2018. július 22. vasárnapMagdolna
22°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ankét: mit csinált a Berlini Fal leomlásakor?

2009. november 09. 18:20, utolsó frissítés: 18:20

Volt, aki azt hitte hogy Ausztriába mehet, más a Szabad Európa rádiót hallgatta, vagy épp a szökést tervezte. De senki nem gondolta hogy megbukik Ceauşescu. #b#[kommentekkel]#/b#



Húsz éve, 1989. november 9-én omlott le a berlini fal, amely évtizedekig jelképe volt a második világháború utáni Európa megosztottságának. Összeállításunkban interjúalanyaink felidézik, mit csináltak azokban a napokban, hogyan élték meg az eseményt.


Mircea Toma, újságíró/aktivista

Számunkra nagyobb esemény volt, hogy Magyarország megnyitotta határait Ausztria fele. Akkor még az első feleségemmel voltam, és a nőgyógyász, akivel szülnie kellett volna, kiszökött, így közvetlenül is éreztük a hatását. A berlini fal ledöntésének tulajdonképpeni pillanata számomra csak az egyik jele volt annak, hogy abban a korszakban fontos, egymással összefüggésben álló dolgok történnek Európában. Ezeket a mozzanatokat is ugyanolyan intenzíven éltük meg, mint a fal ledöntését, sőt, volt, amit intenzívebben. A magyar-osztrák határ fontosabb fal volt a romániaiak számára, mint a berlini fal, mert a megnyitással egyből Nyugatra, Ausztriába mehettünk – legalábbis így hittük.


Nagyra meresztett szemekkel néztük, hogy ismét történik valami, Bulgáriában, Magyarországon is megmozdult valami. Egyre nagyobb szomorúsággal néztük, hogy nálunk jele sincs annak, hogy bármi is változna. Tehát a berlini fal több lépésben dőlt le, és ezek közül bizonyos lépések fontosabbak voltak, mint egy bizonyos fal leomlása.



Ezekről az eseményekről a Szabad Európa rádióból szereztünk tudomást. Ha én épp nem hallgattam, akkor valamelyik barátom hallgatta, és elmondta nekem is, vagy fordítva. Tulajdonképpen a csoporton belüli kommunikáció működött, a Szabad Európa rádióval kombinálva.


Székely István, politológus

Elsősorban a Szabad Európán illetve a nyugati rádióadókon keresztül szereztünk tudomást a történésekről. Én kevesebbet hallgattam a Szabad Európát, de voltak olyan barátaim, akiknél gyakorlatilag folyamatosan ment. Nekem olyan szempontból volt valamiféle előnyöm, hogy az édesanyám illetve az édesanyám szülei németek, és a Deutsche Welle ilyen szempontból egy fontos információforrás volt.

Baráti körökben teljesen nyíltan lehetett ezekről a kérdésekről beszélni. Persze azért tudtuk, hogy van szűkebb baráti kör és tágabb baráti kör, ez elsősorban a szűkebb körre volt érvényes. Ez az információcsere működött, mint ahogy a Mozgó világ és a Tiszatáj is, és kisebb mértékben ugyan, de a magyarországi szamizdat kiadványok is eljutottak Erdélybe.

Volt-van egy barátom, Horváth Attilának hívják, a külügyminisztérium munkatársa volt, most két-három éve ment nyugdíjba. Most már lehet arról beszélni, hogy ő volt az egyik olyan személy, aki havi rendszerességgel hordta át a könyvet, olvasnivalót, információt Magyarországról, és ezt az akkori külügyminisztérium időnként fegyelmivel jutalmazta.



Megpróbáltam pontosan visszaemlékezni, és úgy rémlik, '89 szeptemberében volt itt utoljára, és egy pezsgőt is hozott. Azt mondta, azért, mert ezt szilveszterkor arra isszuk meg, hogy Romániában megdőlt a kommunizmus. Megmondom őszintén, én ezt nem hittem, nagyon szkeptikus voltam, és a németországi eseményekről sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan bekövetkeznek.

A '89-es év nagyon mozgalmas volt, ilyen szempontból a csoda évének is nevezik. Ekkor már rendszeresen voltak Prágában a Vencel téren tüntetések, a Szolidaritást éppen akkor legitimálták a lengyelországi választásokkal, és ennek az évnek a nyarán volt a Tienanmen tér, de hogy egyik napról a másikra, tulajdonképpen előzmények nélkül fog ledőlni a berlini fal, ezt semmilyen formában nem vártam.

Nem vártam, mert Kelet-Németországban volt talán az egész szocialista táboron belül a legjobban ellenőrzött, legjobban kézben tartott kommunista diktatúra. Nagyon nagy létszámú csapatot állomásoztatott az országban a Szovjetunió, Honecker pedig keményvonalasnak tűnt, és Bush és Gorbacsov csak ezt követően, decemberben kötött egyezségeket Máltán.

Információink voltak arról, hogy mi történik Kelet-Európában, tudtuk, hogy lesznek változások, ezek a levegőben lógtak, de inkább egy hosszabb, lassan oldódó, puhuló átmenet tűnt akkor reálisnak. A változás iránya egyértelmű volt, de a finalitása és a sebessége nem.

Könnyű lenne most azt mondani, hogy kiskorunk óta abban nőttünk fel, hogy a kommunizmus előbb-utóbb megbukik, mert ez egy illegitim társadalmi berendezkedés, és majd a népakarat... De megmondom őszintén, hogy azért ez akkor nagyon sokesélyes játéknak tűnt, nem volt egyértelmű, hogy ilyen gyorsan, ilyen sebességgel, szinte dominóelv alapján esik össze, zuhan magába a kommunista rendszer, és '90 az egész régióban a szabad választások éve lesz. Én ezt a sebességet, ezt a gyors pörgést akkoriban nem láttam.


Gazda Árpád, újságíró:

A Berlini Fal leomlásakor ötödéves egyetemista voltam Temesváron, Tőkés Lászlóval jó kapcsolatban voltam, családi barátnak számító diákként szinte naponta látogattam őt. Ez az időszak – '89 novemberének környéke – már sűrű ostromállapot kora volt: akkor a temesvári református gyülekezet már túl volt az első halottján. A '89-es események első áldozataként számon tartott Újvárossy Ernőt, a református hitközösség tagját szeptember 16-án találták holtan a Temesvár melletti erdőben. Bár soha nem bizonyították be, vélhetően a Securitate gyilkolta meg.

Beszélgettünk a történésekről, érdekeltek a világ dolgai is, hallgattuk a Szabad Európa rádiót, Temesváron magyarországi tévéadót is lehetett fogni, tehát nem lehet azt mondani, hogy nem voltunk nyitottak a nyugati események iránt, azonban a saját gondjaink, az ellenállás megszervezése sokkal jobban lekötött.



Amikor a Berlini Fal leomlott, és amikor Todor Zivkov diktátort a bolgár kommunista párton belül is megbuktatták, nem gondoltunk arra, hogy Romániában is be fog következni a változás, bár Borbély Imre barátunknak érdekes meglátásai voltak. Látván a bulgáriai és a kelet-németországi történéseket, azt mondta, hogy ha gyorsan, az év végéig nem történik meg a rendszerváltás, akkor Ceauşescu rezsimje még tíz-húsz évig fog tartani, még keményebb diktatúrát vezetnek be, és még kegyetlenebb megtorlásokra számíthatnak azok, akik megpróbálnak ujjat húzni vele.

Ő azt gondolta, hogy Ceauşescu okos ember, és tanul a kelet-németországi és a bulgáriai fejleményekből. Akkor nem is gondoltuk, hogy Borbély barátunknak igaza lehet, meg voltunk győződve, hogy a kommunizmusban fogunk megöregedni, nyugdíjba menni, és a gyerekeink is kommunizmusban fognak élni.

Sőt, még '89 december 16-17-18-án sem gondoltunk arra, hogy változás lesz, amikor letartóztattak, bekísértek, és azt mondták, hogy 18 évre börtönbe zárnak. Azt pedig végképp nem gondoltuk, hogy a forradalomnak Tőkés László lesz a kiváltója.


Visky Péter, lelkész

Mindenképpen kitörő örömmel fogadtam, látva a televíziós közvetítésen keresztül, az addig soha nem látott falat. Leomlása számomra a szabadság jelképe volt, s mivelhogy szabadság iránti érzékenységgel vagyok ebben a világban jelen, ezért számomra óriási jelentőséggel bírt, hogy nincs több fal, azaz van szabadság.



Nyilván akkor még nem volt szabad erről beszélni, de abban az időben mindenki informálódott olyan médiumokon keresztül, amelyek elérhetőek voltak abban az időben: most főleg a Szabad Európa rádióra gondolok. De érkeztek hírek, információk Magyarországon keresztül is, tudniillik ők kivették a részüket a keletnémet szabadságtörekvésekből. A berlini fal leomlása azt jelentette, hogy számunkra a romániai, kommunista falnak is meg vannak számlálva a napjai, ami óriási reménységet jelentett.


Schneider Tibor, operatőr

1989-ben 24 éves voltam. Nagybányán gond nélkül lehetett fogni a Magyar Televíziót, mely akkoriban egészen tisztességesen tudósított az eseményekről. Bár a Kossuth Rádiót és a Szabad Európa Rádiót is hallgattuk, a Magyar Televízió volt az elsődleges hírforrás.

Nagy izgalommal néztem a berlini fal leomlásáról szóló híradásokat, hiszen voltak keletnémet barátaim. Negyedmagammal épp azt terveztük, hogy átszökünk a határon, mivel nem úgy nézett ki, hogy Romániában lesz változás.

A szökés időpontja amúgy december 5-re volt kitűzve: Bihardiószegen várt volna ránk az idegenvezető, aki fejenként 20 ezer lejért átvitt volna. Addig is komolyan gyakoroltunk: mivel enyhe volt az időjárás, fekete ruhákat és sapkát vásároltunk, és teszteltük, hogy milyen távolságról látszunk, ha elemlámpával ránk világítanak.

Csakhogy aztán lehullott a hó, elkezdtünk vacillálni: féltünk, hogy a fekete ruhákban túlságosan könnyen észrevesznek majd. Végül az egyik barátunkat küldtük el Bihardiószegre azzal az üzenettel, hogy halasztjuk a szökést. Kiderült, hogy ketten az idegenvezetővel mégis átszöktek a határon: a jelszó a “disznóvágás” volt, a bihardiószegi pap pedig felhívott, és azt mondta, “Gábor levágta a disznót”.



Később aztán egy külföldi turista átcsempészett a határon egy kézzel rajzolt térképet, melyben barátunk elmagyarázta, hogyan kell átszökni a határon. A szökés új időpontja január 6-ra lett kitűzve, csakhogy időközben tárgytalan lett a dolog.

Januárban aztán lett útlevelem, és január 10-én ellátogattam Berlinbe. A falból is letörtem egy darabot: Nyugat-Berlinből kellett odamenni a falhoz, 1 márkáért az ember kapott egy kalapácsot, és 5 percen keresztül törhette a falat. A kelet-német katonák ott álltak néhány méterre, és csak nézték, ahogy dolgozom. A faldarabokat később árulták is, egy féltéglányi 20 márkába került. Három kis darabot sikerült letörnöm, azonban kis híján lekéstem a vonatot, és a darabkákat ott felejtettem a kelet-német barátaimnál.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS