2017. március 26. vasárnapEmánuel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Scho-Ka-Kola avagy harctéri serkentőszerek a Magyar Királyi Honvédségben

Babucs Zoltán 2011. március 26. 08:52, utolsó frissítés: 08:52

Az amerikai bombázók és német páncélgránátosok cigarettáztak, a kamikazék szakét kortyolgattak, az oroszok vodkáztak. És a magyarok?


Ha második világháborús filmet nézünk, több sztereotípiával is találkozhatunk. Bevetés vagy roham előtt látjuk a „harctéri idegességet” leküzdendő, cigarettázó amerikai bombázókat avagy füstölgő SS-páncélgránátosokat, szakét kortyoló japán kamikazékat, esetleg a Vörös Hadsereg vodkától megittasodva rohamozó lövészkatonáit. Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés: milyen harctéri serkentőszereket alkalmaztak a magyar hadseregben a második világháború alatt?


Nemzetközi kitekintés

Németországban a berlini Hildebrand Kakaó- és Csokoládégyár 1935-ben kezdte el gyártani a Scho-Ka-Kola márkanevű, koffeintartalmú finom, keserű csokoládét, amelyet a második világháború alatt élénkítő hatásáért alkalmaztak a német haderőben és a vele szövetséges államok hadseregeiben.

A Scho-Ka-Kola csomagolása egykoron
A „sport”- vagy „repülőcsokoládét” a Luftwaffe repülő személyzeténél, valamint a Kriegsmarine tengeralattjáró legénységénél fogyasztották tömegesen, de kaptak belőle a harckocsizók és a gépkocsivezetők is. A mai napig gyártott Scho-Ka-Kola 58%-ban kakaót, 2%-ban pörkölt kávét, 1,6%-ban kólaport tartalmaz, koffeintartalma pedig 0,2%.


Kör alakú papír-, vagy fémdobozban került ki a csapatokhoz, a benne lévő csokoládét körcikkes szeletekre vágták. Mai fogalmak szerint négy szelet Scho-Ka-Kola egyenértékű egy méregerős presszókávéval, hat szelet pedig felér egy Red Bull elfogyasztásával.

A második világháború alatt szinte minden harcoló fél alkalmazta hadseregében és hadiipari munkaerejénél a pszichostimulánsok közé tartozó amfetamint. Ez az izgató- vagy doppingszer a pszichés aktivitás fokozása mellett a fizikai és pszichikai teljesítőképesség növekedését eredményezte.

Természetesen a legáltalánosabb teljesítményfokozó termék a cigaretta és az alkohol volt. A 22. SS-lovashadosztály egyik katonája így emlékezett vissza a Budapestért vívott harcok alatti ellátásukról: „Életünk teli volt ellentmondásokkal: a víz még a napi levesre sem volt elég, de tömény italok minden mennyiségben rendelkezésre álltak. Csak egy szelet komiszkenyeret kaptunk naponta, de cserébe teljesen felszerelkeztünk zsírral, lekvárral és hasonló dolgokkal ez idő alatt. Soha nem rendelkeztünk annyi füstölnivalóval, mint akkor. A legdrágább magyar cigaretták, melyeknek addig még nevét sem ismertük, ládaszámra álltak körülöttünk. Láncdohányossá váltam, másképp nem is tudtuk volna elviselni a nagy idegfeszültséget.”

A Scho-Ka-Kola csomagolása napjainkban


A Vörös Hadsereg soraiban szinte kötelező jellegű volt a „vodka anyácska” napi szintű fogyasztása. A szeszesitalhoz hozzászokott katonák olykor elképesztő dolgokat műveltek azért, hogy hozzájussanak napi adagjukhoz. Előfordult, hogy arc- vagy kölnivizet ittak meg, de nem volt ritka az sem, hogy az iskolai biológiai szertárakat dézsmálták meg, vagyis az üvegekben tárolt állatok tartósítására szolgáló spirituszt itták meg.

A szeszfogyasztásról kozmetikázott formátumban Milovan Dilas is beszámolt: „Úgy mondták, a finn hadjárat idején Zsdanov kérte meg Sztálint, engedélyezze, hogy a dermesztő fagy miatt minden katona kapjon napi egy deci vodkát. Azóta ez a szokás állandósult a Vörös Hadseregben, azzal a különbéggel, hogy támadás előtt megduplázták a vodkaadagot, mert – mint nekünk is megmagyarázták – „a katonák így sokkal vidámabbak!”


A magyar hadseregben békében

Az 1920-ban kiadott Élelmezési Utasítás szerint a honvédek számára kiadott napi szabvány dohányadag 15 gr volt, ehhez harctéri körülmények között járt még a 15 gr tartalék adag. Ez lehetett 15 gr pipadohány, vagy 12 gr cigarettadohány és megfelelő cigarettapapír, avagy 10 db cigaretta, esetleg 3 db szivar.

A körcikkelyes csokoládé


Természetesen a tisztek és hasonállásúak számára ezen dohánymennyiséget középminőségben kellett kiszolgáltatni, s azon honvédek, akik nem dohányoztak, dohányváltságban részesültek. 1940. május 9-én emelték fel a honvédségi dohányáruk térítési díját egy az egyes cikkekért a következő összegeket kellett fizetni: „mérsékeltárú pipadohány” 100 gr-os csomag 20 fillér, „Honvéd” szivarka db-ja 0,8 fillér, „Magyar pipadohány” 25 gr-os csomag 5 fillér, „Kapa pipadohány” 25 gr-os csomag 6,5 fillér.

A fenti utasítás szerint: „A dohány a dohányzók részéről csak igen nehezen nélkülözhető élvezeti cikk. (…) esetenként engedélyezett italok (bor, sör, pálinka, stb.) megszabott, mértékletes élvezet mellett, az egészség fenntartására frissítőleg hatnak.” Rendkívüli helyzetekben volt adható fél liter bor, vagy egy deciliter pálinka, vagy egy deciliter rum, esetleg 7,5 deciliter sör.

Varsányi Gyula szakaszvezető, a budai 2/I. zászlóalj tisztese visszaemlékezéseiben a zsold- és élelemosztás mellett a dohánymennyiségről is írt: „Tíznaponként (…) lehetett 100 db Honvéd cigarettát igényelni. Abban az időben a legolcsóbb cigaretta a boltokban 1,5 fillér volt. A legtöbben a Levente nevű cigarettát szívták, melynek darabja 2 fillér volt.”


És háborúban…

Még javában tartottak az 1941 júliusában megindított magyar hadműveletek, amikor 1941 őszén a Kormányzó hitvese jótékonysági felhívással fordult az ország lakosságához. Téli pénzadományok mellett ruhaneműket, cigarettát és dohányárut is gyűjtöttek. Az egyes településeken füsttelen napokat szerveztek, s az összegyűjtött dohányárut eljuttatták a harctéren küzdő honvéd alakulatoknak. Ezek a gyűjtések egészen 1944-ig tartottak.

Cigarettszünet kiképzés közben (Jászberény, 1942 tele)


A keleti hadszíntérre kivezényelt jászberényi 32/III. zászlóalj is hasonló gyűjtés eredményeként kapott cigarettaadományt. A város polgármesterének felhívására 53 ezer db Extra, Symphonia és Levente fajtájú cigarettát osztottak szét az elvonuló zászlóalj katonái között.

A hadműveleti területen minimális mennyiségű szeszesitalt adtak ki a honvédeknek. Általában felderítések, vállalkozások alkalmával kaphattak. Sülyi Béla tizedes a 32/7. puskásszázad gránátvető kezelőjeként volt a Donnál. Ő emlékezett meg arról, hogy egy vállalkozásuk előtt féldeci rumot és három gombócot kaptak, de csupán a rumot ihatták meg, számolva azzal, hogy haslövés esetén a teli gyomor végzetes következményekkel járhat.

Amikor az 1943. január 12-én megindult szovjet offenzíva kivetette a 2. magyar hadsereg katonáit állásaikból, a visszavonuló honvédek közül sokan haltak meg az alkohol miatt.

Medve Pál testőr őrmester, a 21. rohamszázad szakaszparancsnoka számolt be arról, hogy visszavonulásuk alatt számos szeszraktárat rohamoztak meg az elcsigázott visszavonulók, s még az erélyes, fegyverhasználatot követelő tiltás ellenére is sok honvéd evőcsészéjéből itta a rumot és a pálinkát. Az éhgyomorra fogyasztott alkohol megtette hatását: a „harci víztől” felbátorodottak a katonák, és a farkasordító hidegben hamar elálmosodtak. A fagyhaláltól nem tudták megmenteni őket.

Poharazgató tisztek (Székesfehérvár, 1943 nyara)


A magyarországi hadszíntéren a lakosság látta el itallal a honvédeket és német szövetségeseiket. A „csak egy nap a világ” hangulatnak köszönhetően a például Tokaj környékén ütötték csapra a hordókat, hogy azt inkább a saját katonák és ne az ellenség fogyassza el.

A teljesítményfokozó szerek közül a német Scho-Ka-Kola csokoládét és az amfetamint – nálunk aktedron néven ismeretes – használták a Magyar Királyi Honvédségben.

Az 1942. évi doni hídfőcsatáknál becsülettel szereplő 1. tábori páncéloshadosztály katonái között a Kobona nevű, német gyártmányú, koffeintartalmú csokoládét osztottak ki bevetések előtt. Erről számolt be Káplán György hivatásos páncélos főhadnagy, aki ekkor a budapesti 51. páncélgépágyús zászlóalj 1. századánál szolgált szakaszparancsnokként.

Nemes pusztarádóczi Basó József hivatásos páncélos főhadnagy a 2. páncéloshadosztály 3. harckocsiezredének 5. közepes harckocsi századánál teljesített harctéri szolgálatot 1944 nyarától, ő az alábbiakban számolt be a serkentőszerek alkalmazásáról: „Amikor 1944 nyarának végén folyamatosan vonultunk vissza a Kárpátok előterébe, előfordult – mivel mást nem kaptunk –, hogy a harckocsivezetők is megittak naponta egy-egy üveg francia konyakot. Abban az idegfeszültségben senkit sem taglózott le a tömény alkohol! Amikor Kolozsvártól délre, az úgynevezett „Göring hasánál”, azaz a Torda melletti Ridónál vetettek be bennünket 1944 szeptemberének közepétől, ott kaptunk Aktedront. Ezt általában csak a harckocsivezetők kapták, hogy bírják a folyamatos készültséget.”

Vitéz Váradi János tartalékos páncélos zászlós – a jászberényi 1/II. harckocsi zászlóalj 7. közepes harckocsi századának könnyűharckocsi szakaszparancsnoka az 1. páncéloshadosztály Arad környéki offenzívájában vett részt 1944. szeptember 13-tól.

„Egészen a Budapest körül folyó harcokig, minden nap kaptunk német ellátmányból Scho-Ka-Kola nevű csokoládét, amely erős koffein tartalmú csokoládé volt tégelyben. Ha ebből fogyasztottunk, előfordult, hogy két napon keresztül el tudtuk viselni a visszavonulás megpróbáltatásait.”

Az 1945 utáni háborúkban is használták és ma is használnak serkentőszereket, de ez már egy másik szelete a hadtörténelemnek.




VilágRSS