2017. május 24. szerdaEszter, Eliza
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Nem csak fegyveres munkások vagytok, hanem a párt katonái”

Germuska Pál 2012. október 20. 09:54, utolsó frissítés: 09:54

Válogatás nélkül bárkit felvettek munkásőrnek, nem csoda, hogy sokan szolgálaton kívül, részegen "vitézkedtek".


„Az új hatalomnak két bázisra kell támaszkodni: a munkásosztályra és a fegyveres erőkre. Ahhoz, hogy a munkáshatalmat ne fenyegethessék fegyveres emberek, a kormánynak mindkét erővel rendelkeznie kell. A honvédség és a munkásőrség az a két fő erő, amely a fegyveres testületek magvát adja” – mondta Kádár János az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága (IIB) 1956. november 21-i ülésén, ahol Münnich Ferenc számolt be a november 7-én megalapított Honvéd Karhatalom szervezésének előrehaladásáról.

>> Történelem rovatunk korábbi írásai >>

A néphadsereg és a rendőrség teljesen szétesett egységeinek újjászervezése csak ezekben a napokban kezdődött, így a Kádár-kormány egyetlen saját irányítása alatt álló fegyveres ereje a karhatalom volt. A tiszti ezredek felállítása mellett legalább ilyen fontosnak tekintették a kormányt támogató munkások,


funkcionáriusok és alkalmazottak felfegyverzését,



ezért a grémium megbízta Münnichet, Czinege Lajost (a Pártközpont Adminisztratív Osztályának vezetőjét) és Kovács Imre vezérőrnagyot egy munkásőrségre vonatkozó tervezet kidolgozásával.

1956 előtt Magyarországon – ellentétben Csehszlovákiával vagy az NDK-val – nem volt önkéntesekből álló paramilitáris testület (népi milícia), kivéve a koalíciós időszakban működő szociáldemokrata és kommunista Rendező Gárdát (RG), amelyek főként rendezvénybiztosítással foglalkoztak.

Az itt állomásozó szovjet csapatokkal és az ÁVH-val a háta mögött Rákosi Mátyásnak valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy ilyen szervezetet hozzon létre. Az RG 1948-as feloszlatása után Farkas Mihály is állítólag így igazította el a szervezet korábbi vezetőjét, Halas Lajost (aki utóbb a Munkásőrség első országos parancsnoka is lett): „Erős hadsereget hozunk létre, erős karhatalmat. Kellenek az emberek, a legaktívabb gárdistákat tiszti iskolára küldjük. Vége az amatőrködésnek, nekünk igazi katonák és igazi parancsnokok kellenek.”

Halas Lajos – mint azt a Huszonöt esztendő acélszürkében című évfordulós kiadványban közölt interjújában elmondta – 1956 novemberében a budapesti városházán a fővárosi hadkiegészítő parancsnokaként kezdte meg az első önkéntes egységek felállítását, eleinte még R-Gárda néven.

December 11-én az MSZMP IIB határozatban is intézkedett az RG (újbóli) megszervezéséről. 1957. január elejére


mintegy 3 ezer önkéntes kapott fegyvert

e kötelékben Budapesten, Halas a január 8-i RG-gyűlésen pedig egyértelművé tette, hogy karhatalmi feladatokra fogják őket bevetni. Vidéken különféle neveken (polgárőrség stb.) további Kádárhoz hű fegyveres csoportok szerveződtek az MSZMP irányításával, a karhatalom mellett.

>> Utasítás a karhatalmi egységek létrehozására >>

Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 14-i ülésén értékelte a karhatalom működését. A beterjesztett jelentés szerint sem a pártszervek, sem a karhatalmisták nem bíztak a rendőrségben, amely októberben átállt az „ellenforradalom oldalára”, és azzal vádolták a testületet, hogy szabotálják a karhatalom felszerelését.

A rendőrség állományának tekintélyes része viszont visszatetszéssel fogadta, hogy ismét egy államvédelmi jellegű szervezetet hoznak létre kebelén belül, és


csak vonakodva működtek együtt

a karhatalmistákkal. Az IIB végül olyan határozatot fogadott el, miszerint sürgősen tárgyalni kell egy népőrség szervezésére vonatkozó javaslatról.

Felvonulás
„Falun a népőrség tagjai elsősorban a tsz-parasztokból, szegényparasztokból, régi elvtársakból tevődjenek össze, akiket csak a pártszervezet ajánlására lehet felvenni. [...] Meggondolandó, hogy a népőrség elnevezése is esetleg munkásőrség legyen.”

1957 elején, egymással párhuzamosan három különböző tervezet is született a népőrség-munkásőrség felállítására, amelyek különböző szervező elvek szerint állították volna fel a párthadsereget. Végül csak a Földes László jegyezte, „Javaslat a polgári fegyveres karhatalom kialakítására” című javaslat került a pártvezetés elé.

1957. január 29-én az intéző bizottság egyöntetűen támogatta Földes előterjesztését. A megalakítandó polgári fegyveres alakulat neve végül Munkásőrség lett. A határozat úgy intézkedett: a testület tagjai, akiket a helyi pártszervek javaslatai alapján vehetnek fel, főként üzemi munkások, szegényparasztok, tsz-tagok, rendező gárdisták, ifjú kommunisták, 1919-es vöröskatonák, volt partizánok, régi munkásmozgalmi harcosok legyenek.

Az Elnöki Tanács február 19-én, a 13. sz. törvényerejű rendelettel emelte jogi erőre a pártvezetés döntését, s néhány nappal később közzétették a végrehajtási utasítást is (3075/1957. Korm. sz. határozat), amely részletesen tartalmazta a Munkásőrség szervezetét, feladatait.

Az egységeket és alegységeket területi és üzemi elv alapján állították fel, kivételt csak a vasas és az építőipari szakszervezet munkásőr zászlóalja képezett.


A fegyvereket a szovjet csapatoktól kapták,

egyéb felszerelésről (ruházat, bútorzat stb.) a BM-nek és a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) kellett gondoskodnia. A Munkásőrség ekkor készült ideiglenes szervi határozványa (működési szabályzata) leszögezte, hogy az MSZMP megyei (nagy-budapesti), és járási (városi, kerületi) bizottságainak első titkárai a működési területükön szervezett munkásőregységek elöljárói, a munkásőr parancsnokok kötelesek utasításaikat végrehajtani – tehát valóban párthadseregnek szánták a testületet.

Apró Antal 1957. április 13-án a Bokányi Dezső Építőmunkás Őrzászlóalj eskütétele alkalmából mondott beszédében ezt egyértelműen ki is mondta: „Nem csak fegyveres munkások vagytok, hanem a párt katonái, a kommunista eszme hirdetői is!”

1957. április 15-ig a Munkásőrség Országos Parancsnoksága (MOP) felállította a járásokban, megyékben és Budapest kerületeiben a zászlóalj és századparancsnokságokat 220 függetlenített parancsnokkal. Április 27-ig


három ütemben felfegyvereztek és beöltöztettek 21.300 munkásőrt,

közülük 8 ezret Budapesten. Március 30-tól megkezdődtek a rendszeres kiképzések (alaki gyakorlatok, lövészet, karhatalmi harcászat stb.). A frissen felszerelt munkásőr egységek márciusban és május 1-jén látványos felvonulásokat rendeztek, részt vettek rendőrségi és karhatalmi akciókban, letartóztatásokban.

1957. május 15-én közel 3.200 olyan karhatalmista szerelt le, akik nem valamely fegyveres erőhöz kerültek hivatásosként, hanem „visszatértek a termelőmunkába”, s ugyanakkor beléptek a Munkásőrségbe. Rövidesen főként ők alkották a testület főállású (függetlenített) parancsnoki gárdáját a továbbra is hivatásos pályán maradó katonatisztek mellett.

Nyár elejére lassan 30 ezer felé közelített a Munkásőrség létszáma, noha ennyi embernek nem is tudtak azonnal felszerelést és egyenruhát adni, s ez meghaladta az állománytáblában engedélyezett létszámot is.

A toborzás azonban rendületlenül folytatódott. A belépőket ekkoriban egyrészt a nem is olyan régen megtapasztalt félelem, másrészt


a győztes hatalomhoz tartozni akarás

mozgathatta leginkább. A testület nevével ellentétben többségük nem a munkásság, még kevéssé a parasztság soraiból került ki: a párt- és állami apparátus funkcionáriusai, a szocialista rendszer legfőbb haszonélvezői és támogatói siettek leginkább a csatlakozással, ők sok egységnél (különösen Budapesten) a létszám több mint 20%-át képezték; s további 10%-ot tett ki az értelmiségi foglalkozásúak, közel 20%-ot pedig az alkalmazottak aránya.

Munkásőr címer
A néhol 20–25%-ot is elérő létszám-túltöltés mellett szinte válogatás nélkül bárki bekerülhetett a Munkásőrségbe, aki felszínes bizonyságot szolgáltatott párthűségéről. Ebből súlyos, a párt- és állami vezetés által is igen nehezen kezelhető bonyodalmak adódtak.

A szovjet katonák, a karhatalmisták, a rendőrök önkényeskedő armadájához csatlakoztak a munkásőrök is, akik


főként szolgálaton kívül „jeleskedtek”.

A fegyveres testületekben ekkor különösen elterjedt italozás-részegeskedés gyakori előidézője volt a „rendkívüli eseményeknek”: legyen az akár utcai lövöldözés, garázdaság, „botrányokozás”, akár közúti baleset vagy öngyilkosság (lásd a mellékelt táblázatunkat az 1957-1960 közötti rendkívüli eseményekről).

Borsod megyében négy fegyverbaleset történt 1957 márciusa és júniusa között, ebből egy halállal végződött és hármat ittas állapotban követtek el. Ezért a megyei parancsnok utasítása szerint, aki „szórakozóhelyre megy, ott szeszesitalt fogyaszt, és fegyverét magával viszi, [azt] kizárjuk a Munkásőrségből”.

Heves megyében még nemi erőszak is előfordult (a tettest utóbb kizárták a testületből és átadták az ügyészségnek), ellenben nem volt egyedi eset, ami Kál községben történt: a munkásőrök 15 embert bekísértek a tanácsházára, majd összeverték őket (a munkásőröket kizárták a testületből és pártfegyelmit kaptak).

>> Jelentés a munkásőrök fegyelmezetlenségéről >>

Az említett sietséggel szervezett egységekben a munkásőrök egy része koránál, adottságainál fogva


sem volt képes eleget tenni a fizikai kötelezettségeknek

és követelményeknek a kiképzéseknél és gyakorlatoknál. (Gondoljunk csak arra, hogy tucatjával jelentkeztek a testületbe 1919-es vöröskatonák is, akik legjobb esetben is hatvan év felé közeledtek ekkoriban.)

Ahol hiányzott, vagy késve érkezett a felszerelés (ruházat, fegyverzet), mint például Nógrád megyében is, ott „tényleges kiképzés szervezetszerűleg nem folyt, csak alkalomszerűen jöttek össze az elvtársak”. A rendszeres és központi irányelvek szerinti kiképzés aztán 1957 végétől mindenhol általánossá vált.

A Munkásőrség legfelső és középszintű (fővárosi és megyei) vezetőinek többsége rövidesen igyekezett függetleníteni magát az MSZMP helyi-területi testületeitől. Ezért 1957 novemberében az MSZMP Központi Bizottsága Párt- és Tömegszervezeti Osztálya (KB PTO) „a Munkásőrség túlzott önállósodási törekvései” miatt változtatást javasolt a testület alárendeltségében.

1957. november 26-i MSZMP PB ülésen Sándor József, a PTO vezetője – Marosán György és Révész Géza honvédelmi miniszter támogatásával – vetette fel, hogy a MOP önállóságát megszüntetve a pto vagy az adminisztratív osztály keretében kellene irányítani a Munkásőrséget.

Révész ezzel a Munkásőrségnek a HM-től és BM-től való függését kívánta megszüntetni (nyilván azért is, hogy ne kelljen a HM-nek civilekkel bajlódnia), hogy „közelebb hozza a párthoz a Munkásőrséget, a párt közvetlen fegyveres szervét”.

Hozzájuk csatlakozott Tömpe István belügyminiszter-helyettes is, aki szintén a MOP pórázát szerette volna rövidebbre fogni a változtatással. Biszku Béla belügyminiszter Fehér Lajossal és Kiss Károllyal együtt a változtatás ellen foglalt állást, mivel „a parancsnokság elég jól dolgozik, [még ha] a vezetésben meglévő és a jelentésben is feltüntetett különböző önállósodási törekvéseket meg [is] kell szüntetni, most ilyen szerkezeti változtatást eszközölni nem kívánatos”. Ettől függetlenül


Biszku nem helyeselte

sem a munkásőrök túl gyakori „bevetését” őrjáratokra, sem az azoknál „túlságosan előtérbe került fegyveres és lőgyakorlatokat”, valószínűleg mert a tisztogatáson túlesett rendőrséget immár elegendőnek találta a rendvédelmi feladatok ellátására.

A végső szót természetesen Kádár János mondta ki, aki szerint „nincs itt óriási baj, de bizonyos szimptómák már jelentkeznek, például vidéken már van olyan hangulat, hogy igazi kommunistának csak a munkásőrök számítanak”.

Az MSZMP PB 1957. november 26-án viszont úgy döntött: nincs szükség arra, hogy a KB első titkára legyen a Munkásőrség parancsnoka, mert a szükséges beleszólás közvetett módon is biztosítható. Ez a felállás került aztán a Munkásőrség 1958. február 22-én a Biszku Béla belügyminiszter által jóváhagyott Működési szabályzatába is.

Az 1958-as mélypont után a következő évben sikerült – többek között a szabályzat érvényre juttatásával –


komolyabb eredményeket elérni a testület megregulázásában.

Például a fővárosban 22 zászlóaljba és 1 önálló századba szervezett több mint 9 ezer munkásőrrel 1959-ben 48 „rendkívüli esemény” történt, szemben az előző év 75 esetével. E téren a leghatásosabb pedagógiai módszernek az bizonyult, hogy pisztolyával „kérkedő és ok nélkül fitogtató” munkásőrtől időlegesen bevonták fegyverét, s volt példa, hogy „a feleség vagy családtagok kérésére vonták meg a parancsnokok a pisztoly iszákos, kötekedő és fenyegetődző elvtársaktól”.

Rendkívüli események a Munkásőrségnél 1957. március-1960. november 15. között. (Megjegyzés: Az önvédelemből történt fegyverhasználatot nem tekintették rendkívüli eseménynek, illetve fegyelemsértésnek.) Forrás: MOL M-KS 288. f. 5. cs. 218. őe.


Az ország más részeiből érkező jelentések hasonló tendenciáról tettek tanúbizonyságot, a testületen belüli fegyelmet fenyítések, kizárások és pártbüntetések kombinálásával, valamint a fentihez hasonló „kedvezmény megvonással” sikerült javítani.

Gyökeres változás azonban nem következett be. 1960 tavaszán az MSZMP KB PTO ismételten körlevélben volt kénytelen felhívni a megyei pártbizottságok figyelmét a Munkásőrségen belüli fegyelem „további” javításának szükségességére.

A Munkásőrség (ön)tisztulását végül az 1960-62 közötti átszervezése hozta meg, amikor nemcsak másfélszáz köztörvényes priusszal rendelkezőt zárták ki, hanem az „avantgardista” balos elhajlók többségétől is megszabadult a testület – Kádár legszilárdabb és leghűségesebb támogatójává alakítva a párthadsereget.




VilágRSS