2017. március 24. péntekGábor, Karina, Ders
26°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Székely huszárok és „világbotrány” – avagy a rastatti követgyilkosság

Lázár Balázs 2010. szeptember 04. 10:34, utolsó frissítés: 10:34

Máig nem tudni, ki áll a brutális támadás hátterében, amely durván felrúgta a diplomáciai mentesség évezredes hagyományait.


1799. április 28-ának estéjén a bádeni Rastatt város kapuján hét szekér gördült ki és indult el a Rajna felé, a Franciaországba vezető országúton. Az első kocsiban Jean Debry és családja, felesége, valamint két leánya utazott. Debry nem sokkal korábban, diplomataként eredménytelenül képviselte Franciaországot egy kongresszuson.

Mindössze néhány percnyire a városkaputól lovasok állították meg a menetet. Est ce que tu es Jean Debry? – kérdezte egyikük a franciától, aki előzékenyen nyújtotta felé útipasszusát. Az igenlő válaszra a sötét alak széttépte a papírokat, társai megragadták Debryt és családját, majd erőszakkal kirángatták őket a kocsijukból.


A férfira azonnal kardcsapások záporoztak,

amelyek nyomán vérezve és látszólag élettelenül a földre rogyott. Követtársát, a harmadik kocsiban utazó Bonniert azonosítása után szintén összekaszabolták, akárcsak a harmadik francia küldöttet, Joberjotot, akit az ötödik kocsiban találtak meg a támadói.



A férfira rátörték az üvegezett ajtót, megragadták, a földre lökték és várandós felesége előtt összeszabdalták, az asszony hiába könyörgött férje életéért. A követek titkárának viszont sikerült időben leugrania és elmenekülnie a sötét erdőbe, majd visszatérni a városba. A támadók villámgyorsan átkutatták a követek kocsijait, elvitték az iratokat és kifosztották, bántalmazták az összes kísérőt, inasokat és családtagokat egyaránt. Bonnier és Joberjot a helyszínen életét vesztette, míg Debry bár súlyosan megsérülve, de túlélte a támadást.

Amint a városba eljutott a mészárlás híre, a császári erők (egy század székely határőr huszár) parancsnoka, Burkhard kapitány csak a többi, Rastattban tartózkodó diplomata hosszas unszolására volt hajlandó a helyszínre küldeni hat huszárt egy őrmester vezetésével, illetve egy bádeni tisztet, Harrant őrnagyot.

A rastatti követgyilkosság korabeli ábrázolása. A kép sokkal inkább a közvéleményben elterjedt merényletet illusztrálja, mintsem a tanúvallomások alapján kirajzolódó eseményt


A kicsiny különítmény elé hamarosan a következő látvány tárult: egy szakasznyi székely huszár, kezükben fáklyákkal, igyekezett a kocsikkal a várostól minél messzebb kerülni. A félelemtől kábult franciák járművük belsejében húzták meg magukat. Harrant őrnagy


alig tudta meggyőzni a székelyeket,

hogy ne vigyék magukkal a kocsikat, ahogy ők mondták „zsákmányként”. Végül aztán sikerült mindenkit visszavinni a városba. Másnap Bonnier és Joberjot holttestét ünnepélyes körülmények közepette temették el császári-királyi huszárok(!) díszsorfala között. A halottnak hitt Debrynek csak másnap reggel sikerült bejutnia Rastattba és oltalmat találnia a porosz követ házában. Életét elmondása szerint divatos ruhadarabjainak (felöltőjének, mellényének és jókora kalapjának) köszönhette.

Április 30-án a támadás túlélői a porosz követség titkára, von Jordan és Harrant őrnagy kíséretében egy rajnai átkelőnél jutottak át a biztonságot jelentő francia partra.

Ki(k) áll(hat)tak e brutális támadás hátterében, amely durván felrúgta a diplomáciai mentesség évezredes hagyományait? Bár a forradalmi Franciaországot uraló rezsimeket, a forradalmi ideológia, a terror alkalmazása és a királygyilkosság miatt Európa konzervatív hatalmai gyakran


nem tekintették legitim hadviselő félnek

és tárgyalópartnernek, az egymás közötti érintkezés rendszerint a 18. századi ancien regime diplomáciájának kiforrott keretei között zajlott. Debry, Joberjot és Bonnier rastatti tartózkodása azonban több kérdést is felvet.

Mit kerestek a francia követek ebben a harctérhez közeli városban, akkor, amikor a Köztársaság és Ausztria között már majdnem egy hónapja dörögtek a fegyverek az itáliai fronton és Svábföldön? Bár a rastatti kongresszus elsősorban az ekkor még létező, de már végóráit élő Német-Római Birodalom területi kérdéseivel foglalatoskodott, nehezen elképzelhető, hogy fordított esetben a franciák megtűrték volna osztrák diplomaták jelenlétét az általuk megszállt területeken.

Ráadásul a konferencia az április 22-i üléssel de facto lezárult, a diplomaták kezdtek hazaszállingózni. A március 25-i stockachi francia vereség után a térségben megjelentek az osztrák csapatok.

Az előőrsi feladatokat ellátó székely huszárok és parancsnokuk, a debreceni illetőségű Barbaczy József ezredes


többször figyelmeztette a franciákat

és a kongresszus résztvevőit, hogy a császári hadvezetés nem tekinti Rastattot és a Bádeni Őrgrófságot semleges területnek, de azt is kinyilvánította, hogy a diplomaták személyes sérthetetlenségét magától értetődőnek tartja. Ennek megfelelően a császári-királyi őrjáratok elvágták a francia követek kommunikációs csatornáit Párizs felé.

Április 19-én használhatatlanná tették a plittersdorfi kompot. Április 25-én a francia követek levelezését vivő futárt egy, Nagy Mózes káplár vezetése alatt álló huszárjárőr letartóztatta, az iratokat elkobozta, majd a hadsereg-főparancsnoksághoz továbbította.

Ugyanezen a napon a németországi császári-királyi hadsereg főparancsnokától Barbaczy azt az utasítást kapta, hogy szállja meg Rastattot, majd gondoskodjon arról, hogy a francia követek 24 órán belül hagyják el a várost. Egy különítmény székely huszár Ludwig Burkhard kapitány vezetésével a gyilkosságok estéjén be is vonult oda. Mindeközben már


a francia követek is indulásra készen álltak,

de a német birodalmi diplomaták azt tanácsolták nekik, hogy addig ne hagyják el a várost, amíg nem rendelkeznek Barbaczy részéről menlevéllel, amelynek szükségessége a francia futárt ért inzultus kapcsán merült fel. 28-án este végül hivatalos felszólítást kaptak a franciák a 24 órán belüli távozásra.

Ennek Debry utasítására rögtön eleget is tettek, de a kapun először nem engedték át szekereiket a székely őrök. Másodszori próbálkozásra a többi diplomata közbenjárására sikerült eloszlatni a félreértést, de a rosszat sejtő franciák immáron katonai kíséretet követeltek, amely kérésük süket fülekre talált. Debry, Joberjot és Bonnier, illetve titkáruk, családjaik és inasaik elindultak végzetes utukra, jóllehet Barbaczy ultimátuma szerint elég lett volna csak reggel elutazniuk, ráadásul az időjárás is


rendkívül kedvezőtlen, viharos-esős volt.

A rastatti követgyilkosságot semmiképpen sem lehet a második koalíciós háború kiváltó okának tartani, hiszen mind Itáliában, mind a Rajna mentén ekkor már egy hónapja megindultak a hadműveletek, amelyek mindkét hadszíntéren a szövetséges osztrák-orosz fegyverek sikereit hozták. Debry és társai nyilvánvalóan hírszerzői feladatokat is elláttak.

A merénylet hátterében többen is
Metternich kancellárt sejtették
Levelezésük a semleges hatalmakkal, elsősorban Poroszországgal és a császár vonakodó német birodalmi szövetségeseivel valószínűleg rendkívüli módon érdekelte az osztrák politikai és katonai vezetést, elsősorban a külügyek irányítóját, az egyébként meglehetősen gátlástalan figurának ismert Thugut kancellárt. Az iratok megszerzéséhez azonban nem kellett volna okvetlenül Európa-szerte közfelháborodást keltő gyilkossághoz folyamodni.

A franciák és a poroszok tiltakoztak a leghevesebben. Maga Barbaczy ezredes is megígérte a tettesek megbüntetését már a gyilkosságok másnapján. A székely huszárok parancsnokát felfüggesztették beosztásából, a főhadiszállásra rendelték, majd a Károly főherceg által az ügy kivizsgálására azonnal létrehozott katonai bizottság előtt kellett számot adnia a történtekről. Az eset azonban a háborús események árnyékában


hamar feledésbe merült.

Az európai hírlapok hamarosan az osztrák-orosz szövetségesek itáliai sikereiről, illetve Bonaparte tábornok egyiptomi kalandjairól cikkeztek. Fél évvel később, október közepén napvilágot látott egy szűkszavú közlemény a vizsgálat lezárulásáról, melynek aktáit Károly főherceg Bécsbe küldte. A kihallgatások jegyzőkönyveit egy évszázadig nem tárták a nyilvánosság elé. Barbaczy visszatért a székely huszárezred élére, de már 1801 májusában nyugdíjba küldték címzetes vezérőrnagyi rangban. Burkhard kapitányt szintén hasonló sorsra jutott: gyanús gyorsasággal nyugdíjazták.

A rastatti követgyilkosság tetteseinek kilétéről az 1860-as években lángolt fel újra a vita. Addig valószínűleg mindenki tényként kezelte, hogy azt császári-királyi katonák követték el. Az 1822-ben Rastattba látogató báró Wesselényi Miklós feljegyezte, hogy a helyiek egybehangzó véleménye szerint a székelyek követték el a gyilkosságokat, és egy huszár a merénylet után el akarta adni az egyik meggyilkolt követ zsebóráját a városban.

A székely határőr huszárezred és egyben az egész császári-királyi hadsereg becsületét helyreállítandó az esemény centenáriumára látott napvilágot Oscar Christe százados műve. Összegzése szerint a merénylők létszáma mindössze 6-8 főből állott, és csak egyetlen lovas volt közöttük. Franciául és németül beszéltek egymással. Ezzel szemben a székely huszárok közvitézei csak magyarul vagy oláhul tudtak. A helyszín kiválasztása és a merénylet végrehajtása


sem vallott tapasztalt katonákra,

és Debry csodás megmenekülése is gyanakvásra adhat okot, hiszen két követtársát a nehéz lovassági szablyák szinte miszlikekbe vágták, míg rajta épphogy csak karcolások voltak. Christe magyarázatul szolgált a székelyek megjelenésére is a merénylet után, amikor magukkal kívánták vinni a szekereket: a huszárjárőr Barbaczy ezredeshez akarta elvinni a kocsikat, aki egy Rastatt melletti faluban ütötte fel főhadiszállását.

Minden meggyőző fejtegetése ellenére azonban Christe sem tudott senkit sem konkrétan megnevezni potenciális elkövetőként vagy felbujtóként. Azonban egyértelműen állást foglalt abban a kérdésben, kinek volt érdeke a gyilkosságok elkövetése.

Az éppen súlyos katonai kudarcokat elszenvedő Franciaország politikai vezetésének égető szüksége volt egy, a közvéleményt felrázó és nagy propagandaértékkel bíró eseményre. A konvent pedig az ezt követő hónapokban valóban maximálisan kiaknázta a gyilkosságot követő felháborodást. Ha Christének igaza van, akkor Debryék minden idők egyik leggátlástalanabb, a nácik és bolsevikok módszereit idéző


politikai gyilkosságát rendezték meg

Rastattban. Figyelemreméltó Christe azon észrevétele is, hogy sem a francia, sem a semleges bádeni, sem valamely más birodalmi hatóság soha nem vizsgálódott érdemben a követgyilkosságok ügyében. Debryék szavait mindenki készpénznek vette.

Számos további vad spekuláció is napvilágot látott a rastatti követgyilkosság hátteréről. Egy közelmúltban Magyarországon megjelent történeti munka (Bencze László: Napóleon bécsi hadjárata 1809, Budapest, 2009.) Metternich szerepét boncolgatta az eseményekben, aki teljhatalmú megbízottként a császárt képviselte a kongresszuson.

A szerző szerint Metternich gyűlölte a tárgyalások során arrogánsan viselkedő, erőszakos és bárdolatlan francia követeket, akik számára a forradalom pusztító szellemét képviselték. Ellenérzéseinek keserű szavakkal hangot is adott elutazása estéjén császári tiszteknek, akik Metternich gyűlölete miatt álltak bosszút a francia követeken.

Bencze feltevését természetesen semmiféle hivatkozás vagy tény nem erősíti meg, de amúgy sem tűnik túlzottan életszerű forgatókönyvnek. A rastatti követgyilkosság így alighanem egyike marad a világtörténelem megoldatlan rejtélyeinek.




VilágRSS