2018. november 13. keddSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kicsi, de hm szigeteken vitázik Japán és Kína

2012. július 12. 17:07, utolsó frissítés: 2012. július 13. 19:01

A szigetcsoportot nagyítóval kell keresni a térképen, a tét ennek ellenére óriási. A vita azután lángolt fel, hogy Tokió bejelentette: államosítani készül a japán Kurihara család birtokában levő szigeteket.


Az elmúlt napokban ismét feszültté vált a viszony Japán és Kína között a vitatott hovatartozású, japánul Szenkaku, kínaiul Tiaojü (Diaoyu) névre keresztelt kelet-kínai-tengeri szigetcsoport miatt. A vita azután lángolt fel, hogy Tokió bejelentette:


államosítani készül

a japán Kurihara család birtokában levő szigeteket. Miközben az évtizedes szigetvitának jelentős gazdasági, biztonsági és politikai vetülete is van, jogi szempontból nehéz igazságot tenni a két ország között.

Habár a de facto japán ellenőrzés alatt lévő, öt szigetből és három sziklából álló, 6,3 négyzetkilométeres szárazföld annyira kicsi, hogy a legtöbb térképben fel sem tüntetik, a szigetcsoport hovatartozása körüli vita hosszú évek óta okoz diplomáciai súrlódásokat Kelet-Ázsia két nagyhatalma között.



A vita azután alakult ki, hogy egy 1968-as ENSZ-felmérés szerint a tengerfenék jelentős kőolaj- és földgázlelőhelyeket rejt a japán Rjúkjú-szigetek legdélebbike és Tajvan között félúton elhelyezkedő szárazföld környékén. Ezek feltárására


először Japán adott ki engedélyt,

de 1970-ben, az akkoriban még a Nyugat által elismert Kínai Köztársaság (Tajvan), valamint a Kínai Népköztársaság is jogot formált a területre. (Peking és Tajpej a mai napig azzal érvel, hogy a szigetek Tajvanhoz tartoznak, csupán abban nem értenek egyet, hogy Tajvan a Kínai Népköztársaság része-e, vagy sem.)

A Szenkaku/Tiaojü szigetcsoport egyik szigete. Fotó: EPAA Szenkaku/Tiaojü szigetcsoport egyik szigete. Fotó: EPA


A vélt olajlelőhelyek kiaknázása azóta sem kezdődött meg, s azt sem tudni pontosan, hogy mennyi energiahordozót rejt a terület. A szigetek hovatartozása ugyanakkor tágabb, a teljes Kelet-kínai-tengert érintő gazdasági jelentőséggel is bír, mivel


azok referenciapontot jelenthetnek

Japán és Kína szintén vitatott kizárólagos gazdasági övezetének kijelöléséhez. Az ENSZ Tengerjogi Egyezménye alapján – amelynek mindkét ország részese – minden tengerhez hozzáférő állam a partvonalától számított 200 tengeri mérföldes (egy tengeri mérföld 1,85 kilométer) gazdasági övezetre tarthat igényt, amely területen belül kizárólagos joga van a természeti erőforrások kiaknázására.

A két országot elválasztó Kelet-kínai-tenger azonban legszélesebb pontján is csupán 360 tengeri mérföld széles, ezért Japán szerint a két part között félúton kell meghúzni a határt.

Ezzel szemben Kína az egyezmény másik cikkeire hivatkozva gyakorlatilag a teljes Kelet-kínai-tengert magáénak akarja. A Peking által mérvadónak tartott cikk azt mondja, hogy egy ország a partjától számított legfeljebb


350 mérföldes kontinentális talapzatra tarthat igényt,

amennyiben a kérdéses tengerfenék földrajzilag az adott ország szárazföldi területének meghosszabbítása. A határ ilyetén meghúzása esetén Kína kizárólagos gazdasági övezete a japán partok közelében húzódna.

A gazdasági övezetekkel kapcsolatos vita egy, a szénhidrogének mellett jelentős halászmezőket is tartalmazó területet érint. Egyes földgázlelőhelyek közös kitermeléséről – illetve az abból származó haszon megosztásáról – Tokió és Peking 2008-ban megegyezett, de Japán az egyezség megsértésével vádolja Kínát. A vitatott szigetek – jogos – birtoklása


a döntő tényezők egyike lehet

az övezetet érintő vitában. Kína hivatalos álláspontja szerint a szigetek „ősidők óta területének szerves részét képezik”. Ezt arra alapozzák, hogy a szigeteket már 1372-ben használták navigációs célokra, 16. századi térképeken is feltűnnek, s gyógynövényeket is gyűjtöttek ott.

Grafika: BBCGrafika: BBC


Másrészt, Peking szerint Japán az 1894-95-ös japán-kínai háború alatt foglalta el a szigeteket, márpedig az ezen háború alatt megszerzett területeiről a II. világháborút követően lemondott. Peking azzal is érvel, hogy a szigetek Kína kontinentális talapzatának részei, továbbá azok kínai fennhatóságát korábban japán politikusok és térképek is elismerték.

Japán azt állítja, hogy gazdátlan területként vette birtokba a szigeteket, nem háború során. Tokió szerint az annexiót megelőzően tíz évig vizsgálták a szigeteket, de


nem találtak kínai uralomra vonatkozó jelet.

Japán azzal is érvel, hogy a szigeteket megszerzésüktől fogva tartósan és békésen birtokolta, s Kína az 1970-es évekig nem állt elő követelésével.

A vitát tovább bonyolítja, hogy a szigeteket egyetlen szerződés sem említi név szerint, továbbá az is, hogy azok felett a II. világháború és 1972 között – a hovatartozás kérdésében hivatalosan semleges álláspontot képviselő – Egyesült Államok gyakorolt fennhatóságot ugyanazon békeszerződés értelmében, amelyből Kína saját fennhatóságát levezeti. A kérdésben nemzetközi bíróság soha nem hozott döntést, az ügy a nemzetközi jogi akadémiai szférát is megosztja.

Az igazságtétel vagy megállapodás már csak azért is nehézkesnek ígérkezik, mert a szigetek az altalajkincsek mellett külpolitikai, belpolitikai és


stratégiai jelentőséggel is bírnak.

Egyrészt, mindkét állam érintett további, hasonló szigetvitákban. Ezért egyikük sem engedheti meg magának, hogy engedményt tegyen, mivel az a többi vitájára is kihatással lenne. Másrészt, egyik állam társadalma sem lenne hajlandó elfogadni – vagy legalábbis az aktuális kormányzatnak megbocsátani – a szigetekről való lemondást. Harmadrészt, a szigetek rendkívül közel vannak Tajvanhoz, s bár katonai felhasználásuk nyilvánosan nem került szóba, sem Peking, sem Tajpej nem nézi jó szemmel, hogy a japán parti őrség a sziget közvetlen közelében járőrözik. Mindezek ellenére valószínűtlen, hogy


a szembenállás kenyértöréshez vezet majd.

A terület relatíve kevés és csak nagy költségekkel kitermelhető földgázt tartalmaz, különösen a két ország energiaéhségéhez képest, egy esetleges fegyveres összeütközés pedig jóval komolyabb közvetett és közvetlen költséggel járna, mint a remélhető haszon. Ennek ellenére Japán két éve kiadott védelmi programjában kiemelt helyen szerepelt az elfoglalt szigetek visszafoglalására való felkészülés.

Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS