2019. október 18. péntekLukács
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kárpátalja, ahol nem értelmiségi a nagypapa

2010. augusztus 09. 14:43, utolsó frissítés: 17:41

Ukrán nyelvből is vizsgázniuk kell a főiskolai magyar szakokra felvételiző kárpátaljai diákoknak. A főiskolát nem támogatja, csak ellenőrzi az ukrán hatalom.


A legnagyobb kihívás számunkra az, hogy Kárpátalján vissza tudjuk állítani a magyar nyelvű oktatás presztízsét – mondta el Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferencz Kárpátaljai Magyar Főiskola tanácsának elnöke, aki az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Napirenden a Kárpát-medencei magyar oktatás című előadása keretében tartott előadást. Vázolta: távolról sem rózsás a magyar oktatási rendszer helyzete Kárpátalján, hiszen egyre nagyobb nyomás nehezedik rá a nemzetállam-építési törekvésekkel foglalatoskodó ukrán hatalom részéről, bár az ott élő magyarságnak eddig sikerült megoldania a magyar nyelvű főiskola működtetését, noha állami segítségre nem számíthat.


Orosz Ildikó (Fotó: Newjság)Orosz Ildikó (Fotó: Newjság)

Ön előadásában említette, hogy az ukrán állam kihátrálna a magyar oktatási rendszer finanszírozásából. Konkrétan milyen lépéseket tesz ennek érdekében?

- Amikor Ukrajna elnyerte a függetlenségét, úgy érezte, hogy megerősödött. Magyarország hiába ismerte el elsőnek Ukrajna függetlenségét, nem kért kisebbségi garanciákat, és azt gondoltuk, hogy egy nyilatkozat alapján jól fognak menni a dolgok.

De ahogy a nemzetállam erősödött, első lépésben a kisebbségi kulturális és oktatási intézményrendszert, és a nyelvhasználatot érték sérelmek, és ez 1996 óta folyamatosan történik. Nem országos szinten, vagy Szlovákiához hasonlóan törvényes keretek között, látványosan történik: a törvényes keretek látszólag európai normákat követnek, hiszen az oktatási törvényt akkor fogadták el, amikor még az ukránok is kisebbségben voltak, tehát érdekeltek voltak abban, hogy az anyanyelvi oktatási hálózat kiépüljön.

Aztán lépésről lépésre egyfajta rendeleti szabályozással építették le, és már a tavaly abszolút negatív hatással volt a magyar oktatási intézményhálózat kialakítására, amit egyébként az elmúlt 20 évben a kárpátaljai magyar közösségnek sikerült úgy ahogy megteremtenie: általános- és középiskola-hálózat alakult ki, kezdve azzal, hogy 1953-ban indult az első magyar tannyelvű középiskola Sztálin halála után.

Most pedig már egyházi líceumokkal, gimnáziumokkal és egy önálló magyar főiskolával is rendelkezünk. 5 egyházi – 3 református és 2 katolikus (egy görög és egy római katolikus) – magyar tannyelvű líceum működik Kárpátalján. Megalapításukkor – az elsőket még 1995-ben hozták létre – az ukrán állam még adott normatív támogatást, tehát az államilag kötelező óraszámokat a tanároknak kifizették, és a működtető alapítvány pedig a fenntartás, a plusz költségeket, az ellátást és kollégiumot fizette. Ez egy jelentéktelennek tűnő támogatás volt, de azért mégiscsak egyfajta folytonosságot biztosított.

A múlt tanévben egy 2004-es törvényre hivatkozva megvonták ezt a támogatást, mondván, hogy az intézmények átkerültek a magán intézmények sorában. Emellett kijelentették, hogy alapítványi intézmény nem létezik, és ezért nem kaphatnak támogatást.

A főiskola 1996-ban alakult, akkor lett jogi személy és bejegyzett ukrán intézmény. Indulása óta nem kap egy fillér támogatást sem, pályázati úton és a magyar oktatási minisztériumtól elnyert támogatásból és a tandíjakból működtetjük az intézményt. Az ukrán állam nem is tervezi, hogy támogatásban részesíti a főiskolát, bár a minisztérium állandóan ellenőriz minket. Hasonló módon a nem állami alapítású óvodák esetében is megvonnák a támogatásokat.

Továbbá tavaly előrevetítették, hogy a tankönyveket valószínűleg nem fogják magyar nyelvre lefordítani, tehát a tankönyvkiadásból is szeretne kivonulni az ukrán állam. Az lenne az üzenete, hogy a magyar nyelvű oktatást önállóan, önerőből oldjuk meg, csak a kontrollt vállalja az állam.

A kihátrálás lépésről lépésre történik, különböző törvényi szűkítésekkel. A legdrasztikusabb éppen a bolognai folyamathoz való csatlakozás után történt meg. Míg Magyarország teljesem mást olvasott ki a Bolognai rendszerből, és liberalizálta az oktatási rendszert, addig Ukrajna ezt a Bolognai csatlakozást arra használta fel, hogy erős nemzetállam-építését segítse, és a kisebbségeket kiszorítsa az oktatási rendszerből.

Például úgy, hogy bevezette az emelt szintű független érettségi rendszerét, és csak ez alapján lehet bejutni egy felsőoktatási intézménybe: minden szakra és szakirányra kötelezővé tette az ukrán nyelv és irodalom vizsgát, mégpedig ugyanazon követelmény-rendszer szerint, amely szerint az ukrán anyanyelvű, ukrán iskolában érettségizett, és ukrán bölcsész vagy jogász szakra felvételiző teszi.

Ugyanezt kell tennie egy magyar, fizika vagy kémia szakra felvételizőnek is, és ha nem ér el egy bizonyos ponthatárt a diák ebből a tárgyból, akkor nem is iratkozhat be a felsőoktatási intézménybe. Vizsgakötelessé tennének még két tárgyat, és arról folyik a vita, hogy anyanyelven is letehető legyen, vagy sem.

Azon is vitáznak, hogy magyar nyelven – bár európai nyelv – lehet-e vagy sem egyetemi vizsgatárgy. Jelenleg az egyetemeken ukrán nyelvből, Ukrajna történelméből és egy választható európai idegen nyelvből – spanyolból, németből vagy franciából – kell vizsgázniuk a diákoknak.

Milyen eszközök állnak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a többi, magyar oktatás iránt elkötelezett civil szervezet rendelkezésére ezeknek a törekvéseknek ha nem is visszaszorítására, de legalább elbátortalanítására?

Lényegében minden olyan eszközzel rendelkezünk, mint az összes többi civil szervezet: beadványokkal, feliratokkal, aláírásgyűjtési módszerrel próbálkozunk. De a leghatékonyabb talán az, amikor sikerül egy problémát napirendre tűzni, és országos szintre emelni, hogy egy ukrán-magyar vegyes bizottság gyűlésén, vagy egy tárcaközi egyeztetésen erről beszéljenek.

A kárpátaljai 151 ezer főt számláló magyarság egy 46 millió lakosú országban nagyon csekély erőt képes felmutatni, tehát nem lehet összehasonlítani az erdélyi és a felvidéki helyzettel, ahol számbeli arányuknál fogva ők lehetnek a mérleg nyelve bármilyen kérdésben, és parlamenti szinten is jelen vannak. Mi inkább Magyarország és külföld támogatásával tudjuk problémáinkat kinyilatkoztatni, és a megoldás sok esetben a két ország közötti erőviszonyon múlik.


Ön említette, hogy nincs harmad generációs magyar értelmiségi réteg Kárpátalján. Milyen körülmények hatottak oda, hogy ez így alakuljon?

- Kárpátalja sajátosságokkal bír az összes többi, Magyarország határain túli régióhoz képest. Ez a sajátosság abban rejlik, hogy bizonyos időközönként országváltást, vagy amint azt nálunk mondják, korszakolást éltünk át. A régió tartozott Csehszlovákiához, a Szovjetunióhoz, Magyarországhoz, Ukrajnához. Már az én korosztályommal, de a mostani fiatalokkal is előfordult, hogy egyik országban feküdtek le, és egy másikban ébredtek fel.

Minden új országváltás új államnyelvet, törvényeket és oktatási rendszert hozott magával. Az a generáció, amelynek az életében ez bekövetkezik, annak megszakad a karrier-lehetősége, mert egyik napról a másikra nem tud boldogulni.

Egy-egy ilyen országváltás különösen nagy hatással van az értelmiségi rétegre, mert az új hatalom nem bízik benne, vagy az új országon belül nem tudja ellátni a feladatait. Kárpátaljáról az értelmiségi réteg az országváltásokkor vagy elment magától, vagy vitték.

Az új országhatalom az értelmiségi rétegben potenciális ellenfelet látott, nem bízott benne. Ezért vagy elbocsátotta őket, vagy pedig a lelkiismeretes értelmiségiek maguktól mentek el, mert nem tudták vállalni a folytonosságot: például a hivatalos nyelv minden alkalommal megváltozott, ez pedig ellehetetlenítette az orvosok, a patikusok számára feladataik ellátását.

A Trianon utáni, épp felnőtt generáció 1938-ban hagyta el részben a régiót, majd 1944-ben jött a legnagyobb csapás, amikor a magyar kultúrkörhöz tartozó zsidó középréteg tagjait elvitték, majd Malenki robotra (kényszermunkára) száműzték a lakosság összes férfi tagját, az értelmiségieket – papokat, orvosokat – a Gulágra hurcolták. A Szovjetunió nem engedte dolgozni a tanárokat, belső Ukrajnából tanárok ezreit hozatta, hogy ellássák ezeket a feladatokat.


Beszélt az előadáson a magyar nyelv presztízsének a visszaállításáról. Milyen szintű identitástudattal rendelkezik a kárpátaljai fiatalság?

- Helyzetünk az erdélyitől abban is különbözik, hogy mi egy határ menti, mintegy 200 kilométer hosszú és körülbelül 30-50 kilométer széles sávban, egy tömbben élünk. Még a szovjet rendszerben is például a magyar rádiót és televíziót problémamentesen lehetett fogni, és az újságok is eljutottak.

Tehát mi egy virtuális magyar világban nőttünk fel, és egy szovjet valóságban éltünk. Otthon mindenki a Kossuth rádióra ébredt, a magyar televíziót nézte, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy magyar kultúrkörben mozogjunk.

1989 után, a határok megnyitása után ez a jelenség még inkább felerősödött, mivel kiderült, hogy a nagy szovjet erős állam gyenge intézmény ahhoz képest, amit Magyarország ad: az üzletek telítettek, odafigyelnek az emberekre, sokan ott vállaltak munkát, mivel 1991 és 1996 között mélyrepülésben volt az ukrán gazdaság.

Ez nemcsak a magyarokat, hanem az ukrán és az orosz szülőket is arra inspirálta, hogy a gyerekeiket a magyar kultúrkör felé irányítsák, illetve a szovjet rendszerben a magyar nyelv presztízsét az is növelte, hogy az akkori tévé és rádió adásai annyira pártközpontúak voltak, hogy szinte nézhetetlenné váltak, de a magyar televízióban és rádióban egy liberálisabb szellem, egy modernebb zenei és egyéb világkép jelent meg, és ez kedvezőbb volt mindenki számára.

Ez most, úgy tűnik, megszűnt, mivel Ukrajna gazdaságilag is felzárkózott olyan szintre, hogy a közember számára a két ország közötti különbségek nem vehetők észre: a globalizáció révén az árubőség ugyanolyan mindkét országban. Az ukrán nemzetállamot építő elit tudatosan szervezi a saját kulturális elitjét.

Ők a rádión keresztül is identitást erősítő szövegeket, dalokat sugároznak, ezt az ízlésvilágot szolgálják ki. Mi már nem kapjuk ezt meg Magyarországról. Ráadásul ezt olyan erőteljesen terjesztik, hogy elnyomják helyenként a magyar kultúrát terjesztő médiát. Nem tudunk könyvet vásárolni, míg a szovjet rendszerben ez nem jelentett problémát.

Most számos apró részlet merül fel, amelyek miatt jó lenne visszaállítani Magyarország presztízsét. A gazdasági és politikai presztízsvesztés olyan egyszerű dolgokban is megnyilvánult, mint például az a tény, hogy nem ismerik el automatikusan a magyar diplomákat, hanem egy ukrán bizottság is felülbírálja ezeket. Aki Ukrajna történelméből vagy ukrán filozófiából nem tett vizsgát, annak le kell tennie a vizsgát ukrán nyelven, mindamellett, hogy az ukrán nyelvet és irodalmat a Szovjetunió ideje alatt nem tanították – én sem tanultam – illetve ott, ahol tanították, rossz módszerrel tették: sem könyvet, sem szótárat nem adtak hozzá. Tehát egy ilyen helyzetben kell megvívni a napi csatáinkat.

A jelenlegi főiskolások tanulmányaik elkezdésekor még oroszt tanultak, majd ukránra váltottak, így egyik nyelvet sem tanulták meg rendesen. Ezért volt fontos, hogy Beregszászban létrehoztuk az alapítvány által működtetett II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskolát, ahol tíz szakon több, mint ezer diák tanul évente, államilag elismert diplomát adhatunk ki, tehát az intézmény akkreditált.

Azonban már nem dönthetjük el azt, hogy kit veszünk fel, mert az ukrán állam elvette ezt a jogot. Most már ukrán nyelven és nyelvből kell felvételizni, csak bizonyos szaktantárgyakból felvételizhetnek magyar nyelven a diákok. Ezzel párhuzamosan viszont az ungvári egyetemen nyitottak egy magyar nyelvű fakultást, ráadásul azt is magyarországi támogatásból, ahol ugyanolyan szakok vannak, mint nálunk, amely olyan célzattal jött létre, hogy hátha megfojtja a mi intézményünket, és így egy államilag támogatott egyetemet hozhatnak létre.

Állandó harcban élünk, és folyton keresnünk kell azt a hajszálat a fejünkön, amelytől fogva kihúzhatjuk magunkat. Így jöttek létre 1995-ben például az egyházi líceumok, amelyek a tehetséges gyermekeket gyűjtik egybe régiónként. Ilyen alapon kezdeményezték a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházat is, amelynek anyagi helyzete, úgy néz ki, hogy stabilizálódott, hiszen állami támogatást is kap.

Az újságainkat szintén önerőből, a magyar állam adományaival, támogatásaival tartjuk fenn, ami viszont nem nyújt biztonságérzetet sem az intézmény számára, sem a közösségnek. Ezt a biztonságot kellene megteremteni annak érdekében, hogy a diákokban kialakulhasson valamilyen sajátos jövőkép.


Az anyanyelvű oktatás visszaszorítására tett ukrán erőfeszítések mennyire bátortalanítják el a szülőket attól, hogy magyar tannyelvű iskolákba írassák gyerekeiket?


- Egy magyarországi szülő is azt szeretné, hogy a gyermeke a legjobb képzésben részesüljön, abba a tanintézménybe szeretné küldeni a gyermekét, ami a leginkább hozzásegíti a boldoguláshoz. Tehát nagyon fontos a kimeneti tényező biztosítása a gyermek számára, ezért van az, hogy a magyar oktatási rendszerre gyakorolt ukrán nyomás hatására a szülő elbizonytalanodik, és inkább az ukrán iskolát választja. Így érzékelhetően két év alatt 200-zal csökkent a magyar főiskolában felvételire jelentkezők aránya, azonban még ezek fele sem tudja letenni az ukrán nyelvvizsgát.

Végeztem egy kutatást, és az eredmény azt mutatta, hogy a magyar tannyelvű iskolákba beíratott első osztályosok 50%-a nem jut el az érettségiig, tehát egy széles kör képesítés nélküli munkanélkülivé válik. Az érettségizőknek pedig a fele nem jut el a főiskoláig. Mindössze 17% jut el a felsőoktatás kapujába. Például egyik évről a másikra legalább 300-zal csökkent az első osztályba beíratott magyar gyerekek száma.

Ezért lenne fontos, hogy ne csak az oktatásra figyeljünk, hanem a magyar kultúrára fektessük a hangsúlyt, és annak a jogi keretét állami szinten és a megélt valóság szintjén is betartsák, mert csak akkor lesz presztízse a magyar kultúrának, ha az egy biztos jövőképet ad a gyerekek számára, és divatossá válik az adott körzetben. Ehhez egy összmagyar összefogás kell, és főleg a magyar állam támogatása, annak megerősödése nemcsak gazdasági, hanem politikai és kulturális szinten is.

Az oktatási rendszer az a kulturális tér, amelyben az egyén kibontakoztathatja és megélheti saját énjét, identitását, ahol elhiszi magáról, hogy ő lehet valaki. Amennyiben nem ilyen térben nő fel, akkor azt tapasztalja és az alakul ki benne, hogy ő nem képes másra, minthogy másodrangú állampolgár, kiszolgáló személyzet legyen, aki ebben-abban segédkezik, de nem tölthet be vezető szerepet.

Ezért azt gondolom, hogy Kárpát-medencei szinten a közoktatási rendszer minél teljesebb vertikumának fenntartása lenne számunkra a legfontosabb, ahol a minőségi oktatás mellett egy magyar szellemi élet is létezik, ahhoz, hogy egészséges identitású, teljes embereket képezzünk, akik megállják a helyüket az élet összes kihívásai előtt.

(Orosz Ildikóval a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Napirenden a Kárpát-medencei magyar oktatás című előadást követően beszélgettünk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS