nem találom őt.” Ennek ellenére Malala vidám, közvetlen és magabiztos tinédzser benyomását kelti, akihez nem lehet szánalommal közelíteni.

Hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvében (I am Malala) Malala arról is ír, hogy példaképe, apja tinédzserként egy ideig dzsihádista harcos akart lenni, mivel egy szélsőséges iszlamista csoport befolyása alá került. Talán ezért is beszél minden indulat nélkül, megértéssel a merénylőjéről, egy fiúról, akinek – a szemtanúk utólagos beszámolója szerint – reszketett a keze, mielőtt meghúzta a ravaszt. „Nehéz fegyvert fogni és megölni embereket. Talán ezért reszketett a keze. Talán nem tudta előre, képes-e megtenni. De az embereket agymosásnak vetik alá. Ezért tesznek olyan dolgokat, mint az öngyilkos merényletek és gyilkosságok. Nem tudom elképzelni – a fiú, aki rámlőtt, nem tudom elképzelni, hogy bántanám valaha, még egy tűszúrással sem. A békében hiszek. A megbocsátásban hiszek.”

Pakisztánban sokan azt mondják róla, a hírnevet és a nyugati életmódot keresi – bár ez fáj Malalának, megérti ezt is. Az emberek nem bíznak a politikusokban, mert látták a történelem során, hogy korruptak – mondja. A pakisztániak egy részét félrevezetik az iszlám nevében, azt mondják nekik, Malala nem is muzulmán, nem födi el az arcát, Amerikának dolgozik, a CIA-nak vagy a pakisztáni hírszerzésnek – „rendben van, minden politikusról ezt mondják, és én politikus akarok lenni” – viccelődött. Visszatérne Pakisztánba, és ha nem talál megfelelőt, majd alapít egy pártot – tette hozzá.

„Amikor valaki Malaláról, a tálibok által meglőtt lányról – ez a definícióm róla – beszél nekem, én nem arra gondolok, hogy rólam van szó – mondta a The Guardian újságírójának. – Most nem is érzem már úgy, mintha meglőttek volna. Még a Szvat-beli életem is úgy tűnik, mintha már történelem volna, vagy egy film, amit nézek. A dolgok változnak. Isten adott nekünk egy agyat és egy szívet, amelyek megsúgják, hogyan éljünk.”

Forrás: The New York Times, The Guardian, hvg.hu, EP-sajtószolgálat

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS