2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

70 éve történt: vérengzésbe torkollt az újvidéki razzia

Babucs Zoltán 2012. március 17. 12:54, utolsó frissítés: 2012. március 19. 16:03

A vérengzést egy hamis jelentés váltotta ki: Feketehalmy-Czeydner altábornagy azt jelentette feletteseinek, hogy a partizánok a rendkívüli hideg miatt behúzódtak Újvidékre, ezért célszerű lenne kiterjeszteni a razziát a város területére.


A 70 esztendővel ezelőtti újvidéki események a mai napig is indulatokat kavarnak a közvéleményben. Elegendő, ha a közelmúltban lezajlott és elhíresült Képíró-perre gondolunk, melynek során az azóta elhunyt dr. Képíró Sándor magyar királyi csendőr századost felmentették az őt ért vádak alól. A második világháború utáni magyar irodalom egyik legjelesebb képviselője, Cseres Tibor „Hideg napok” címmel 1964-ben írt regényt az újvidéki razziáról. A regényből két esztendővel később Kovács András forgatott drámai hatású filmet Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szirtes Ádám és Szilágyi Tibor főszereplésével.


A délvidéki bevonulástól Zsablyáig

Az országgyarapítás korszakának utolsó fejezete már háborús körülmények között zajlott le, amikor Jugoszlávia szétesését követően a magyar királyi 3. honvéd hadsereg alakulatai 1941. április 11-14. között bevonultak a Bácskába és a Muraközbe. Ősszel a katonai közigazgatást a polgári közigazgatás váltotta fel, amikor a szerbiai ellenállási mozgalom megerősödésével a térségben is szórványos partizántevékenység vette kezdetét. 1941 novemberétől a Sajkásvidéken, Zsablya és Csurog térségében egy partizánosztag ténykedett, amely feltehetően a Draža Mihajlović ezredes által vezetett csetnik-alakulatokhoz tartozott. Létszámát tekintve a területileg illetékes magyar katonai parancsnokság 110 főre becsülte, ám az a valóságban kb. 40 fő lehetett, s 1941 végén több alkalommal is megtámadtak csendőr és honvéd járőröket. Ez a csoport 1942. január 4-én rajtaütést hajtott végre és a vele szembenálló magyar járőrt a közeli határvadász laktanyáig szorította vissza. A laktanya körüli tűzharcban mindkét fél veszteségeket szenvedett. A helyi csendőrség létszáma nem bizonyult elegendőnek a partizánok felszámolására, ezért Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke razziát rendelt el, amelynek vezetését Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, a szegedi V. hadtest parancsnoka kapta feladatul.

A kecskeméti 7. gyalogezred honvédei a BácskábanA kecskeméti 7. gyalogezred honvédei a Bácskában

A magyar politikai és katonai vezetőség külpolitikai megfontolásból is fontosnak tartotta az erőteljes katonai akció megindítását, ezzel is bizonyítva, hogy a magyar honvédekre itthon van szükség. Erre hivatkozva elháríthatták (volna) a németek azon követelését, hogy a teljes magyar haderőt a keleti hadműveleti területen bevessék. A Feketehalmy-Czeydner altábornagy egységes karhatalmi vezetése alá beosztott honvéd, határvadász és csendőr alakulatok január 5. és 6. folyamán kutatták át a Sajkásvidéket, s a partizánosztagot sikerrel számolták fel. A razziának számos szerbajkú lakos is áldozatul esett, Zsablyán és környékén állítólag az 1000 főt is elérte a meggyilkoltak száma.


„Harcot akarok! Célom a megtorlás!”

A délvidéki karhatalmi erők parancsnoka a tényekkel ellentétben Szombathelyi vezérezredesnek, a honvédelmi miniszternek és a belügyminiszternek január 12-én azt jelentette, hogy a partizánok a rendkívüli hideg miatt behúzódtak Újvidékre, ezért célszerű lenne kiterjeszteni a razziát a város területére.


Grassy József vezérőrnagy (1942)Grassy József vezérőrnagy (1942)

Javaslatát elfogadták, ekkor az V. hadtest parancsnoka Grassy József vezérkari ezredest, a zombori 15. gyalogdandár parancsnokát bízta meg az akció vezetésével. Grassy csapatai január 20-án az esti órákban körülzárták Újvidéket, elvágták minden kapcsolatát a külvilággal. Másnap reggeltől a három körzetre osztott várost 240 járőr kutatta át, kb. 6-7000 „gyanús” egyént fogtak le és vittek be a báni palotában székelő főparancsnokságra, vagy más ideiglenes gyűjtőhelyekre, ezután átszállították őket a Levente Otthonba, ahol újvidéki polgárokból álló igazolóbizottság működött. Itt kb. 100 személyt tartottak őrizetben, és közülük 15-50 embert, kiknek személyazonosságát, papírjaik hiányában a bizottság nem tudta megállapítani, a Grassy-féle „vésztörvényszék” rövid úton halálra ítélte és a helyszínen agyonlőtték őket, holttestüket pedig a Dunába dobták. A karhatalmi erők parancsnoka elégedetlen volt az eredménnyel, ezért másnap a tisztogatás irányítói úgy döntöttek, hogy a város jómódú polgárai közül szednek túszokat, vagyis megkezdődött a tehetős szerbek és zsidók összefogdosása, akiket a partizánoknak adott segítségnyújtással vádoltak. Cseres Tibor regényében így örökítette meg a január 22-i események kezdetét:

„A tiszti gyűlés? Apraja-nagyja ott volt, hiszen te is emlékezhetsz, Pozdor! A kegyelmes úr mondatai úgy röpködtek a fejünk fölött, mint valami véres-görbe kard, amely a terem mélyéből minduntalan visszaröppent az ő markába, hogy megint elhajíthassa. Közben a kezével is magyarázott, s hol ököllel fenyegetett, hol meg ujjait meresztgette: csakugyan nem tudhatta az ember, különösen ott hátul, ahol én álltam – vagyon a szájából vagy a markából röppen a mondatokra szeletelt éles hang.

- Nem vagyok megelégedve az eredménnyel! Az ellenség ide menekült a városba! Az ellenség itt rejtőzik a város házaiban, és a szemünkbe röhög! Vagy ami még rosszabb ránk nézve és még szégyenletesebb: a markába röhög, amikor nyomorult néhány soros, hamis igazolványát honvéd és csendőr közegünk orra elé tolja! Szégyen és gyalázat! Hát nincs, aki megtorolja a kiontott vért? Ez a lagymatag, katonátlan magatartás a harckiképzés teljes csődjét mutatja! Ezzel torkig vagyok! Ezt a tehetetlenséget, ezt a gyáva magatartást nem fogom tűrni! Harcot akarok! Célom a megtorlás! Az ellenség teljes megsemmisítése!”

A legtöbb gyilkosság a Duna-parton történt. Itt a Levente Otthonban fogva tartottakat kivitték a folyópartra, léket vágtak a Duna jegén és a vízbe lőtték őket. Szemtanúi beszámolók szerint a mezítelenre vetkőztetettek közül sokan, főleg gyerekek, rimánkodtak, hogy végezzenek velük minél előbb, annyira elviselhetetlen volt a hideg. A kivégzéseket Grassy ezredes parancsára honvéd-, és folyamőr alakulatok hajtották végre, azon – a köztudomással ellentétben – egyetlen csendőr sem vett részt. Időben ugyanekkor a Bánát területén a németek hasonló jellegű tisztogatásba kezdtek és az újvidéki eseményekben egy német szakasz is részt vett. Január 23-án este, miután Szombathelyi vezérezredes értesült a tömeges kivégzésekről, a vérengzésbe torkolló újvidéki razziát leállították. A pacifikáló hadművelet ezzel még nem ért véget, 1942. január 30-ig Óbecsét és Szenttamást is átfésülték a karhatalmi egységek. A dél-bácskai és újvidéki „partizánvadászat” áldozatainak létszámára vonatkozóan meglehetősen ellentmondásos adatok állnak rendelkezésünkre. Egyes források 8-10 ezer főre becsülik a halottak számát, míg a katonai ügyészség 1943-ban készült vádirata szerint a kivégzettek száma 3309 fő volt.


Perek és kollektív megtorlás

Az újvidéki razzia miatt már 1942. január végén többen is tiltakoztak, így Bajcsy-Zsilinszky Endre, gróf Bethlen István és Milan Popović délvidéki képviselő. Nem sokkal később Kállay Miklós miniszterelnök elrendelte az események kivizsgálását 1942 tavaszán. A dr. Babos József hadbíró ezredes által vezetett vizsgálóbizottság három hónapig vizsgálódott Újvidéken, s az általa szerkesztett 800 oldalas beszámoló hatására Szombathelyi vezérezredes elrendelte a katonai ügyészségi nyomozást. A hosszas vizsgálódást követően a Honvéd Vezérkar főnökének bírósága 1943. december 8-án kezdte meg az újvidéki razzia ügyének tárgyalását a budapesti Margit körút 85. szám alatti katonai büntetőintézetben. A vád az 1930. évi III. törvénycikkbe ütköző hűtlenség volt, mivel így azonnal végrehajtható, súlyos ítéleteket lehetett szabni, amelyek ellen nem volt fellebbezési lehetőség. A tárgyalást dr. Babos hadbíró ezredes vezette, a vádat dr. Gazda Imre hadbíró százados képviselte, a bíróságot pedig Náday István vezérezredes, Németh József altábornagy és Kiss János nyugalmazott altábornagy alkotta. A vádlottak szabadlábon védekezhettek. Feketehalmy-Czeydnert, az I. rendű vádlottat azzal vádolták, hogy eltért az utasításoktól, nem a valóságnak megfelelő jelentést adott, és a vezérkari főnök parancsa ellenére, hogy akadályozza meg a további vérengzést, másnap Újvidéken jóvá hagyta további 803 ember agyonlövését. Grassy, II. rendű vádlott ellen azt hozták fel, hogy vésztörvényszéket alakított és az elé hurcoltakat statáriális (sajátos szabályok alapján történő rögtönítélő bíráskodás, szerk.) úton végeztette ki. A III. rendű vádlott, Deák László ezredes ellen az volt a vád, hogy a Csurogon megsebesült foglyokat agyonlövette.


A IV. rendű vádlottat, dr. Zöldi Márton csendőr századost azzal vádolták, hogy járőrei ellenőrzésének elhanyagolásával súlyos kötelességmulasztást követett el, az újvidéki vérengzés egy részéről tudott, de nem tett ellene semmit, s hogy a kivégzésekre személyesen adott parancsot. Ez utóbbi vádpontot nem tudták rábizonyítani. Közel egy hónapi tárgyalás után a katonai bíróság az I-IV. rendű vádlottakra halálos ítéletet készült hozni, de azt távollétükben nem mondta ki, mivel az ítélet kihirdetése előtt, 1944. január 15-én mind a négyen Németországba szöktek, s jelentkeztek a Waffen-SS-be.

A bíróság további 20 főt 5-15 évi börtönbüntetésre ítélt. 1944 őszén, amikor a hadműveletek már Magyarország földjén zajlottak, a Bácskában a Tito-féle jugoszláv partizánegységek a „nép- és osztályellenséggel való leszámolásra” kiadott intézkedés alapján láttak neki a „hideg napok” megtorlásának. Ezen akció során kb. 30-40 ezer bácskai magyart ért retorzió, s nagyjából ennyien menekültek el a Délvidékről, a többiek szerb „átnevelő táborba” kerültek, ahol kb. 25-30%-uk elhalálozott. A második világháború befejezése után az újvidéki razzia vizsgálata korántsem zárult le. A példát statuáló Budapesti Népbíróság nem csak a korábbi vádlottakat, hanem Szombathelyi vezérezredest is perbe fogta.

Az újvidéki razzia vádlottjait „háborús jóvátételként” 1946. július 10-én kiadták Jugoszláviának, ugyanekkor a délszláv kormány Horthy Miklós kormányzó kiadatását is kérte a nyugati szövetségesektől, akik ezt megtagadták. 1946. október 22-én a Vajdasági Legfelsőbb Bíróság minden vádlottat halálra ítélt az Újvidéken lefolytatott tárgyaláson. A bíróság célja egyértelműen a megtorlás volt, a kirendelt védők is a vádat támogatták. Érvényesült a Magyar Királyi Csendőrség kollektív bűnösségének koncepciója, s azokat is súlyos ítélettel sújtották, akik nem vettek részt a kivégzésekben. 1946. november 4-én az újvidéki fogház udvarán agyonlőtték Szombathelyi Ferenc vezérezredest, a Honvéd Vezérkar akkori főnökét, Bajor Ferenc vezérőrnagyot, a magyar katonai közigazgatás területileg illetékes parancsnokát, Gaál Lajos csendőr alezredest, Bajsay Jánost, Bács-Bodrog vármegye alispánját, Nagy Miklóst, Újvidék polgármesterét és Perepatics Pál újvidéki kereskedőt.

Ezen a napon a városszéli laktanya előtt nyilvánosan felakasztották Grassy József altábornagyot és dr. Zöldi Márton csendőr századost, mellettük számos határvadász és csendőr tisztet, tiszthelyettest, valamint újvidéki közigazgatási tisztségviselőt végeztek ki. November 5-én Zsablyán agyonverték – más források szerint felakasztották – Feketehalmy-Czeydner Ferenc vezérezredest. A kivégzettek között találjuk Milan Popović szerb nemzetiségű magyar országgyűlési képviselőt is, aki 1942-ben elsőként tiltakozott a Képviselőházban az újvidéki razzia ellen.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS