2018. november 20. keddJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fukusima lehet a következő Csernobil?

háttér 2011. március 21. 14:05, utolsó frissítés: 14:09

A japán katasztrófának nem lesz annyira súlyos következménye, mint az ukrajnainak. 1986-ban a csernobili erőmű 8-9 napon keresztül fedetlenül égett, és a szovjetek eltitkolták a veszélyt.


A japán Fukusima 1-es atomerőmű katasztrófáját kézenfekvő lehet összehasonlítani az 1986-ban, az ukrajnai Csernobil közelében található erőműben történtekkel. Azonban a "japán Csernobilként", illetve a történelem második legsúlyosabb atomkatasztrófájaként emlegetett fukusimai szerencsétlenség következményei a szakértők túlnyomó többsége szerint az erőmű technikai adottságai, valamint a társadalmi-politikai tényezők miatt korántsem lesznek olyan súlyosak, mint a csernobili robbanáséi – írja a Reuters.

Fukusima, 2011. márciusFukusima, 2011. március


A két katasztrófa már csak kiváltó oka miatt is alapvetően különbözik. Míg a csernobili erőműnél egy emberi mulasztás miatt félresiklott kísérlet okozta a végzetes balesetet, a fukusimai 1-es létesítmény hűtőrendszere a március 11-i földrengést követő cunami miatt állt le.

A körülményeket tekintve nagyon fontos különbség még, hogy a csernobili atomerőmű katasztrófája a Szovjetunióban történt, ahol az információáramlás sajátos módja miatt a lakosság többsége a baleset után 36 órával megkezdett kitelepítésig


szinte semmit nem tudott a történtekről.

Emiatt nem csak annak az esélye nőtt meg, hogy a környéken lakók sugárszennyezést szenvednek, de a szovjet vezetés az azonnali nemzetközi segítségtől is elesett a titkolózás következtében. A hiányos, vagy éppen hamis információk később is jellemzőek voltak a szerencsétlenséggel kapcsolatos kommunikációban.

"Az rázott meg a legjobban, hogy abból, amit a szovjetek állítottak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) elé terjesztett 1986. augusztusi jelentésükben, szinte semmi sem volt igaz" – hangsúlyozta Alexander Sich, a Steubenville-i egyetem professzora, aki az első nyugatiként 18 hónapig dolgozott Csernobilban, a Csernobili Komplexum Expedíció nevű, nagyrészt ukrán és orosz tudósokból álló munkacsoport tagjaként.

"Például az emberek többsége emlékszik arra, hogy a helikopterek 520 tonnányi agyagból, dolomitból, homokból, ólomból és bórból álló keveréket öntöttek a reaktorra. Sohasem találtak célba. Ez volt a legmeglepőbb számomra. Másképp szólva, az erőmű körülbelül


nyolc és fél, kilenc napon keresztül fedetlenül égett"

– tette hozzá. Bár Tokiót is érte kritika az információk visszatartása miatt, a lakosság kitelepítését már pénteken, a földrengés után megkezdték, amikor a radioaktív sugárzásra még fény sem derült, s a nemzetközi közösség is rögtön a japán hatóságok segítségére tudott sietni. Szakértők szerint a japán kormány ügyelt arra, hogy a megfelelő tájékoztatással elkerüljék mind a "sugárzásfób hisztéria", mind a probléma makacs tagadásának kialakulását, és racionális, megfontolt reakcióra ösztönözzék a lakosokat.

2009-es fotó Csernobilról
<br />
(http://pauzicka.zoznam.sk)2009-es fotó Csernobilról
(http://pauzicka.zoznam.sk)


Lényeges különbségek vannak a csernobili és a fukusimai erőmű felépítésében és biztonsági rendszereiben is. A Tokiótól 270 kilométerre északra található japán létesítményben vastag szigetelő falakat alakítottak ki, ezért még ha meg is olvadna a nukleáris fűtőanyag, akkor sem valószínű, hogy egy nagyobb radioaktív felhő jutna az atmoszférába. Ezzel szemben a csernobili erőműnek nem volt ilyen szigetelő rendszere.

"Amikor a robbanás történt, minden közvetlenül az atmoszférába jutott" – mondta az ukrajnai szerencsétlenségről Murray Jennex, a San Diego-i egyetem professzora.

A csernobili katasztrófát az is súlyosbította, hogy a robbanás következtében tűz keletkezett, amit az erőműben a neutronok lelassításához használt mintegy 600 tonna grafit tovább táplált. "A csernobili sugárzás a grafit táplálta tűz miatt jutott el annyira messzire és volt olyan pusztító hatású. A füsttel a radioaktív anyagok az atmoszféra felsőbb rétegeibe kerültek, és így


Európa nagy részébe eljutottak"

– elemezte a helyzetet a brit gépészmérnökök intézete. A fukusimai reaktorokban nem grafitot használnak moderátorként, ezért még ha nagy mennyiségű radioaktív anyag is szivárogna ki az erőműből, az is csak a környéket érintené – olvasható elemzésükben.

A japán erőműben történteket távolról sem lehet összehasonlítani a csernobili katasztrófával, inkább az amerikai Three Mile Island-i 1979-es eseményekkel lehet összefüggésbe hozni – mondta Sich. Legfontosabb különbségként ő is a szigetelő falak hiányát hangsúlyozta az ukrán létesítményben: "A szovjetek kompromisszumot kötöttek a biztonságot illetően, mert azt gondolták, hogy megfelelően tudják irányítani a reaktort, és elkerülhetik a nagyobb baleseteket" – vélte a professzor.

"A másik fontos különbség, hogy mint minden nyugati könnyűvizes reaktor, a fukusimai is fémből készült, és a nukleáris fűtőanyagot egy nagyon erős, 15-20 centiméter vastag, nagynyomású tartályban tárolják. A csernobili atomerőműben nincs ilyen tartály, hanem helyette egy jóval vékonyabb fém "kéreg" veszi körül az 1700 magasnyomású hűtőcsatornát, amelyben a nukleáris üzemanyag található" – magyarázta Sich.

Laurie Garrett, a Council on Foreign Relations (CFR) nevű amerikai non-profit agytröszt egészségügyi szakértője szerint valószínűleg sokkal több japán vesztette életét a március 11-ei földrengés és cunami következtében, mint ahányan a fukusimai nukleáris baleset miatt fognak meghalni. Mint a szakértő rámutatott, a csernobili katasztrófa hatásainak az ENSZ adatai szerint


mintegy ötmillió ember volt kitéve Kelet-Európa-szerte,

és körülbelül százezren ma is a határértéknél magasabb radioaktív háttérsugárzással élnek együtt a szerencsétlenség miatt.

Csernobil
<br />
http://aam.govst.eduCsernobil
http://aam.govst.edu


Amíg nem derül ki, hogy pontosan milyen radioaktív részecskék kerültek a levegőbe és mekkora mennyiségben, addig a katasztrófának a japán lakosság egészségére gyakorolt hatásairól szóló nyilatkozatok puszta spekulációk – véli Garett.

John Beddington, a brit kormány vezető tudományos tanácsadója ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy még a csernobili katasztrófa sem okozott sugárzással kapcsolatos közvetlen problémákat az erőmű 30 kilométeres körzetén kívül, amelyet egyébként a baleset után evakuáltak és lakhatatlannak nyilvánítottak. Ha feltesszük, hogy az időjárási körülmények Tokió felé szállítják a radioaktív anyagokat, abból sem származna "semmilyen probléma" a lakosok egészségére nézve – mondta. A csernobili katasztrófát követő legtöbb egészségügyi problémát a sugárszennyezett ételeket elfogyasztása, és nem pedig a közvetlen sugárzás okozta – érvelt a tudós.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett hétfőn, hogy a japán élelmiszerekben talált sugárszennyezés sokkal súlyosabb problémát jelent a korábban gondoltaknál.

Petar Cordingley, a WHO regionális kirendeltségének illetékese úgy fogalmazott, hogy a helyzet sokkal súlyosabb annál, mint eleinte hitték, amikor úgy ítélték meg, hogy a sugárszennyezettség problémája a balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű 20-30 kilométeres körzetére korlátozódik. A sugárfertőzött japán zöldségek, a szennyezett tej és víz már aggodalmakat okoz más térségbeli országokban is. Hétfői hírügynökségi jelentések szerint a pekingi bevásárlóközpontokban például jelentősek csökkent a japán élelmiszerek iránti kereslet.

Forrás: MTI/Reuters

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS